Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

FényTUDAT


2017.aug.05.
Írta: kr.IST.óf.IST.ván Szólj hozzá!

Tudatosság...Mit Jelent? Tudatosság 6.

Tudatosság…Mit Jelent? Tudatosság 6.

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Folytassuk az elkezdett gondolatot a szabad akaratról és a sorsról. Amikor szabad akaratból úgy döntesz, hogy a sorsod ellen mész, másként cselekszel, mint az meg van írva, olyankor a felsőbb éned korrigálja, átírja a sorsod. Mivel idő nem létezik, gyakorlatilag egyszerre történik a sors szabad önálló változtatása és a forgatókönyv átírása. Ha ebben az életben, ahol változtattál a sorsodon már nem lehet karma szempontjából (egyensúly törvénye) egyenlíteni, akkor át kell vinni a negatív karmát egy másik életbe, tehát a DVD lemezen megírt és leforgatott filmek közül legalább egynek a forgatókönyve, és néhány leforgatott jelenete megváltozik abban a percben, ahogy szabad akaratból a sorsod ellen mentél. Tehát a szabad akarat következményekkel jár. Ezt mindig vedd figyelembe. Mi van ha te pozitív karmát csinálsz szabad akaratból? Nos ez is lehetséges. Ez valamilyen segítség felebarátaid, környezeted, az emberiség, vagy a bolygó szempontjából. Ha segítesz, és az nincs benne a sorsodban, vagy bármilyen pozitív tettet hajtasz végbe a sorsodban, életfeladataidban megírtakon felül, akkor pozitív karmát csinálsz. Ezzel akár ebben az életben, vagy egy másik életben jutalomra leszel jogosult, vagy a negatív karmádból dolgozol le vele valamit. Megéri jónak lenni, és segíteni, s a szeretetet áramoltatni, mert visszajön hála, szeretet, „szerencse” (valójában véletlen nem létezik, minden pontosan és apró részletekig illeszkedik egymáshoz és a nagy egészhez, véletlen szerencse nincs) formájában. Ezért tudom tanácsolni, hogy ha tudtok, szabad akaratból ne negatív karmát, hanem valamilyen jó cselekedettel pozitív karmát építsetek. Legyen ez a napotok is örömmel teli, érezzétek a szeretet áramlását, és éljetek szívetek szeretet-Fény erejével


Térjünk vissza még egy gondolat erejéig a sors-karma-szabad akarat témához. Ha szabad akaratból eldöntöd, hogy elfogadod a sorsod, és nem mész negatív karmával a dolgok ellen,( persze pozitív dolgokat cselekedhetsz)gyakorlatilag megengedővé válsz, és megadod magad a történéseknek, akkor tudatváltást hajtasz végre, tudatossá válsz. Ha elfogadod azt, hogy a felsőbb éned, aki te vagy egy magasabb síkon, jól tudja és látja a teljes karmádat, és nem akar rosszat neked, akkor elfogadod, hogy a legjobb dolog ami történhet veled, az elfogadás. Akkor is, ha történnek veled negatív dolgok, hiszen a karmakiegyenlítés és életfeladatok miatt óhatatlan, hogy ne érjen negatívum is, viszont a lehető legkevesebb, ha rábízod magad a felsőbb énedre és megírt sorsodra. Ettől fogva nem mész az ár ellen, nem pazarolsz energiát (szeretetet-negatív irányban) felesleges, sorssal ellentétes dolgokra, ettől fogva jobban tudsz a Fény áramoltatással foglalkozni, több szeretet áramlik vissza feléd is, amitől jobban fogod magad érezni. Ezt addig lehet fokozni, hogy ha minden blokkot, és negatív érzést kioldottál (persze ez egy lassú fokozatos és nehéz folyamat), a sorsfeladat és karma miatt bejövő negatív élményeket tanulásként és gyarapodásként dolgozod fel tudatos módon, akkor napról-napra, percről-percre nem sok időre lehet kibillenteni téged a középpontodból, egyensúlyba kerülsz, tudatossá válsz. Ha eléred ezt az állapotot, akkor gyakorlatilag nincs több negatív rezgés ami levinné a energiaszinted, emelkedik a rezgésed, és emberi testben tudod elérni az emelkedést, ez a dimenzióváltás (tudatszint emelés). Köszöntelek ebben a Létben. Szeretet-Fény ragyogja be napod, s Utad!

