Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

FényTUDAT


2017.aug.02.
Írta: kr.IST.óf.IST.ván Szólj hozzá!

Tudatosság...Mit Jelent? Tudatosság 3.

Tudatosság….Mit Jelent? Tudatosság 3.

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Összefoglalva az eddig leírt gondolatokat: Az ember 3-as egységből áll, Szellem-Test-Lélek. A Szellem túlnyúlik a Testeken, kapcsolódik a Felsőbb Énhez és a Teremtő Mindenséghez is, pontosabban a Forrás tudatának egy parányi darabja egy-egy ember tudatába vetül. Több száz életet él meg Szellemünk (mentáltest), és egy kozmikus év során ebben Lélekruhánk (asztráltest) kíséri. Lélekruhánkba beletöltődik minden gondolat, és érzés információja, lenyomatként az összes életünkből, ez az Akasha krónikánk. (Ezek a lenyomatok időn kívüliek, így a jelenlegi eonból minden inkarnációnk egyszerre itt található) És most nézzük jelen életünket, melynek forgatókönyvét Felsőbb Énünk írta, és ő mozgatja Fizikai Testünket. Megéli rajtunk keresztül életeinket. Amíg éljük életünket, érzi fájdalmainkat, érzéseinket, látja gondolatainkat, tehát megéli és tapasztalja mindazt, ami velünk történik fizikai, érzelmi, és gondolati szinten egyaránt. Ezek vagyunk mi! Mi van a többiekkel? Az embertársainkkal? Nos ők ugyanígy vannak mint mi. Egy kaptafára készültünk, de mindannyiunknak más van a DVD lemezén. Aktuális életünk forgatókönyvét több másik életből hozott következmény, vagyis okozat alapján állítja össze a Felsőbb Énünk, és ír hozzá még olyan megtapasztalni való sorsállomásokat, amit meg akar  élni általunk. Mert nem mindegy miként élünk. Minden cselekedetünknek, és gondolatunknak, kimondott szavunknak következménye van. Az Univerzum legfőbb törvénye az egyensúly törvénye. Bármit teszünk, azzal megteremtjük a cselekedet következményét, ami kompenzálja, vagy ellensúlyozza ezt a cselekedetünket. tehát mindennek van következménye. Ha az éppen megélt életedben nem tudsz kompenzálni, vagyis nem éled meg az adott cselekedeted következményét, akkor egy másik életedben kell megtenned, hogy az egyensúly helyre álljon. A sors, az egyensúly törvénye, és a Felsőbb Éned így, ezek alapján írja meg a forgatókönyvet.

Akivel életed során találkozol, ha csak látod az utcán, akkor is, mindnek szerepe van, mellékszerepe az életedben. A mellékszereplők cselekedetei és szövegei is a forgatókönyvben (A sorsod könyvében) vannak. Ezeket is a Felsőbb Éned írta. Azért írta, hogy a sorsod beteljesítsd, ami erre az életedre vonatkozik, hogy tanulj, megélj, ami által több leszel, hogy érezd, és tapasztald meg mindazt, amit ebben az életedben lehet. Akkor ki is mondja mindazokat neked, amit társaid, életed mellékszereplői mondanak? Aki cselekszik körötted, azok cselekedeteit ki határozza meg? Mindezeket ki írta meg? Te, vagyis a Felsőbb Éned, mivel életed forgatókönyve csak rólad szól. Persze más Felsőbb Ének is írtak neked mellékszerepeket, de a Te szempontodból ez mellékes. Akkor ki tehet arról, hogy beléd rúgott valaki az óvodában? Miért vertek a szüleid gyermekkorodban? Miért szidott le valamelyik barátod a minap, amiért nem beszélsz vele már egy hete? Akivel haragban vagy több éve, az miért csinálta veled, amit csinált? Miért okozott neked fájdalmat, és miért ártott neked? Érted már a lényeget? A sorsod ez, a Felsőbb Éned megírta, és mindenki eljátszotta neked. A Felsőbb Éned pedig Te magad vagy. Ki tehet minderről? Te Magad! Érted már, hogy miért nincs értelme gyűlölni, haragudni, neheztelni? Mert Te okoztad, és te kérted meg őket minderre, még mielőtt megszülettél. Ha érzelmeket, cselekedeteket, bármit is kiváltottak benned ezek az emberek, azért légy hálás nekik, hisz megtették amire kérted őket. Gondolj bele, ha mondjuk valaki bevállalta születésed előtt, hogy autóval halálra gázolja mondjuk az édesanyádat, és ezzel sok ember haragját magára vállalta, és a lelkiismeretét is akár egy életre megterhelte, csak azért, mert te ezt kérted tőle, ezt írtad meg neki. Mit vállalt érted, hogy a sorsod beteljesíthesd? Légy hát hálás, és inkább szeretetet adj neki ezért, ne gyűlöld. Érted már? Elfogadod, és megérted? Könnyebb így elengedned azokat a negatív érzéseket, amiket eddig nem tudtál? Nos a hosszú magyarázat ezért volt. És ismét önmagunknál tartunk. Szeretjük magunkat, mert elfogadtuk olyannak, amilyen. Szeretjük az ellenségeinket, akik bántottak és ártottak nekünk, mert ők is a mi kéréseinknek megfelelően cselekedtek. Most engedjük el a mások és önmagunk irányába érzett negatívumokat. Ezzel hatalmas lépést tettünk meg a Szeretet felé. Kísérje öröm a napod, légy hálás, hogy itt lehetsz!

 

Hasonló cikkeket olvashatsz a Tantra-Fény-Mag oldalamon is.

Hangulatok, érzések, sugallatok az EonTudat.BLOG.HU-n

A Tudatosság RendSZERe a MÁS-VILÁG weboldalon.

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

Tudatosság... Mit Jelent? Tudatosság 1.

TUDATOSSÁG 1.-Új szelek fújnak

 Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Mielőtt olvasni kezdesz, felhívom a figyelmed arra, hogy mindaz amit itt találsz az én szubjektumomból, az én csatornáimon és sorsomon keresztül született, tehát csak azt fogadd el belőle, amit úgy érzel,hogy a tiéd is! Köszönöm . . .

 

Tudatosság- Mit jelent?

 

Érzed a mindennapok rohanásában, hogy egy ideje (néhány éve) valami mintha másként működne? Érzed, hogy a kapcsolataid, az életed, minden napod száguldani kezdett, mintha egy kerékpárról átszálltál volna egy száguldó autóba? Ha mindezt érzed, és elfogadod, akkor megtetted az első lépést a tudatosság felé, mely a következő időszak kulcsa. Ha pedig nem, akkor talán rövidesen érzékeled. Minden nap figyeld az életed, a környezeted, mert már kapod az apró, majd az egyre erősebb jeleket és feladatokat, melyek segítik az átalakulásod, hiszen egy ritka, és szerencsés időszakban élsz a Földön. Ha azt érzed semmi sem sikerül, azt hogy összecsapnak a hullámok, akkor állj meg egy percre. Ne gondolj semmire, csak figyeld mi történik körülötted. Egy gyermek kacaja, egy madár dala, egy szép épület formája, bármi ami megragad adott pillanatban abba merülj bele és építsd lelked a szépségből. Ez a jelenlét. A jelenlét szépsége a legfőbb segítőd abban, hogy önmagad felé tudj fordulni, és megtanuld szeretni önmagad.

