"Oszd Meg és Uralkodj!"

A MAGból fakad az új ERŐ, belőle hajt ki az ÉLET-FA, mely a FENTI és LENTI VILÁGot EGYbe kapcsolja, és így lesz teljes EGÉSZ-EGYsÉG: FÖLD(anya) s ÉG(atya).

"Oszd meg, és uralkodj"

 

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Mit is jelent az „Oszd meg és uralkodj!” elve számunkra, hétköznapi emberek számára? Véleményem szerint ez egy komoly CSAPda, mely a beCSAPáson alapul. Semmiképpen sem IGAZ MAG lelkű, SZERetet alapú, EGY-s-ÉG elvű, MAGasztos eszméket valló irány. A hatalmon, félelmen aLAPULÓ vezető réteg, mely nem nemzetéért él, aki nem szolgálja népe haladását és fejlődését, hanem uralkodik, és fölé helyezi magát azoknak, kik vele egy szinten élnek és halnak, azon réteg nem való vezetőnek. A megosztás célja, hogy az EGYségből KÉTséget hozzon létre, és kétségbe esést. Aki az EGYség állapotából kilép, az az EGÉSZség állapotából is kilép. A Forrás-Mindenség EGYsége a SZERetet TEREMT-Ő állapotában LÉTezik. Ebben Minden és Mindenki a SZER-Elem finom rezgésű FÉNYességének VILÁGát alkotja. Azonban ha megjelenik a KÉTség, megjelenik a FÉL-Elem, a harag, a gyűlÖLet, a tehetetlenség, melyek a megosztottságból fakadnak, és az IGAZságot azon nyomban a HAMISság és HAZUGság váltja fel. Gondolj bele: Az IGAZság MINDEN, a HAZUGság Semmi!

 Miért vetettem fel mindezt? Mert azt látom, hogy hagyod MAGad megosztani! Tested-Lelked-Szellemed arany közepe (Útja) a MAG, akár a sejt közepe. A MAGból fakad az új ERŐ, belőle hajt ki az ÉLET-FA, mely a FENTI és LENTI VILÁGot EGYbe kapcsolja, és így lesz teljes EGÉSZ-EGYsÉG: FÖLD(anya) s ÉG(atya). Hol egyesül Föld és Ég? Hol egyesül a Földanya tüze és Ég(i)atya FÉNYe? Hol EGYesül a TŰZ, a VÍZ, a LEVEGŐ, a FÖLD Elem Ötödik Elemmé, SZER Elemmé? A SZERetetben, mely a SZÍVből ered. A SZÍVteredben, a SZÍV csakrádban, honnan kiáradón TERet TEREMt, s VILÁGot alkot, a TE VILÁGodat. De csak addig a pillanatig, amíg nem esel kétségbe… Mert akkor megjelenik SZÍVedben a KÉTség, a gyűlÖLet, a harag, a FÉL Elem, melyek a sötétségbe taszítanak. Ha hagyod!

Ne hidd el a hazugságokat! Miből tudod, hogy valami hazugság? Onnan, hogy elválaszt a Fénytől, vagyis a SZERetettől. Elválaszt felebarátodtól, TEST-VÉRedtől, attól az állapottól, ahol érzed, hogy nem vagy külön való az EGYtől, EGYség SZERetetben vagy Mindennel és Mindenkivel. Ne térj azokra az Utakra, melyek mások ellen fordítanak. Amíg játszol, és Tudatában vagy a JÁTÉKnak, és nem Hiszed el, hogy el vagy választva az EGYtől, addig LYÓ. Amely pillanatban megjelenik SZÍVedben a gyűlölet egy másik EMBER, Lény, ESZme, dolog iránt, azon nyomban elszakítottad magad a SZER Elemtől, a FÉNYtől, az EGÉSZségtől, amivel KÉTségbe helyezted magad.

Ami-Aki ellen harcolsz, azt MAGadhoz kötöd sötétséggel, s így szolgálod őt, s táplálod (ERŐddel) energiáddal. A duális, alacsony rezgésű anyagi Világ (Fény természetű hullám és rezgés Univerzum) két pólusú, ám ha BeLÁTod, hogy a két pólus valójában EGY, és TE is EGYséges EGÉSZ vagy, mely része egy még nagyobb egységnek, mely hatalmas VILÁG Óceán végtelen parány cseppből áll, akkor elfogadod és befogadod azt a Világot, mely körülvesz, és azon nyomban EGY leszel vele. A Világ, mely körülvesz, nem kívül van. Tükröz téged, de EGY veled. Ha mutat valamit, azt neked mutatja, és ezzel tanít téged. Semmi sem ellened van! Sőt! Minden érted van,mert így ÉRTED meg LÉNYedet, a LÉNY-Eget… Hogy amint Lent, úgy Fent, és amint Kint úgy Bent, de MINDez EGY, csupán az anyagi síkon osztódik meg, hogy tanulj,okulj,fejlődj, de végül visszatérhess oda, ahonnan indultál: Az EGYsÉGbe, a SZER Elembe, a TEREM-t-Ő Forrásba, mely a Fény-Szer-etet, a Fény-Világ.

Mi MINDENnek a LÉNY-Ege? Élj úgy, hogy IGAZ maradj. IGAZodj a Világ-hoz, mely FÉNY, mely SZERetet. Nem vagy különálló, nem vagy kívülálló: EGY vagy MINDENnel, EGY vagy MINDENkivel, melyek kölönléte csupán illúzió, hogy megértsd Utad és Léted LÉNY-Egét. Minden Út, Minden ér, Minden Patak, Minden folyó, Minden folyam az óceánba folyik, és EGYgyé válik vele. Fogadd el, hogy a MÁSság nem rossz, csak MÁS Út. Nem rossz, nem helytelen, csak a SOKból egy MÁSik, de a SOK EGYütt az EGY, a sok-sok EGY egyedi és megismételhetetlen, de nem helyes, vagy helytelen…Mindez TE vagy, MINDEN TE vagy. TE vagy az OKa MINDENnek, hiszen ÉRTED, hogy azért van MINDEN ÉRTED, hogy megÉRTsd a LÉNY-Eget, hogy a LÉT mit REJT-Eget NEKED, KI Velem, s Vele EGY vagy. Te nem vagy, mert MI vagyunk, EGYütt EGYek.

Hasonló írásokat találsz Tantra-Fény-Mag nevű weboldalamon.

Oszd Meg és Uralkodj

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István