 

Hasonló cikkeket olvashatsz a Tantra-Fény-Mag oldalamon is.

Hangulatok, érzések, sugallatok az EonTudat.BLOG.HU-n

A Tudatosság RendSZERe a MÁS-VILÁG weboldalon.

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

Tudatosság...Mit Jelent? Tudatosság 5.

Tudatossság…Mit Jelent? Tudatosság 5.

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Amikor a Földre születsz, a legfontosabb dolog amit magaddal hozol, az a szabadság, és a vele járó szabad akarat. Szabad Szellemmel (Az isteni részed, felsőbb éned fizikai testedhez kapcsolódó tudat-része) élhetsz a bolygón, azonban vannak szabályok. Amint korábban említettem a sorsod meg van írva mielőtt fogansz és megszületsz. A szüleid kötelessége, hogy felnőtté neveljenek, de valójában nem különböznek a barátaidtól, ismerőseidtől mint Szellemek, csupán testileg, genetikai értelemben rokonaid (dns-mintázatokat vihetsz tovább tőlük), más szempontból csak segítő mellékszereplők az adott életedben. Ugyanez vonatkozik a te gyermekeidre is; addig felelsz értük amíg felnőtté nem válnak, vagy amíg a sors el nem választ tőlük. A sorsodba megírt feladatokat, a karma által meghatározott kiegyenlítéseket véghez kell vinned az életed során. Ha ezek ellen teszel, a szabad akaratból kifolyólag olyan döntéseket hozol, amik a sorsod ellen vannak, akkor negatív karmát csinálsz, és tovább halmozod a többi (következő) inkarnációkra a feladatokat. Tehát szabad akaratod érvényesítheted életed alatt, de sokszor, sőt majdnem mindig célszerű elfogadni és a szerint haladni, ahogyan az megíródott. Ha nem ezt teszed, és szabad akaratból ellene mész, akkor kihívod magad ellen a sorsot (ahogyan a magyar szólás is megfogalmazza ősi bölcsességgel). Mondok egy egyszerű mindennapi példát. Tegyük fel vásárolni akarsz egy kávéfőzőt, és eldöntötted milyen márka és típus legyen. Elmész a műszaki boltba és nem kapsz. De te nem adod fel és elmész egy másik boltba is, és ott sem kapod meg, közlik veled, hogy hiánycikk egy hónapot kell várni rá. Te csak azért is meg akarod venni, és elmész még egy kis üzletbe, ahol a raktár mélyéről előszedik neked a főzőt, mondván van egy kis sérülése, ezért nem tudták eladni, de működik. Mivel te nagyon akarod, ezért az apró hibától eltekintesz. Hazaviszed nagy lendülettel. Amikor a lakásba érsz, a biztosítékot levágja a kiégő villanykörte, a villanyóránál kihasítod a kezed amíg visszakapcsolod a biztosítékot, és amikor bemész a lakásba elbotlasz a küszöbben, és fejed is bevered ahogy elesel. Nos mi is történt? Szabad akaratból a sorsod ellen mentél. Ha két helyen nem kaptad a készüléket, az azt jelentette, ez a dolog nem mostanra van megírva, tehát nem kellene erőltetni. Ha azonban mégis a sorsod ellen mész szabad akaratból, akkor negatív karmát csinálsz. Ez egy apróság egyébként, így a sors igen gyorsan egyenlít, tehát a sérülések és bosszúságok amik érnek, mind kiegyenlítődés volt, gyakorlatilag letudtad a vásárlást karma szempontjából. Megérte? Vagy tudatosan kellett volna figyelni a dologra, és a harmadik helyre nem bemenni? Szabad akaratod van, TE döntesz minden esetben.