 

A tudatosság egy magasabb nézőpontot jelent,ahhoz képest,amit korábban tapasztaltál. A magasabb nézőpont eléréséhez előbb bizalmat kell szavaznod ennek az életszemléletnek, és idővel, ha dolgozol vele, megtapasztalod mibenlétét, és valódiságát. Ez azonban hosszú folyamat, és önmagaddal-önmagadon végzendő komoly munkával jár. Az eredmény azonban egy megingathatatlan Hitet eredményez, ami szükséges a földi lét igaz megéléséhez. Ez a megélés viszont nem túlélést jelent, mert a Tudatosság a Felsőbb Én és a Sors szövetségében kezedbe helyezi a feltétlen szeretet érzését is, ami a Végtelen Teremtő Fény, maga a Forrás Kiáradó Szeretete. Mindezt megtalálod Önmagadban, és ezt jelzi-közvetíti feléd vissza a környezeted, a Világod. Tapasztald meg ezt az érzést, szívből kívánom neked!

 

Szeretném átadni számodra mindazt, amit kaptam és napról napra megtapasztaltam, tapasztalok.

A mindennapok nem mondhatók könnyű múfajnak, az Élet nevű játék komoly színfalak között zajlik, és nem lenne elhanyagolható tény, ha a megértésén keresztül könnyebben tudnánk kezelni a napi stresszt, a próbákat és megpróbáltatásokat. Ehhez SZEM-L-ÉLET-VÁLTÁS szükséges. Ha érdekel és akarod, akkor együtt csiszolunk neked is egy hasonló szemüveget, mint amilyen az enyém...

DE!!!

Ehhez nem lesz elég csak olvasni. Tenned kell érte, magadért...Érted?

Hálásan köszönöm, hogy eljutottál eddig a sorig. Szép megélő napokat kívánok!

 


Hasonló cikkeket olvashatsz a Tantra-Fény-Mag oldalamon is.

Hangulatok, érzések, sugallatok az EonTudat.BLOG.HU-n

A Tudatosság RendSZERe a MÁS-VILÁG weboldalon.

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

Az Élet Álom

Az Élet Álom

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Amikor megszületsz a Földre a Forrás (örök-tudat-Lét-Fény-Szeretet-Mindenség) álmodni kezd, és az álomban TE egy ember vagy. Mivel álmodsz, ezért nem vagy öntudatodnál. Tudatodat az Ego birtokolja.

(Az Ego csupán a földi személyi asszisztensed, azonban olyan fontosnak tartja magát, hogy átvette a tudatod teljes irányítását az élet-álom alatt-így Te elfelejtetted, hogy a Forrás tudatának része vagy, az EGYsÉGbe tartozol, Szeretet-Fény vagy)

Amikor meghalsz, a tudatod visszatér a Forráshoz, és felébredsz. A TE ÉLETED c. álomban kaptál egy fizikai testet, mely egy szimulátor a Forrás Örök-EGY-Tudata számára. Az Élet-Álom egy hosszú, a sors könyvébe íródott álom. A valódi Létedbe, felébredt Tudatodba a halálodkor visszatérsz.

MOST viszont az következik, ami még nem volt! Aranykor! Tudatosul benned, hogy álmodsz, vagyis felébredsz az álomban (Megvilágosodsz). Ettől kezdve úgy álmodsz, hogy tudod, ez csak egy álom…ezt ESEMÉNYnek hívják!

Amikor bekövetkezik az esemény, akkor a galaxis központi NAPjából egy FényEnergiaHullám indul el, mely felébreszti a Tudatodat, és rádöbbensz Valódra, az álom szertefoszlik, DE!!! Nem kell elhagynod az Ember-Test-Szimulátort. Folytathatod ébren az álmodat, amíg a Fizikai tested el nem használódik.


Ide kapcsolódó írások:

A Játszótér Neve Föld

Sosem Vagy Egyedül

Tudatosság-Halál

 

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

Pénz

PÉNZ

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

A pénz csere és mérőeszköz első sorban, emellett segítséget nyújt számos lehetőség megvalósítására. Önmagában nem negatív és nem pozitív. Ugyanúgy, ahogyan a mágiát, és más erőket, lehet jóra és rosszra használni. Javaslom tekintsünk rá úgy, mint (lehet, hogy túlontúl leegyszerűsítem, de így talán a legcélravezetőbb) egy késre. A késsel fel tudjuk darabolni az ételt, hogy elfogyaszthassuk, és meg tudunk sebesíteni, vagy ölni vele valakit. Szándékunk szerint válik negatívvá, vagy pozitívvá.

Mégis az emberek egy nagy hányada negatívan állítja be, bűnös dologként kezeli, egy kényszerű rossznak állítja be a pénzt. Ez a rögeszme pedig generációról-generációra öröklődik, a tudatalattiban, és karmikusan átitatja szellemünket és lelkünket. Vajon miért? Mert ha a lelkedbe és tudatalattidba, tudatodba az van beleültetve-beleégetve-programozva, hogy ez rossz, nem akarhatod, nem jár neked, te szegény vagy, szegénynek születtél, akkor nem akarod a pénzt, teremtő energiáid nem fordítod felé, megmarad a pénz a gazdagoknak…ezért.

Amikor megjelent a pénz az ember életében (itt most nem igazán számít, hogy kezdetben nemesfémeket, vagy érméket, később papírokat használtak eszközként az árucseréhez, vagy egy-egy dolog értékének meghatározásához), az úgynevezett gazdag emberek bővelkedtek belőle, tehát ők dúskáltak benne. Ez ma is így van, nem változott túl sok minden, de azt azért tudjátok, hogy a Földön az összes használatban lévő pénz mennyisége iszonyatos mértékben többszöröződött meg az elmúlt 1000 évben. Ma már nem is nemesfém, vagy papír alapon van hatalmas mennyiség belőle, hanem elektronikus formában, számítógépes számlákon.

Tudjuk, mindenki tudja ezt, miért fárasztalak benneteket ezzel? Egyértelmű közhelyeket puffogtatok…

Azt is tudjátok, hogy világ(földi országok) összes pénzének 99 %-a a világ összes lakossága 1%-ának tulajdonában van? (Hagyjuk azt, hogy ezek cégek, alapítványok, államkincstárak stb., hiszen ezek mögött is emberek vannak) Lehet, hogy ezt is hallottátok már. Az un. multik (ezek földrészeken, vagy földi méretekben kereskedő, vagy ingatlanokat, termékeket, szolgáltatásokat birtokló és értékesítő gigacégek, bankok) minden országban ott vannak már. Tulajdonosaik abba a bizonyos 1%-ba tartoznak. Képzeljétek teljesen mindegy, hogy miről beszélünk, legális, vagy illegális(drog, fegyver) termékekről, akkor is az ő pénzük van benne. Sőt! Előfordul, hogy olyan mértékű növekedés áll be a világon, hogy a keletkező többlet érték (nehezen használom ezt a szót, mert igazából többlet érték nincs, inkább többlet haszonnak mondanám, talán csak a mezőgazdaság képes többlet terményt (értéket) előállítani, egyéb esetben csak emberi munkával (vagy anélkül) összeraknak, vagy átalakítanak dolgokat, és azt többért adják, mint amennyit ráfordítottak) megkívánja, hogy nyomtassanak még pénzt, anélkül, hogy lenne mögötte valódi ellenérték. Utóbb már nem is nyomtatnak, csak beírnak egy nagyobb összeget egy számítógépbe és nyomnak egy entert. És ezek az összegek is magántulajdonban vannak, mégha állami, vagy nemzetközi intézetek, bankok nevén fut is a dolog. A Világ egy nagy monopoly játék, ahol 2000 család és a hozzá tartozó slepp(az 1 % ) kezében van minden játékpénz. Amikor monopolyzol ( vagy gazdálkodj okosant játszol) egyszer csak elfogy a pénz a játékból, vagyis nem tud adni a pénztárosnak kinevezett játékos a többieknek egy fillért sem. A Világ monopolyban ilyen nincs, mert nyomtatnak, vagy entert nyomva tesznek bele még, ahány milliárd éppen kell. Az USA jegybankja magánkézben van. (Ha nem tudod mit jenet, akkor leegyszerűsítve úgy tudom mondani, hogy a jegybank nyomtat és ad ki pénzt a többi banknak)

Klassz kis játék. Hogy tetszik? Nekem nem tetszik…Tudod miért?

