Tudatosság…Mit Jelent? Tudatosság 7. A történet 2/1.

Tudatosság…Mit Jelent? Tudatosság 7.  A történet 2/1.

A sorssal és a szabad akarattal kapcsolatban egy példát(történetet) említenék, mely nem hétköznapi, és inkább elméletinek tekintendő, de talán elgondolkodtató:

 

(Engedd meg, hogy a történetet egyes szám második személyben írjam, ez talán számomra a legkézenfekvőbb forma)

Képzeld azt, hogy egy csónakban evezel egy nagy sodrású folyón. A folyás irányával szemben, tehát árral szemben evezel, mert el akarod érni a messzi hegyeket hófödte hegycsúcsokkal. Nagy elhatározással, erőd teljében teszed vízre a csónakot, és kemény munkával, fáradsággal haladsz felfelé a folyón. Ám amint telnek az órák, te egyre fáradtabb leszel, de makacsságod (ego) nem engedi meg, hogy megpihenj, hiszen az erre a napra kitűzött távolságnak jó, ha a felénél tartasz. És küzdesz tovább inad szakadtáig, végkimerülésig, míg le nem száll az est, és kikötsz a sötétben, amikor már erőd sincs, és nem látsz. Kitapogatva néhány ágat, röpke tüzet gyújtasz, mely hamar ellobban. A tűz fényénél még gyűjtesz hozzá pár fadarabot, de egyszer csak elhagy minden erőd, és álomba zuhansz.

Másnap újult erővel ébredsz, kipihent vagy, ám fázol, és minden tagod sajog, kínszenvedés megmozdulnod is. Tegnap a kitűzött út alig több, mint felét sikerült megtenned. Fájdalmasan összeszeded magad, és ismét nekigyürkőzöl a feladatnak. Még egy napot evezel, de már nem tudsz örülni semminek, csak eldőlsz, mint egy zsák úgy evés nélkül, és tűz nélkül.

A harmadik napon gyorsan bekapkodsz pár falatot az elemózsiádból, és vízre teszed a csónakot. Talán már nem is önmagad vagy, elhagyott minden erőd és elszántságod, holott végigaludtad az éjszakát és vidámnak, bizakodónak, erővel teltnek kellene lenned. Ismét nekifogsz az evezésnek, és csak húzod a lapátok nyelét, mozdulatról-mozdulatra csak a szenvedésre, a fáradtságra a lelki és testi kimerültségre tudsz gondolni, más sem jár a fejedben, míg egyszer csak feladod. (Ez egy nagyon fontos pillanat, kérlek jegyezd meg: FEL-ADOD) Maradék erőddel bedobod a csónak aljába az evezőket és erőtlenül eldőlsz a csónakban, Semmivel nem törődve becsukod a szemed, és öntudatlanul fekszel, a világ körötted megszűnik létezni, csak Te maradsz, és amit belül Önmagadban érzékelsz...

Órák telnek el, és Te önkívületben fekszel egy sodródó csónakban a folyó közepén. Semmi nem érdekel, csak belső önvalóddal találkozol egy sejtelmes fátylon keresztül, de ez is elhalványul elméd számára. A távolból saját légzésed tompa hangja szűrődik belső hallójárataid zugaiba, és néha felsejlik szíved dobbanása, de csupán ennyi maradt számodra a világból, a folyóból, a hegyekből. Lehet, hogy órák telnek el ebben az állapotban, lehet, hogy napok, már nem tudod, csak sodor a víz tehetetlenül.

Egyszer azonban megváltozik valami. Pillád ólom neheze szűnni kezd, és erőt érzel, hogy felnyisd a szemed. Lassan megnyílsz a világ felé, és először csak a karod mozdul, majd elfordítod a fejed. A Nap sugarai fénnyel törnek testedbe, elárasztanak meleggel, így térsz magadhoz percről-percre. Fejed megmozdul, tekinteted a világ felé fordul. Felkönyökölsz kis csónakod fenekéről, és meglátod a folyót, és a partot szegélyező erdőket. Percek telnek el így...Rácsodálkozol a sokszínű természetre, a folyó színeire, fodrozódó hullámain tejes fehérséggel felbukkanó, majd a mélységbe merülő habjára. Hogyhogy ez eddig nem tűnt fel? Parány részlete, apró pontja ez annak, ami körülvesz. És egyre jobban nyílik számodra e kép, egyre több szín, egyre több részlet sejlik fel. Majd érkeznek a hangok. Ezer féle csobogás és csengés, és süvítés, és madárdal, megannyi zene, mi nem hangszerekből szól, csupán a világból. A természet ad most koncertet neked. Majd érkeznek az illatok. Fanyar füst egy távoli tábortűz emlékét hozva neked, a víz és alga halszagú keveréke, a parton virágzó hársfák pillanat-illata, melyből tovább sodródsz, de illat-csodája ott marad orrodban-elmédben. Végre élsz, és létezel: a jelenben. Csodálkozol a csodákon, melyek természetesek, hisz a természet egésze hozta őket létre...Neked! Ez most a tiéd. Elme-rülve e csodákba még mindig sodródsz, ereszkedsz.

Az ámulat mélyéről fokozatosan emelkedsz önnön valóságodba, és gondolataid utat keresnek meditációd hullámaiból felmerülve. Valóságod utat keres elmédhez. A csoda elillanni látszik, de Te tudod, hogy nincs így, hiszen megélted, és lelked magába zárt mindent belőle, így már nem illanhat el egy villanásnyi sem belőled.

A lapátokat megragadva a parthoz evezel. Kilépsz csónakod eddig vigyázó és őrző mag-héjából, és partot érve rövid léptekkel lelsz rá a mező puha pázsitjára, hol leroskadva álomba szenderülsz.

Jön a folytatás.

http://www.tantra-feny.hu/vilag.htm