A szabad akarat egy-egy esetben lehet olyan történés, amit a sors is támogat, ilyenkor azonnal megkapod a kávéfőzőt a boltban, még ha nem is írtad meg magadnak. A szabad akarat azonban legtöbb esetben az akarásból ered. Az akarás pedig az egó egyik formája. (nem számoltam meg, de alapból legalább 70-80, vagy akár 100 formája is lehet az egónak). Amikor az egó dolgozik benned, olyankor elszakadsz a jelenléttől, elszakadsz a Forrástól, vagyis nem tudod elfogadni a sorsod, nem tudod azt a helyzetet elfogadni, és megadni neki magad, annak, amit egy magasabb nézőpontból Forrás-Felsőbb Én övalódban írtál, szerkesztettél. Megteheted. Megteheted, mert annyira szeret téged a Teremtő, hogy megengedi a kis Egódnak, hogy saját magától is cselekedhessen. Ám az egó nem Te vagy. Igaz, hogy a mostani Világ, a környezet és a társadalom olyan beidegződéseket, programokat tol a tudatodba folyamatosan, hogy elszakadj a Forrástól, és azonosulj az egóval, akkor sem vagy azonos vele. Az egó a személyi asszisztensed az emberi életed alatt. Ott van a tudatodban, hogy ne kelljen keresgélni. Ám Ő szép lassan minden feladatot át akar venni tőled. Addig is eljut a legtöbb ember esetében, hogy azonosul is veled. És a tudatod teljes irányítását átveszi. Az asszisztensed ilyenkor elszakít a Felsőbb Énedtől, elszakít a ITT és MOSTból, a jelenlét megszűnik, és marad az agyalás a jövőn, a múlton. Jönnek a félelmekből táplálkozó gondolatok, és jön az egó egyik legnagyobb trükkje, amikor kapcsolódik egy nagy erejű entitáshoz, szellem-lényhez, aki te fájdalomtested, és sok más egyesített fájdalomtesthez is hozzákapcsol (Ezek olyan egyesített erők, mint a facebook csoportok pl.) A fájdalomtest pedig csak hízik és nő, amint megengeded az egónak, hogy kapcsolódjon hozzá. Hogyan? Úgy, hogy nem vagy tudatos rájuk. Úgy, hogy a természetes isteni jelenlét állapot, ami valójában a természetes állapotod, ez válik nem természetessé, és rettegés, gyűlölet, agyalás, konspiráció, düh, harag, áskálódás válik normálissá a tudatodban (Szellemedben). Ez a sötét oldal. Tudatod fénytelen, szeretetlen, tudattalan része. Ettől, ha már beleélted magad, belenevelt a társadalom, a család, a körülmények, nehéz megszabadulni. A módja, hogy légy rá tudatos. Vedd észre! Figyeld meg! Lépj ki ebből az állapotból, s lépj át a jelenbe. A Jelen Létbe! A MOSTba! A szeretet jelenlét állapotába. Ahogy egyre többet vagy ebben, úgy egyre kevesebbet leszel abban. Lassan átváltozol, lassan váltasz, Tudatot váltasz! Dimenziót váltasz. Rezgésed így tud emelkedni. Így felemelkedhetsz, anélkül, hogy fizikai testedtől megválnál.


Itt még többet írok erről:


Az ÉLet Érzése, a LÉT Érzékelése, a Most SZERetete



Hasonló cikkeket olvashatsz a Tantra-Fény-Mag oldalamon is.

Hangulatok, érzések, sugallatok az EonTudat.BLOG.HU-n

A Tudatosság RendSZERe a MÁS-VILÁG weboldalon.

Legyen szeretet a szívedben, és ne haragudj azokra akik bántanak, hiszen csak segítik földi Utad.

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

 Kristóf István

Tudatosság...Mit Jelent? Tudatosság 4.

Tudatosság…Mit Jelent? Tudatosság 4.