Mert ez nem egy igazságos játék! Az esélyegyenlőség hiányzik belőle! Ha kiosztanák azt a pénzt, amit az 1% birtokol, akkor holnaptól nem éhezne senki, mindenkinek lenne lakása, heti 2-3 napot kellene dolgozni, leginkább olyan munkát, amit szeretsz is, és nem kényszerből csinálod. Sőt, alapfizetést is kaphatnál állampolgári jogon, mint mondjuk Kuwaitban, ahol minden férfi havi 3000 dollárnyi dínárt kap állampolgári jogon. Nem is nagyon dolgoznak a kuwaitiak.

Nem lenne szükség arra, hogy a szegény réteget elnyomják, így nem kellene fegyveres elnyomó szervezeteket létrehozni, a fegyverkereskedelemnek lőnének…és sok más, a hatalom megtartását szolgáló intézményt kellene felszámolni.

Tudod, hogy ki tartja fenn mindezt? TE!!!

Mert a politikán keresztül ügyesen elhitetik a jónéppel, hogy demokráciában él (Persze a diktatúrákban egyértelmű, hogy hatalmi gépezet működik), vagyis ő választott, és ő döntött, hogy melyik párt kormányozza az országot.

Mindezt Te elhiszed? Elhiszed, hogy demokrácia van? Elhiszed, hogy a Te és sorstársaid döntésétől, szavazatától függ, hogy mi fog történni 4-5 évig az országodban?

Tévedsz…és így súlyos hibát követsz el…amellett, hogy nincs más választásod, mert közben éled a sorsod, melyben szintén nincs döntési jogköröd! Sajnálom, de így van!

Egy egyszerű példát hadd mondjak minderre: Képzeld el, hogy egérversenyre jársz. Egy dobozban van 5 pálya egymástól elválasztva, és mindegyik pályán egy-egy egér indul versenybe, hogy a végén elérjenek egyetlen darabka sajtot, így a legelső egér éri el leghamarabb, ő eszi meg mindet. A győztes egér gazdája hatalmas pénzjutalmat kap. Ám mi van akkor, ha minden egyes egérnek olyan gazdája van, aki a színfalak előtt gazda csak, de igazából csak stróman, vagyis valójában megjátssza, csak a gazdát, és minden egyes egérkének egyetlen gazdája van csak, és ez a verseny csak színjáték, bármelyik egér győz, akkor is ugyanaz az ember gazdagodik meg. Az egerek a pártok, a strómanok a pártelnökök, és a valódi gazda a színfalak mögött az 1%. Melyik egérre szavazol?

Ez eddig nem túl spirituális, nem túl igazságos, nehezen hihető, és hányingerkeltő…

Ha eddig eljutottál az olvasásban, és azt érzed, hogy van benne valami, akkor szeretnélek megnyugtatni, hogy a monopolynak hamarosan vége lesz, de ehhez Te is kellesz. Nem kell senkit bántanod hozzá. Tedd csupán azt, hogy kinyitod a szemed, és figyelsz. Meglátod a bábjátékost a színfalak mögött, és nem hiszed el a látszatot. Nem hiszed a sok maszlagot, amivel etetnek. Válj tudatossá! Válj szabaddá! Ne tápláld tovább a hatalmat és a hazugságot! Válj igaz emberré!

Az elmúlt 1000 évben megtörténtek mindezek. Azért történhettek meg, mert az univerzum ebbe a korszakba lépett, és a vaskort meg kellett élnie az emberiségnek. Le kellett menni ezekbe az erőkbe (energiákba), meg kellett őket tapasztalni, szenvedni. Ha nem ismered a sötétséget, akkor hogyan tudod értékelni a fényt? Ha nem féltél, nem szenvedtél, nem nélkülöztél, nem gyűlöltél soha életedben, akkor honnan tudod, hogy a szeretet, a kényelem, a megbecsülés nagyon jó dolgok, és nem csak alap, ami jár neked, ha már nincs jobb? Nem tudnád! E nélkül nem tudnád!

Mi jön a vaskor után? Az aranykor…

Mit lehet tudni? Hát azt lehet tudni, hogy többek között nem hazudhatsz többé. Ha mégis hazudsz, az pár órán órán belül kiderül, vagyis fény derül az igazságra. Nem bánthatsz senkit és semmit, mert pár órán belül visszakapod. A világ-multi-elit-hatalom 1% betöltötte a feladatát. Elvégeztetett. Ennyi volt. Hamarosan vége a társasjátéknak.

Ha valamelyikőtök, aki most elolvasta ezt a cikket azok közé tartozik, aki az általa megszerzett jövedelmet csekély százalékban a vállalkozása fejlesztésére fordította az elmúlt években, és a nagy részét saját, és családja személyes igényeire, és az alkalmazottai jobb életszínvonalára költötte( éhezők, nélkülözők, betegek javára adományozta), akkor nem kell aggódnia. A céged megmarad és virágozni fog. De, ha esetleg mégsem ezekre ment el a jövedelmed, hanem mondjuk hatalmas növekedésnek indult a vállalkozásod, és ebből nem adtál azoknak, akik dolgoztak neked, nem adakoztál, esetleg becsaptál, kihasználtál másokat, hatalmas haszonra tettél szert, akkor jobb lesz ha komolyan veszed a leírtakat. Még nem késő!

Ismét egy példa…ami megtörtént! George Lucasról szinte mindenki hallott. Az is lehet, hogy a példámat, mely példamutató, sokan hallották már. Nem gond! Tehát tudjuk, hogy George Lucas és cége a Lucasfilm 1977-től hatalmas vállalkozássá nőtte ki magát. 6 filmet készített, és még számos más tevékenységből vált birodalommá és példává. A filmek mind példabeszédek, és hatalmas tanítást hordoznak magukban, így az emberiség javát szolgálták, szolgálják. Néhány éve Lucas eladta a Lucasfilmet a Disneynek 2 Milliárd dollárért. Mit tett? Az aranytojást tojó tyúkot eladta! Talán elfáradt és megöregedett, vagy pihenésre vágyott. És mire költött 2 Milliárd dollárt?

Eladományozta…jótékonyságra költötte…rászoruló embereknek adta mindet!

Visszatérve rád, aki nem ezt tette mindazzal a jövedelemmel, ami nem a MAGa és családja szükségleteire és vállalkozása kis mértékű növekedésére fordítódott az elmúlt években. Te!!! Igen Te…Most mit fogsz csinálni?

Nevetsz és kételkedsz? Tedd azt. Félsz? Azt is megteheted. Elbújsz, hazudsz, eldugod, kiviszed külföldre, ingatlanokat, cégeket veszel, befekteted? Nem…erről lekéstél.

 Kezdj el adni! Keress éhezőket! Keress hajléktalanokat! Keress munkanélkülieket! Alapíts karitatív szervezeteket! Nagyon gyorsan!

Ha nem teszed, mindent elveszítesz és beteggé válsz, majd hamarosan meghalsz. Hidd el nekem.

Nem tudom még mennyi időd van. Egy hónap? Egy év? Öt év? Tíz éved már nincs…hátra. Cselekedj!

Szeretettel köszönöm a Sorsnak, a Forrásnak, hogy az elmúlt 10 évet nélkülözésben tölthettem, és elveszítettem mindent és mindenkit, akit csak lehetett…De megvagyok és itt vagyok épen és egészségesen. Vannak szerető rokonaim, barátaim, családom. Ez a legfontosabb.

