Tudatosság-Halál

Tudatosság-Halál

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Már érintettük a halál témakörét, azonban nem túl részletesen, így azt gondolom talán szánjunk rá néhány gondolatot, hogy megérthessük, és megkönnyítsük viszonyulásunkat hozzá.

 

A halál voltképpen visszatérés a magasabb síkokra. Nem a vég, ahogy az anyagba ragadtak gondolják. Tudjuk, hogy számos inkarnációt élünk meg a Földön, a számunkra berendezett küzdő és játszótéren. A 3. dimenzióban ez egy időhöz kötött folyamat, ahol egymás után követik egymást az évek-évtizedek-évszázadok-évezredek-eonok. Így beszélhetünk egymás után megélt életekről. Ki-ki amennyit megélt, és amennyit meg fog élni. Az életeink percről-percre meghatározott forgatókönyv szerint játszódnak, akár egy film, melynek főszereplői vagyunk. Tehát ezek a Mi életeink, a Mi filmjeink,így a Mi felelősségünk, hogyan éljük le ezeket.

 

Ha a szabad akaratunkat bevetjük, amihez minden jogunk megvan a Földre születéskor, akkor a forgatókönyvbe beleszólunk, a forgatókönyvet e miatt módosítani kell, vagyis a magasabb létsíkon lévő Felsőbb Énünk, aki kapcsolódik a tudatunkhoz, és velünk együtt tapasztalja mindazt, amit megélünk (gondolatok, érzelmek, érzékelések, és tettek szintjén) a maga szintjén egy-egy szabad akaratból megtett történéssel egy időben módosítja a forgatókönyvet, és a sorsunkat új mederbe tereli. Az ő síkjában nincs idő, ezért ő nem egymás után éli és látja életeinket, hanem egyszerre látja és tapasztalja valamennyit.

 

Szabad akaratból hozott döntéseink okot adnak a sorsunk átírására, ha ez az ok kihat más életeinkre, akkor karmáról beszélünk. Életeink fő célja, hogy tanuljunk, tapasztaljunk, megéljünk olyan dolgokat, amiket csak a sűrű és alacsony rezgésű fényben, vagyis az anyagi világban tudunk. Ezen tapasztalatokkal térünk vissza a magasabb létsíkokra a halálkor. Gyakorlatilag ilyenkor újraegyesülünk Felsőbb Énünkkel. Halálunkkor kilépünk a Testünkből és a Szellemünk, valamint a Lelkünk (Auránk-Asztráltestünk) együtt emelkednek át egy másik síkra. Ebben a köztes síkban 48 napig tartózkodhat Lelkünk(és Szellemünk egysége). Addig van elegendő saját energiája a maradáshoz. Ez alatt el kell búcsúznunk mindattól és mindazoktól, akiket és amiket hátrahagyunk. Nekik akik még a Földön maradtak, pedig el kell engedniük bennünket, hogy visszatérhessünk eredeti létsíkunkra. Ideális esetben ez 48 napon belül megtörténik. Földi idő szerint ezután 2 év amíg a sorsunkat és karmánkat kielemezzük, levonjuk a tanulságokat, áttekintjük a tapasztalásokat. Ha letelik a 2 év, akkor ismét leszülethetünk a Földre, de ez lehet sokkal több idő is. Leszületés előtt természetesen ki kell dolgoznunk a forgatókönyvet a sorsfeladatok, és karmikus következmények szempontjából, és találnunk kell egy erre ideális testet és életet.

 

Nagyon egyszerűen és szemléletesen tehát egy-egy élet úgy zajlik, hogy megszólal a hangszóró az öltözőnkben, kezdődik a forgatás, sminkelünk, felvesszük a jelmezt (A Testünket) és a belépünk a forgatás helyszínére, vagyis leszületünk. Ekkor azonban már csak a földi létet érzékeljük, és elfelejtjük kik voltunk, és honnan jöttünk. Szellemünk a Felsőbb Énünk Földi része folyamatosan kontroll alatt tart bennünket, velünk van egész életünk alatt. Persze sok segítőnk is velünk van közben, akik segítenek, hogy nehogy máskor szenvedjünk balesetet, vagy haljunk meg, mint ahogy az a forgatókönyvben meg lett írva. A halálunkkor ezek alapján nem történik más, mint hogy levetjük a földi jelmezt, és visszatérünk elfeledett Világunkba, magasabb dimenziónkba.

 

Egy dolog azonban nagyon fontos. A sötét középkorral együtt téveszmék, rossz (ám valószínű,hogy szándékos) dogmák lettek elültetve az élet és halál dolgairól az emberek tudatában. Ezek a hatalmat szolgáló eszmék a félelmekre hatottak, a félelmek által kívánták a felkapaszkodott hatalmat megtartani, és sajnos ez a középkori felfogás a mai napig itt él bennünk. Félünk a haláltól! Számtalan cselekedetet bűnnek könyvelünk el. Az élőknek és a más létsíkokra visszatérőknek (halottaknak) egyaránt hátrányos és rossz szemlélet, és szokásrendszer maradt vissza a mai napig.

 

A halál más kultúrákban fehér ruhában ünnepelendő esemény, mely mindenki számára pozitív kicsengésű. Nem félelmet áraszt, és veszteséget, szomorúságot, hanem befejezést, lezárást, egy új kezdetet. Ez lenne a normális és követendő. Ha azonban nem engedi el egy élő a meghalt hozzátartozóját, nem bocsátja el szeretettel és elfogadással, esetleg megbocsátással a létsíkjára, akkor szegény Lélek(és Szellem) itt ragad a 48. napon túl, amit úgy tud átvészelni, hogy energiát szív el az élő emberektől. Ez egy természetellenes folyamat. Fontos, hogy szeretettel és elfogadással bocsássuk el halottunkat az útjára, a Világba, ahová való, ahová mi is vissza fogunk térni. Magunknak és neki okozunk azzal karmát, ha sirámokkal és megkötő szavakkal itt tartjuk őt ezen a létsíkon. (Miért haltál meg? Ne hagyj el! Maradj velem! Nem teheted ezt! stb.) Ezekkel idekötjük, és számos bajt okozunk vele, ahelyett, hogy elfogadnánk és szívből örülnénk, hogy jobb helyre emelkedhetett fény-testvérünk. A hiánya valóban fájdalomként és hiányként mutatkozik Lelkünkben, azonban ez a mi gondunk, önzés lenne e fájdalom miatt ide kötni, és felesleges negatív karmát okozni neki és magunknak.

 

A magyar őshagyományban a halottól ünnepélyesen búcsúztak el. Megterítettek a helyén az asztalnál, kedvenc ételét megfőzték, majd közösen leültek az asztalhoz. Asztrálteste részt vett a halotti toron, és ott minden szerette elbúcsúzott tőle, szeretettel elengedte, így gond nélkül távozhatott a földi világból békességgel. Fontoljátok meg mindezt, és cselekedjetek belátásotok szerint. 2015-ben sok Lélek dönthet amellett, hogy visszatér a Valódi Világba, a Fénybe, ne ragasszátok ide őket, már ha megértettétek mindazt ami e sorokban foglaltatik. Békés, megélő napokat kívánok Mindenkinek.

Ez a cikk és hasonló írások olvasható Tantra-Fény-Mag nevű oldalamon.

TUDATOSSÁG-Halál

 

Kristóf István