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

A Szeretet a Forrás, vagyis a Teremtő Tudat energiája, a Teremtő Fény, kiáramlása maga a teremtés folyamata. Minden amiből építkezik és amivé alakul, az a Mindenség. És amikor érzed ezt a Fényt, akkor légy hálás érte, hogy megtapasztalhatod, és általa megérzed és megérted a Teremtés okát, amiért létrejött az egész, a látható és tapasztalható, és a nem látható Világ. Benned van a szeretet, a Felsőbb Éned által. A Teremtő Forrás ez által válik érthetővé; az eddig csak szavakként ismert mondat: Amint lent, úgy fent, és amint kint, úgy bent. Ha megérted ezt a mondatot, akkor érted és főként érzed amiről beszéltem. Ez alatt a néhány nap alatt nem lehet mindazt elérni, amit leírtam, de már kezedben van a megoldás. Önállóan meg tudod oldani, hogy szeresd magad, és szeress mindenkit, és töltsön el minden negatív érzelmi blokk nélkül a szeretet érzése. Ne gondold, hogy ez könnyű, és gyorsan megy. Nagyon valószínű, hogy hetek-hónapok (talán évek már nem) alatt tudsz mindent feloldani és megoldani magadban. Ha végképp nem megy önállóan, és maradnak benned félelmek, gyűlölet, harag, rosszindulat, irigység, akkor kérhetsz segítséget. Sok módszer létezik, amivel ezeket kioldhatod magadból. Meditáció, családállítás, kineziológia, tantra masszázs, érintés terápiák stb. Ezeket is nyugodtan segítségül hívhatod. Ha eljutsz a szeretethez, és teljesen be tud tölteni az érzés, akkor meg fogod érteni, hogy mi az a rezgés, és mi az az energia, ami fokozottabban érkezik 2012 decembere óta hozzánk. És aki nem tud ezzel rezegni, nem tudja ezt a szintet magába fogadni, és kapaszkodik a korábbi Világba, érzésekbe, az egó által uralt Tudat félelem-világába, az valószínű le fog maradni, majd szép lassan kifullad, és meg kell állnia. Te döntöd el, hogy akarsz e emelkedni, hogy akarsz e teljes Szeretetben élni, és érezni az eufórikus, mindenféle rossz érzés nélküli állapotot, amit hoz mindaz, amit elmondtam. Ehhez sok munkát kell befektetned magadba, a lelkedbe, tanulnod és tapasztalnod kell, és figyelned a napi eseményeket, amik veled történnek egy új szemszögből, a tudatosság szemszögéből. Most már tudod, hogy mennyire értelmetlen minden, ami nem a Szeretet felé visz. Legyen tudatos napotok, és szeretettel viseltessetek ma mindenki irányába, aki megbánt titeket. Kísérje Szerető Fény a napotokat!

 
Utazásaink testből-testbe az anyagi Világba süllyedve gyarapodásunkat szolgálják, egy fájdalmas, kegyetlen, szűkölködő, ám érzelmileg és érzékileg gazdag küzdőtéren folyik Útjaink beteljesítése. A Föld a duális Világ a 4 elem bolygója (Tűz, Víz. Levegő, Föld), az emberiség Anyja gondoskodik rólunk, Testén minden bennünket szolgál, hogy sorsunkat beteljesíthessük. Ne kételkedj soha abban, hogy ez itt a te planétád e, és minden azon múlik ezen a helyen, hogy te mit gondolsz, mit érzel, mit teszel. Ha elfogadod mindezt, nem harcolsz tovább, szeretetben élsz, akkor minden megváltozik, és lassan a szenvedő emberből teremtő emberré válsz. Teljen napod szívből jövő szeretettel, lelked pedig hála érzésével, és adj mindenkinek ebből akivel találkozol, vagy akire gondolsz a mai napon.

 

Hasonló cikkeket olvashatsz a Tantra-Fény-Mag oldalamon is.

Hangulatok, érzések, sugallatok az EonTudat.BLOG.HU-n

A Tudatosság RendSZERe a MÁS-VILÁG weboldalon.

 

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

Tudatosság...Mit Jelent? Tudatosság 3.

Tudatosság….Mit Jelent? Tudatosság 3.

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Összefoglalva az eddig leírt gondolatokat: Az ember 3-as egységből áll, Szellem-Test-Lélek. A Szellem túlnyúlik a Testeken, kapcsolódik a Felsőbb Énhez és a Teremtő Mindenséghez is, pontosabban a Forrás tudatának egy parányi darabja egy-egy ember tudatába vetül. Több száz életet él meg Szellemünk (mentáltest), és egy kozmikus év során ebben Lélekruhánk (asztráltest) kíséri. Lélekruhánkba beletöltődik minden gondolat, és érzés információja, lenyomatként az összes életünkből, ez az Akasha krónikánk. (Ezek a lenyomatok időn kívüliek, így a jelenlegi eonból minden inkarnációnk egyszerre itt található) És most nézzük jelen életünket, melynek forgatókönyvét Felsőbb Énünk írta, és ő mozgatja Fizikai Testünket. Megéli rajtunk keresztül életeinket. Amíg éljük életünket, érzi fájdalmainkat, érzéseinket, látja gondolatainkat, tehát megéli és tapasztalja mindazt, ami velünk történik fizikai, érzelmi, és gondolati szinten egyaránt. Ezek vagyunk mi! Mi van a többiekkel? Az embertársainkkal? Nos ők ugyanígy vannak mint mi. Egy kaptafára készültünk, de mindannyiunknak más van a DVD lemezén. Aktuális életünk forgatókönyvét több másik életből hozott következmény, vagyis okozat alapján állítja össze a Felsőbb Énünk, és ír hozzá még olyan megtapasztalni való sorsállomásokat, amit meg akar  élni általunk. Mert nem mindegy miként élünk. Minden cselekedetünknek, és gondolatunknak, kimondott szavunknak következménye van. Az Univerzum legfőbb törvénye az egyensúly törvénye. Bármit teszünk, azzal megteremtjük a cselekedet következményét, ami kompenzálja, vagy ellensúlyozza ezt a cselekedetünket. tehát mindennek van következménye. Ha az éppen megélt életedben nem tudsz kompenzálni, vagyis nem éled meg az adott cselekedeted következményét, akkor egy másik életedben kell megtenned, hogy az egyensúly helyre álljon. A sors, az egyensúly törvénye, és a Felsőbb Éned így, ezek alapján írja meg a forgatókönyvet.