Ölelek Mindenkit!

Egyszer visszajelzett valaki, aki ezt az írást olvasta, hogy félelmet kelt az emberekben. A félelem az egóhoz kapcsolódó érzés. Az fél csak, aki még nem engedett el mindent és mindenkit. Aki már nem birtokol, nem akar, csak szeret feltétel nélkül, az már nem fél...

Hasonló írásokat olvashatsz a Tantra-Fény-Mag nevű weboldalamon.

Pénz

 

http://kristofreepoet.atw.hu/

 

https://www.tantra-feny.hu/

Kristóf István

MAG Népe

MAG Népe

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!


Előre szeretném bocsátani, hogy a teljesség igénye nélkül fogalmazom éppen ezeket a sorokat, ám a mondanivaló kikívánkozik belőlem. Miről is van szó? A MAG népéről, nyelvéről, múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A MAG népe azt gondolom már nem egy életközösségként kezelendő csoport. Bocsánatot kérek azoktól az új hullámot képviselő személyektől, akik ezt pl. new wave-nek neveznék, az életközösséget populációként, mert szerintük nincs sok-sok kifejezésre megfelelő magyar szó. Szerintem mindenre van magyar szó, csupán szándékaink, körülményeink és környezetünk kényszeríthet bele más nemzetek szavainak használatába, igen erős nyomást és kényszert alkalmazva. Ezen lehet változtatni. Tudatosan visszatérni a MAG nyelvében megtalálható szókincshez, és amire nincs csak angol, latin egyéb nyelvből átvett szó, arra alkossunk újakat, de ne másoljunk! Miért? Mert ez az a nyelv, melynek eredeti ősi formája átível a ma élő emberiség egész történelmén, és még MOST is, MA is megállja a helyét, hiszen univerzális, vagyis VilágEGYETEMLEGES ősi tudást hordoz, pedig nem beszéli csupán kb. 20 millió ember jelenleg. A VILÁG magyarázatára, a hétköznapok megélésére, a gondjaink (nem problémáink) megoldására ad számunkra kulcsokat ez a nyelv, mely anyanyelvünk, és néhányunk számára apa, vagy tanult nyelv, de a lényeg az, hogy MAGunkénak valljuk. Tehát az én véleményem (ezzel lehet vitatkozni, lehet kétkedők sora kíván majd belekötni, de leteszem, hogy nem fogok senkivel birokra kelni. Mindenkinek számít a véleménye, de én a leírtakon felül, nem kívánok meggyőzni senkit, csak egy álláspontot rögzítek, mely csak az enyém. Önérdek, elszállottság, önzőség (más nyelven egoizmus) szándéka nélkül.), az én véleményem, hogy minden ember magyar ezen a Földön, aki annak vallja magát, aki beszéli e nyelvet, és birtokolja rétegeit.


Mi okból kezdtem ebbe az írásba? Mert nagy tudású történészek és régészek hazai és külhoni értekezéseit olvasgatom mostanság. E neves szakemberek (nevek nélkül kívánom közlendőmet megfogalmazni) kijelentései hibáktól hemzsegnek, téves következtetéseket vonnak le, amellett, hogy nem említik annak lehetőségét, hogy emberből vannak, tehát tévedhetnek. Szóval a történész és régész leszólja a nyelvészt. A nyelvész nem mer, nem akar kutatást végezni arra vonatkozóan, hogy e nyelvben mi rejtőzik, mi az mi felszínre törekszik, és mi az mi napjainkban zajlik, és kikényszeríti magát, és a világ elé tárul.


A régész beszél arról (nagyon leegyszerűsítve fogalmazom meg, ezért bocsássatok meg. Emellett tudásom körülhatárolható ezen a téren, tehát itt és most bevállalom, hogy lehetséges: tévedek, bár olvasatom és sugallataim, képességeim (belső képi emlékeim ebből és más életekből) igazolást nyújtanak önMAGam számára), tehát beszél arról, hogy 450 ezer éve már ősember élt a Kárpát medencében. És van 50-100 ezer éves másik ősember fajtól néhány lelet itt a Kárpát-medencében. Aztán a civilizáció bölcsője Mezopotámia, ahol kb 10-12 ezer éve megjelent a földművelés, állattenyésztés, majd a falvak és később városok önszerveződése, a nagyobb közösségek megalakulása. A pattintott és később csiszolt kőszerszámok lassan kicserélődtek réz és ólom eszközökre, és persze fegyverekre mintegy 7 ezer éve. 5 ezer éve megjelenik a fokos, mint szerszám és fegyver. A tudósok (régészek,történészek) kerülgetik azt a dolgot, melyet a genetikusok, nyelvészek már kezdenek érinteni, majd vallani, miszerint az utolsó jégkorszak elvonulásával 12 ezer éve Mezopotámiával egy időben mindaz a vívmány, amit az akkor élő emberi faj elért a Tigris, Eufrátesz, Zab folyó mentén és a közeli hegyvidéken (kezdetben subar, majd sumer közösség), mindaz a Duna, Tisza, Körös mentén is zajlott. Az ősemberek genetikája nagyon eltér egymástól is és a mai ember genetikájától is. Szóval az ember és az ősember másik faj, és nem evolúciós lépcsőfok, nem egyik fejlődött ki a másikból. Emellett az ember genetikája egyszer csak megjelent a semmiből, és nem találják miként kapcsolódik a korábbi fajokéhoz. Visokóban Boszniában 30 ezer éves piramisokat találtak, míg az egyiptomi piramisok 8 ezer évesek. Sok történet, monda beszél Gondwanaról, Mu szigetéről, Lemuriáról (tudtommal ez Mu-val azonos) , Atlantiszról. Ezek mesék? Az óriások, az un. istenek is mesék? A történészek szerint mese és zagyvaság.


Mire szeretnék kilyukadni? Arra talán, hogy keressük meg a mai embert. A ma a bolygón élő ember ki valójában? Hol lett azzá ami? Az ősember, a kőkori majd bronzkori ember miként lett egy kozmikus nyelv birtokosává? Én nem tudom elképzelni, hogy ez a nyelv, melyet most birtoklok, itt a földön jött létre. A planétán felnövő kőpattintó, majd kerámiát égető, később réz, ólom, még később vasércet megmunkáló, szántó-vető-állatenyésztő, majd lovon hódító és kereskedő ókori, középkori ember ki tudta alakítani ezt a nyelvet, mely az Univerzumot foglalja magában, nem a Földet és folyókat, hegyeket, vadat, halat, s madarat. Ennél többet foglal magában a MAG nyelve. A többi nyelvet hagyjuk ki ebből. A többi nyelv oly fejlettségű, miként a nemzet, mely beszéli. A MAG nyelvében olyan tudás van, melyre a mai fizika éppen mostanság talál rá, sőt van ahol még nem tart, de MI igen, ki bele tudjuk MAGunkat ásni a rétegekbe, a nyelv mély tudásába.


Mit is szándékoztam mindezzel közre adni? Mire szeretném felhívni a figyelmet? Csak elgondolkodtató szálakat szerettem volna eljuttatni azok számára, akik nem elégednek meg külhoni történetekkel. Akik érzik, hogy már nem elegendő az, amit a tudósok elénk tettek. Hogy van mit keresni az ember, az emberiség háza táján. Hiszen nem vagyunk egyedüli értelmes a faj a Földön. Sőt igen kezdetleges a tudásunk, ha még mindig nem látjuk azt, hogy mi zajlik a Világban, a Földön, körülöttünk. A MAG népe mi okból beszél egy nyelvet, mely nem földi tudást foglal MAGában. Az ember nem földi eredetű, és nem törzsfejlődési (evolúciós) végtermék. Valaki megtanította a nyelvet az embernek, és segített a fejlődésben, nem a kereskedelem, a termelés és a profit volt, ami 14 ezer év alatt a pattintott kőtől elvezetett a szilicium nanotechnológiáig, a genetikáig. (Ez még csak fizikai szint, és az asztrális és mentális világ csak most kezd látszani. A magasabb dimenziószintek melyek kihatnak az alacsonyabbakra, és viszont az alacsonyak a magasabbakra). Gondoljunk bele, mielőtt elhamarkodott kijelentésekbe bocsátkoznánk. A múlt ismerete elengedhetetlen. A hagyományok és történelem megismerése fontos. Fontos, hogy tudjuk kik vagyunk. Fontos, hogy ne azonosuljunk más kultúrákkal, kik más múltból, más úton érkeztek meg egy másik jelenbe. Ez nem a miénk, ezzel nem kell azonosulnunk. Tekintsünk a jövőbe és építkezzünk hagyományainkból, szókincsünkből, ősi törvényeink lelkiségét és erkölcsét alapul véve lépjünk vissza a Világ Élére, az ÉL-Ő Ős Ten MAGunkban hordozott tudásával. Nem vagyunk alávalók, és nem vagyunk fölé valók senkinek és semminek. MI a MAG népe voltunk, vagyunk és leszünk e VILÁGban. Ideje föleszmélni és elfoglalni helyünket, de nem a nyájban, hanem a pásztorok között. Ne vesszünk bele a múltba, mert az nem vezet előre, de ne feledjük honnan jöttünk, és a tudás birtokában kezdjünk el építeni egy Lelkes közösséget, mely a szív útján jár, nem a pénz és hatalom ösvényeit hajhássza.

Ide kapcsolódó cikkeim:

MAG Vagyok? http://fenytudat.blog.hu/2017/09/09/mag_vagyok

MAG Lélek: https://www.tantra-feny.hu/2017_05_18_MAG_Lelek.htm

http://kristofreepoet.atw.hu/

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

A Játszótér neve Föld

A Játszótér neve Föld

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

A Föld lehetőség a Szellem-Lélek számára, hogy olyat tapasztaljon, amit magasabb létsíkokon nem tud. A belső fejlődés, tanulás, a folyamatok és eredmények a környezetünk segítségével, az un. tükör által mennek végbe, mely világ a bennünk fejlődő tudat egy vetülete, a fizikai testen kívüli megnyilvánulása.

Az anyag polaritással és idő dimenzióval rendelkezik, így a 3D+idő világa folyamatos, az ellentétek állandó egymásba alakulását vonja maga után, mely a keleti filozófiákban áramlást, míg a nyugati világnézetben harcot takar, holott e két dolog egyet jelent; sőt, valójában Minden Egy, vagyis az alacsony rezgésű, duális világ kettőssége, ellentétei és harca egy nagy dolgot szolgál: A Változást, melynek eredménye a fejlődés. A sötét oldal, a negatív energia, az ember anyagi világában megvalósuló, a fizikai testét érő erők, csak ezen alacsony rezgésű fizikai dimenziókban rendelkeznek polaritással, valójában a MAGasabb szintekről kapják az irányító erőket és információkat, onnan, ahol nincs ellentét, harc, verseny és vetélkedés. Onnan, ahonnan mindez egy jól megszerkesztett és megtervezett terepasztalnak tűnik, vagy sok résztvevős társasjátéknak, vagy a mai modern hálózatos játékok korában ez már egy hatalmas stratégiai hálójátékhoz hasonlatos. Itt az emberi testek a karakterek (számítógépes figurák).

Az energiatest, mely részben meghatározza e fizikai testek állapotát, információt tárol, jelzéseket, érzéseket, érzeteket küld a test ruhába, és hat rájuk, az az asztrális test, a lélekruha, míg a játékos, aki irányítja a karaktert, az idegrendszerbe hatol, aki ül a számítógép monitora előtt, a Mentális Test (Szellem), a Felsőbb Én, vagy másként nevezve a milliárdnyi apróbb egységre felosztott Mindenség-Tudat: a Forrás MAGa.

Az ember tehát holisztikus 3-as egység: Szellem-Test-Lélek, és nem csupán fizikai testből áll. Aki azonosul a fizikai testével, az zsákutcába kerül, és fejlődése megreked.

Világunk negatív oldala, a rossz, a gonosz, a sötét oldal is ugyanazt szolgálja, amit a jó oldal. Az ellentétek itt, ezen a szinten válnak ketté, és lesznek ellentétes pólusúak. A valóságban, mely talán nem is létezik abban a formában, ahogyan mi emberek képzeljük el, és éljük alacsony rezgésű poláris vetületét, mindez Egy Nagy Egység. A Mindenség, a nagy Világ-Óceán fizikai szinten az apró vízcseppjeinek különválását hiteti el velünk, mely vízcseppek is galaxis méretűek, és bennük harc, versengés, elkülönülés, az ellentéteken alapuló folyamatok zajlanak, ahol az erős legyőzi a gyengét, a felülkerekedő jó, és a felülkerekedő gonosz állandó csatáját jelentő nézetre alapozott fejlődés, változás jellemző. Itt IGEN.

Itt a Földön, az anyag Világában, a bolygók és napok, üstökösök, aszteroidák, a sziklák, a tűz, a növények és állatok, az atomok és molekulák, kézzel fogható és érzékszerveinkkel tapasztalható síkján Igen, mely talán még ezredrésze sincs a Teljes Mindenségnek, itt így megy. Ahogyan a bábjátékos mozgatja a bábokat, és közben mondja helyettük a bábjáték szövegét, úgy mozgat bennünket emberi testeket a Felsőbb Én, míg Mi azt hisszük és gondoljuk, hogy saját testünk, gondolataink, és érzéseink határoznak meg bennünket. Nos Nem egészen…és nem egyszer. Többször is beszállunk a nagy társasjátékba bábukként, a nagy stratégiai játékba karakterként, és amint becsöppenünk, azonnal véresen komolyan vesszük, pedig csak érzéseket tapasztalni és tanulni érkezünk, és nem is mi vagyunk itt, hanem a testünkbe beszálló tudat van jelen, mely megéli korlátait, szükségeit, fájdalmait és gyönyöreit…Jó Játékot Mindenkinek

Hasonló cikkek, írások és világnézet vár a Tantra-Fény-Mag weboldalon.

A Játszótér Neve Föld

 

Kristóf István

Világ-Szer-Te

A MAG Népe VálaszÚt Előtt. SZERetet, vagy GyűlÖLet

VILÁG-SZER-TE

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Fontos, hogy Test-Véred, Gyermeked, Szülőd és Barátod tudja KI Ő, s TE Ki vagy. Tudd HONnan jöttél. Nem a puszta porából fújt ide a szél Kárpát Hazába. Nem Foglaltad el, s nem foglaltad vissza sem EGY-SZER, sem KÉT-SZER, ehhez ne férjen KÉTséged sosem, hiszen Mióta Az EMBER-Állat megjelent e Földön, azóta a Hévizek US medencéje Őseink ÚR-szága, hol átélhettek JEGET, s SZÖKŐárt. S-ENKI sem itt született e bolygón, KI atyád, vagy anyád volt. Az US-BAR Ereiben ott van az ős-ember, de ott van Szíriusz, Nephilim és Orion Lét-Ereje. Hosszú időn át az óriások uralkodtak, s ők használtak MIND-Ő-nket, s MI szolgáltunk balga-népként, hiszen Lelkünk gyermeteg volt még akkor-tájt. A Világ Hétszer fordult mióta US-Amber él ehelyt. Lassan felébredtünk és felcseperedtünk, míg FONTossá nem váltunk a Világ szemében. S egy IDŐ óta e TESTekbe komoly Szellem-Lelkek érkeznek tanulni és tapasztalni Mindent mire az EMBER KÉPes. Mélységek és MAGasságok hosszú ÉLT Útjain járunk. Tíz-Száz-Ezer-SZER jöttünk, s mentünk a SZÍNtek között, miket ma rezgéseknek, hullámoknak, s dimenzióknak hívnak. A MAG népe megŐRizte az ősi tudást, mit az óriásoktól kaptunk. Nyelvünkben hordozzuk, s Lelkünkben rejtettük el, hogy egy NAP majd ébredhessünk, s MAGunk legyünk a MAGja az új Világnak itt e Földön.

Hát ne feledd KI vagy, honnan jöttél, s hogy a népek MAGja vagy. DE!! Nem vagy se Ura, se Szolgája más népeknek. Nem vagy feljebb-VALÓ, se alább-VALÓ senkinél. Ha a MAG nép sarja vagy, akkor a SZER-Elem ott van Lelkedben-Testedben és Szellemedben. Ha bántanak, ütnek, megtipornak viseld, vagy állj odébb, de a SZERetet nem alhat ki benned egy percre sem. Nincs vallás, nincs dogma, mit szolgálnod kellene! Nincs dicső hírNÉV mit birtokolhatsz, hisz MINDez a HATALOM játékának eszköze, s benned SZERetet van, s a MAG ott él Lelkedben, hát nem szolgálhatsz senkit, semmit, nem uralkodhatsz senki felett. Segíts, ha kérnek, tégy ha SZÍVed szól, s kövesd Utad. Szolgáld TEN-MAGad, így US-TENt szolgálod, de senki mást. Kit gyűlölsz, kire haragszol, kit bántasz, legyűrsz, irtasz: MIND TEST-VÉRed, felebarátod. Mind e Világon érted van, hogy segítse Utad. A rossz erő mit SZERte küldesz, visszatér és visszaüt. A jó erő, a SZERetet mit SZERte küldesz visszajő, s megtölt, simogat, s ezer csókkal válaszol egyetlen-egynek fejében.

MOST hát választanod kell!! MA vagy Holnap, mert holnapután már nincs. MAG vagy, vagy NEM? SZERetni akarsz MIND-ENKIT, vagy Haragszol MIND-ENKIRE? (HA Haragszol, a Harang érted szól!) Itt most EGY Út van csak. Mert a Világ holnap kettéválik. Merre mész tovább…?

További ide IGAZodó cikkek:

MAG Népe

MAG VagyOK?

MAG Lélek


Hasonló cikkek és írások olvashatók a Tantra-Fény-Mag nevű weboldalamon.

 Világ-Szer-Te

Kristóf István

Tudatosság-Halál

Tudatosság-Halál

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Már érintettük a halál témakörét, azonban nem túl részletesen, így azt gondolom talán szánjunk rá néhány gondolatot, hogy megérthessük, és megkönnyítsük viszonyulásunkat hozzá.

 

A halál voltképpen visszatérés a magasabb síkokra. Nem a vég, ahogy az anyagba ragadtak gondolják. Tudjuk, hogy számos inkarnációt élünk meg a Földön, a számunkra berendezett küzdő és játszótéren. A 3. dimenzióban ez egy időhöz kötött folyamat, ahol egymás után követik egymást az évek-évtizedek-évszázadok-évezredek-eonok. Így beszélhetünk egymás után megélt életekről. Ki-ki amennyit megélt, és amennyit meg fog élni. Az életeink percről-percre meghatározott forgatókönyv szerint játszódnak, akár egy film, melynek főszereplői vagyunk. Tehát ezek a Mi életeink, a Mi filmjeink,így a Mi felelősségünk, hogyan éljük le ezeket.

 

Ha a szabad akaratunkat bevetjük, amihez minden jogunk megvan a Földre születéskor, akkor a forgatókönyvbe beleszólunk, a forgatókönyvet e miatt módosítani kell, vagyis a magasabb létsíkon lévő Felsőbb Énünk, aki kapcsolódik a tudatunkhoz, és velünk együtt tapasztalja mindazt, amit megélünk (gondolatok, érzelmek, érzékelések, és tettek szintjén) a maga szintjén egy-egy szabad akaratból megtett történéssel egy időben módosítja a forgatókönyvet, és a sorsunkat új mederbe tereli. Az ő síkjában nincs idő, ezért ő nem egymás után éli és látja életeinket, hanem egyszerre látja és tapasztalja valamennyit.

 

Szabad akaratból hozott döntéseink okot adnak a sorsunk átírására, ha ez az ok kihat más életeinkre, akkor karmáról beszélünk. Életeink fő célja, hogy tanuljunk, tapasztaljunk, megéljünk olyan dolgokat, amiket csak a sűrű és alacsony rezgésű fényben, vagyis az anyagi világban tudunk. Ezen tapasztalatokkal térünk vissza a magasabb létsíkokra a halálkor. Gyakorlatilag ilyenkor újraegyesülünk Felsőbb Énünkkel. Halálunkkor kilépünk a Testünkből és a Szellemünk, valamint a Lelkünk (Auránk-Asztráltestünk) együtt emelkednek át egy másik síkra. Ebben a köztes síkban 48 napig tartózkodhat Lelkünk(és Szellemünk egysége). Addig van elegendő saját energiája a maradáshoz. Ez alatt el kell búcsúznunk mindattól és mindazoktól, akiket és amiket hátrahagyunk. Nekik akik még a Földön maradtak, pedig el kell engedniük bennünket, hogy visszatérhessünk eredeti létsíkunkra. Ideális esetben ez 48 napon belül megtörténik. Földi idő szerint ezután 2 év amíg a sorsunkat és karmánkat kielemezzük, levonjuk a tanulságokat, áttekintjük a tapasztalásokat. Ha letelik a 2 év, akkor ismét leszülethetünk a Földre, de ez lehet sokkal több idő is. Leszületés előtt természetesen ki kell dolgoznunk a forgatókönyvet a sorsfeladatok, és karmikus következmények szempontjából, és találnunk kell egy erre ideális testet és életet.

 

Nagyon egyszerűen és szemléletesen tehát egy-egy élet úgy zajlik, hogy megszólal a hangszóró az öltözőnkben, kezdődik a forgatás, sminkelünk, felvesszük a jelmezt (A Testünket) és a belépünk a forgatás helyszínére, vagyis leszületünk. Ekkor azonban már csak a földi létet érzékeljük, és elfelejtjük kik voltunk, és honnan jöttünk. Szellemünk a Felsőbb Énünk Földi része folyamatosan kontroll alatt tart bennünket, velünk van egész életünk alatt. Persze sok segítőnk is velünk van közben, akik segítenek, hogy nehogy máskor szenvedjünk balesetet, vagy haljunk meg, mint ahogy az a forgatókönyvben meg lett írva. A halálunkkor ezek alapján nem történik más, mint hogy levetjük a földi jelmezt, és visszatérünk elfeledett Világunkba, magasabb dimenziónkba.

 

Egy dolog azonban nagyon fontos. A sötét középkorral együtt téveszmék, rossz (ám valószínű,hogy szándékos) dogmák lettek elültetve az élet és halál dolgairól az emberek tudatában. Ezek a hatalmat szolgáló eszmék a félelmekre hatottak, a félelmek által kívánták a felkapaszkodott hatalmat megtartani, és sajnos ez a középkori felfogás a mai napig itt él bennünk. Félünk a haláltól! Számtalan cselekedetet bűnnek könyvelünk el. Az élőknek és a más létsíkokra visszatérőknek (halottaknak) egyaránt hátrányos és rossz szemlélet, és szokásrendszer maradt vissza a mai napig.

 

A halál más kultúrákban fehér ruhában ünnepelendő esemény, mely mindenki számára pozitív kicsengésű. Nem félelmet áraszt, és veszteséget, szomorúságot, hanem befejezést, lezárást, egy új kezdetet. Ez lenne a normális és követendő. Ha azonban nem engedi el egy élő a meghalt hozzátartozóját, nem bocsátja el szeretettel és elfogadással, esetleg megbocsátással a létsíkjára, akkor szegény Lélek(és Szellem) itt ragad a 48. napon túl, amit úgy tud átvészelni, hogy energiát szív el az élő emberektől. Ez egy természetellenes folyamat. Fontos, hogy szeretettel és elfogadással bocsássuk el halottunkat az útjára, a Világba, ahová való, ahová mi is vissza fogunk térni. Magunknak és neki okozunk azzal karmát, ha sirámokkal és megkötő szavakkal itt tartjuk őt ezen a létsíkon. (Miért haltál meg? Ne hagyj el! Maradj velem! Nem teheted ezt! stb.) Ezekkel idekötjük, és számos bajt okozunk vele, ahelyett, hogy elfogadnánk és szívből örülnénk, hogy jobb helyre emelkedhetett fény-testvérünk. A hiánya valóban fájdalomként és hiányként mutatkozik Lelkünkben, azonban ez a mi gondunk, önzés lenne e fájdalom miatt ide kötni, és felesleges negatív karmát okozni neki és magunknak.

 

A magyar őshagyományban a halottól ünnepélyesen búcsúztak el. Megterítettek a helyén az asztalnál, kedvenc ételét megfőzték, majd közösen leültek az asztalhoz. Asztrálteste részt vett a halotti toron, és ott minden szerette elbúcsúzott tőle, szeretettel elengedte, így gond nélkül távozhatott a földi világból békességgel. Fontoljátok meg mindezt, és cselekedjetek belátásotok szerint. 2015-ben sok Lélek dönthet amellett, hogy visszatér a Valódi Világba, a Fénybe, ne ragasszátok ide őket, már ha megértettétek mindazt ami e sorokban foglaltatik. Békés, megélő napokat kívánok Mindenkinek.

Ez a cikk és hasonló írások olvasható Tantra-Fény-Mag nevű oldalamon.

TUDATOSSÁG-Halál

 

Kristóf István

Tudatosság-A harag, gyűlölet, félelem VÉGE

Tudatosság-A harag, gyűlölet, félelem vége

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Tudatosság A Harag,Gyűlölet,Félelem vége. A mindennapok, de nem a hétköznapok talán egyik legnehezebb része, amikor felvillan egy-egy kép a félelmeinkről, vagy kísértenek a múlt árnyai és eszünkbe jutnak azok a személyek, akik ártottak nekünk, vagy szeretteinknek, és ilyenkor feljön bennünk a harag, a gyűlölet, vagy a félelem. Szerintem ezeket a legnehezebb letenni az életben. Soha ne nyomd el magadban az ilyen érzéseket, ha jönnek, akkor éld meg őket teljességükben. Ha ráerőszakolod magad arra, hogy TE ezt nem engedheted meg magadnak, és lenyomod, elsikálod, akkor az benned marad, és elérte a célját, blokkot képez benned. A blokkok azok a negatív energiák, melyek mindegyike egy-egy kis homokzsák a léghajód fedélzetén, és akadályozzák, hogy felemelkedj. Ha tudatos vagy, tehát megérted a Lét működését, és átlátod a történéseket, de nem tudod mégsem letenni ezeket a negatív érzelmi energiacsomagokat, akkor is itt ragadsz az anyag dimenziójában, nem fogsz emelkedni. A magam oldalát tekintve, én is ezeket tudtam a legnehezebben letenni. Akkor vettem észre, hogy sikerült, amikor már azokra a személyekre, akiktől rosszat kaptam az életben, és gyűlölettel és haraggal gondoltam rájuk szinte minden nap, azokra először nem gondoltam negatívan. (Nem akartam megverni, megölni, balesetben eltüntetni stb. őket) A semleges érzések aztán lassan melegség és hála, parányi szeretet formájában kezdtek el a lelkemben megjelenni. Amikor pedig már senki nem tudott bennem haragot és gyűlöletet kiváltani napokon, heteken, hónapokon keresztül, akkor mondhattam, hogy letettem a negatív érzéseket. Képzeljétek, amikortól már nem jöttek az agyonverem, leütöm, megfojtom érzések, akkortól valami nagy változást éreztem. Mintha nem is ugyanaz az ember lennék, mintha megérkeztem volna oda, ahová vágytam mindig, amiről azt hittem korábban, hogy a sok pénzzel lehet elérni, most pénz nélkül, nagyobb erő nélkül elértem. Egy emelkedett jóérzés, egy euforikus állapot érkezett meg, és nem csak pár percig, hanem akár órákon keresztül is tartott.

 Amint korábban már említettem, az életünket valójában nem is mi éljük, mi csupán játékbabák vagyunk, akikkel a Felsőbb Én játszik, írja a szövegünket, a jeleneteket, melyeket eljátszat velünk, passzívan azt tesszük, amit a sorsunk által véghezvisz velünk. A szabad akarat is ott van, de mivel ezt is részleteztük már, most erre nem térnék ki. A lényeg, hogy haladjunk abba az irányba, ahol már nincs bennünk harag, gyűlölet és félelem. Ha megértettük azt, hogy a Felsőbb Én is mi vagyunk, csak egy magasabb dimenzióbeli része teljes lényünknek, és születésünk előtt Ő vagyunk, akkor tudjuk, hogy Mi írjuk sorsunkat, tehát életünk minden jelenetét és percét. Amikor egy-egy embertársunkkal kapcsolatba kerülünk, az azért történik, hogy ő valamire rávezessen bennünket, tehát tanuljunk, gyarapodjunk általa, tudásban, megtapasztalásban, érzésekben. Ezen felebarátaink csak és kizárólag azt teszik, azt mondják, amit Mi írtunk nekik, mivel a sorsunk könyvét Mi írjuk. Semmi olyat nem tesznek velünk, amit születésünk előtt nem beszéltünk meg velük. Következésképpen nem ők tehetnek arról, hogy ártanak nekünk, hanem Mi magunk vagyunk mindennek az okai. Ezért soha nem okolhatsz másokat a veled történt dolgok miatt, a hibáid miatt, csak magadat, és általad a magasabb dimenzióbeli Énedet, aki megéli a földi testben azt a színdarabot, vagy filmet, amit írt, teljességében. Tudd, hogy mindent tud, érez, megtapasztal, amit Te, a gondolataid szintjéig. Akkor most kezdj el haragudni Önmagadra…viszont, ha eljutottál az önszeretetben arra a szintre, amit korábban említettünk, akkor nem haragudhatsz önmagadra sem. Így azok az embertársaid, akik bántottak életed során, mind azt tették, amit Te akartál tőlük. Légy hálás nekik, hogy megtették, amire kérted őket, és szeresd őket, mert ők a magasabb dimenzióbeli családod tagjai, veled egy lélekcsaládban vannak. Amikor más életekben (inkarnációkban) vagy, ott a mostani apád, éppen lehet a te fiad, vagy az édesanyád, te pedig lehet, hogy a lánya vagy. A szerepek és a nemek életenként eltérnek. Kérlek gondold át mindezt, és ha tudatosan áttekinted, és beleérzed magad egy-egy felebarátod életébe, valamint átlátod a leírtakat, akkor megérted, hogy mind szeretnivaló emberek, ha bántottak is téged ebben az életben. Gondolj hát minden emberre szeretettel, és hálával, hiszen mind a sorsod megélésében segítenek, felvállalva akár a rossz ember szerepét is a Te érdekedben. Vezesse mostantól a tudatos megértés a mindennapjaid, és lásd tisztán Önvalód, hogy Ki is vagy, és mi végre születtél…vezessen Fény az Utadon. A magyar a mag-ya (magia) beavató nyelve így mondja: a félelem csak fél-elem, a gyűl-ölet, a szer-etet.

A Felsőbb Én soha nem akar rosszat, mindent okkal kapunk, ezért nincs is okunk a félelemre, hiszen ki az, aki ártana magának. Ha mégis valami baj ér bennünket, annak okai mi vagyunk, hiszen ÉN VAGY-OK. A lényeg, hogy soha ne legyen okunk félni, hiszen a sors adott, a Felsőbb Én, aki végigkísér Utunkon és megél velünk mindent, az egész életünket, nem hagy cserben. A félelem az elme, vagy ego szüleménye, hiszen a jövőbe vetítünk egy eseményt, ami nem kedvező, fájdalmas, rossz számunkra, azonban ez legtöbbször nem következik be, így a semmit vetítjük magunk elé. Gyakorlatilag a félelem nem is kellene létezzen. A leggyakrabban a félelem, az életünk, az általunk szeretett személyek, megszerzett, vagy birtokolt tárgyak elvesztésének lehetőségéből adódik. Ha ezekről le tudsz mondani jó szívvel, persze ettől nem veszíted el őket, csak egyszerűen elfogadod a sorstól, hogy megtörténhet, hogy elveszíted őket, akkor már nincs alapja a félelmednek, az kioltódik. Kialakulhat a félelem a pénz hiányának lehetőségétől is, ami, ha bízol a sorsban, és elfogadod, hogy a Felsőbb Éned nem hagyja, hogy komoly baj érjen, a sorsod beteljesítteti veled, és abban nincs benne, hogy szegénynek kell lenned, vagy éhen kell halnod, akkor nem történik meg. Ha pedig karmikusan ez van megírva, akkor sincs okod félni, csak megélni kell, bármilyen rosszul is hangzik. Az általunk szeretett ember, vagy önmagunk halálától való félelem szintén értelmetlen, hiszen ha valaki nem lesz öngyilkos, akkor a sors által meghatározott időpontban fog meghalni. 0-120 éves kor között. A halállal pedig nincs vége semminek, csupán hátrahagyjuk a hús-vér testünket, de valójában ebből nem sokat érzünk, hiszen azt tapasztaljuk, hogy élünk tovább, csak még jobban érzékeljük, tapasztaljuk a körülöttünk lévő világot, és amikor magasabb dimenzióba emelkedik asztráltestünk és szellemünk, akkortól a földi léttől sokkal kellemesebb világba jutunk, így semmi okunk félni a haláltól. Egy szeretett ember halála hatalmas űrt hagy maga után, azonban csak annyit jelent mindez, hogy a fizikai testét nem látjuk, amíg mi is itt a Földön tartózkodunk, nem tudunk vele beszélni, de lelkünkben, emlékeinkben őrizzük, és tovább éltetjük, halálunk után pedig találkozunk újra vele. Ettől sincs okunk félni. A félelem helyett válasszuk a tudatos megélést és megtapasztalást, bármi is történik velünk. A Föld Után c. filmben egy rövid jelenetben Will Smith elmondja a félelem értelmetlenségét, mielőtt ellenségünkkel szállunk harcba.

https://www.youtube.com/watch?v=VFuvMJmp9GU

 

 Ezt és hasonló írásokat olvashatsz a Tantra-Fény-Mag oldalon.

TUDATOSSÁG-A Harag,Gyűlölet,Félelem vége

 

Kristóf István

Tudatosság-Harag,Gyűlölet

Tudatosság-Harag,Gyűlölet

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Tudatosság a Mindennapokban. Említettem korábban, hogy ha bárkivel is hoz össze a sors, azt tanító szándékkal küldték. Természetesen a Felsőbb Éned írta meg a találkozás forgatókönyvét. A Felsőbb Éned, az Isteni Éned te magad vagy, tehát ha valaki bánt, vagy bármilyen módon árt neked, azt köszönd magadnak, és próbálj ne neheztelni az illetőre, ne gyűlöld, haragot ne táplálj iránta, inkább légy hálás neki, hogy vállalta azt a hálátlan szerepet, amit írtál neki. Nos természetesen ez nem megy könnyen, és a harag, gyűlölet nem tehető le könnyen. Ha valóban tudatossá válsz, akkor eléred ezt az állapotot, és gyakorlatilag attól fogva nem tudsz haragudni senkire, nem gyűlölsz többet. Persze adott pillanatban megéled az érzést,a legmélyebb pontjáig jutsz, de amikor megtörtént, akkor emelkedj felül és vizsgáld meg miként történt,mit éreztél, vajon mit adott neked, mit tanultál belőle. Ha rájössz az okára, akkor többé nincs dolgod vele, engedd el. Ha viszont küzdesz ellene, benned marad az érzés, nem tudatosul, akkor nem oldod meg a leckét. Ez esetben vissza fog jönni egy fokozottabb formában, és addig jön hasonló helyzet, amíg rá nem jössz miért jön, és mit kell megtanulnod belőle. Amikor tehát azt az embert, akit egész életedben gyűlöltél, haragot tápláltál iránta, már nem gyűlölöd, sőt hálás vagy neki azért a rosszért, amit veled tett, és még ezért szeretni is tudod…akkor megérkeztél. Gratulálok! Tudatossá váltál. Addig viszont még sok dolgot kell megoldanod, lelked és szíved mélyén oldanod kell a blokkjaid, a negatív érzéseket kívül kell helyezned önmagadon. Ezt meditációval, családállítással, kineziológiával teheted meg többek között. Semmiféle negatívumot ne nyomj le magadban, ami kikívánkozik, azt add ki magadból mindig, éld meg, menj bele! A lenyomott, elfojtott negatív érzések előbb utóbb betegséghez vezetnek. 2015-től még intenzívebben érkeznek az új rezgésemelő energiák. Ezek felgyorsítják a mindennapjainkat, úgy érzed majd, (vagy már most is) hogy nincs időd semmire. Átstrukturálják egész tested, hogy az új energiaszinten is tudj élni és létezni az emberi testben. Úgy érzed, hogy az egy héttel korábban megtörtént események, mintha egy hónapja lettek volna. Nos ha csak ennyi lenne az új rezgésszint következménye, akkor nem aggódnék (Tudatosan az aggódást is oldani kell, tehát értsd jelképesen, a tudatossággal feloldott érzésként), viszont sok más dolgot hoz magával. Veszélyt jelent azokra az emberekre, akik nem képesek tudatváltást végrehajtani, ezek az emberek lemaradoznak, nem képesek követni a változást, nem tudják negatív blokkjaikat letenni, előbb utóbb megbetegszenek, mély szintekre kerülnek. Mindezt nem kell elfogadnod, csak akkor foglalkozz vele, ha hiszel benne, és elhiszed, hogy az utolsó időszakban vagy, amikor még megélhetsz a testedben egy tudatváltást. Mindez nem kötelező. Hamarosan dönthetsz a maradásról. Ha maradni szeretnél, tegyél érte. Szabadulj meg a gyűlölettől,haragtól,félelemtől, családi játszmáktól, mindentől ami nehezíti lelked. A mindennapjaid könnyebbé válnak, szeretettel telsz meg, és jó érzések áradnak szét benned. Ha megvan, akkortól számítva a szeretetet tudod működtetni, és a szertettel tudsz teremteni.

https://www.tantra-feny.hu/2016_05_29_tudatossag-harag_gyulolet.htm

Kristóf István

süti beállítások módosítása