Akivel életed során találkozol, ha csak látod az utcán, akkor is, mindnek szerepe van, mellékszerepe az életedben. A mellékszereplők cselekedetei és szövegei is a forgatókönyvben (A sorsod könyvében) vannak. Ezeket is a Felsőbb Éned írta. Azért írta, hogy a sorsod beteljesítsd, ami erre az életedre vonatkozik, hogy tanulj, megélj, ami által több leszel, hogy érezd, és tapasztald meg mindazt, amit ebben az életedben lehet. Akkor ki is mondja mindazokat neked, amit társaid, életed mellékszereplői mondanak? Aki cselekszik körötted, azok cselekedeteit ki határozza meg? Mindezeket ki írta meg? Te, vagyis a Felsőbb Éned, mivel életed forgatókönyve csak rólad szól. Persze más Felsőbb Ének is írtak neked mellékszerepeket, de a Te szempontodból ez mellékes. Akkor ki tehet arról, hogy beléd rúgott valaki az óvodában? Miért vertek a szüleid gyermekkorodban? Miért szidott le valamelyik barátod a minap, amiért nem beszélsz vele már egy hete? Akivel haragban vagy több éve, az miért csinálta veled, amit csinált? Miért okozott neked fájdalmat, és miért ártott neked? Érted már a lényeget? A sorsod ez, a Felsőbb Éned megírta, és mindenki eljátszotta neked. A Felsőbb Éned pedig Te magad vagy. Ki tehet minderről? Te Magad! Érted már, hogy miért nincs értelme gyűlölni, haragudni, neheztelni? Mert Te okoztad, és te kérted meg őket minderre, még mielőtt megszülettél. Ha érzelmeket, cselekedeteket, bármit is kiváltottak benned ezek az emberek, azért légy hálás nekik, hisz megtették amire kérted őket. Gondolj bele, ha mondjuk valaki bevállalta születésed előtt, hogy autóval halálra gázolja mondjuk az édesanyádat, és ezzel sok ember haragját magára vállalta, és a lelkiismeretét is akár egy életre megterhelte, csak azért, mert te ezt kérted tőle, ezt írtad meg neki. Mit vállalt érted, hogy a sorsod beteljesíthesd? Légy hát hálás, és inkább szeretetet adj neki ezért, ne gyűlöld. Érted már? Elfogadod, és megérted? Könnyebb így elengedned azokat a negatív érzéseket, amiket eddig nem tudtál? Nos a hosszú magyarázat ezért volt. És ismét önmagunknál tartunk. Szeretjük magunkat, mert elfogadtuk olyannak, amilyen. Szeretjük az ellenségeinket, akik bántottak és ártottak nekünk, mert ők is a mi kéréseinknek megfelelően cselekedtek. Most engedjük el a mások és önmagunk irányába érzett negatívumokat. Ezzel hatalmas lépést tettünk meg a Szeretet felé. Kísérje öröm a napod, légy hálás, hogy itt lehetsz!

 

Hasonló cikkeket olvashatsz a Tantra-Fény-Mag oldalamon is.

Hangulatok, érzések, sugallatok az EonTudat.BLOG.HU-n

A Tudatosság RendSZERe a MÁS-VILÁG weboldalon.

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

Tudatosság...Mit Jelent? Tudatosság 2.

Tudatosság…Mit Jelent? Tudatosság 2.

 Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Felsőbb (isteni, belső mester) Én. Reinkarnáció. Holisztika. A reinkarnáció azt jelenti, hogy újra és újra megszületünk a Földre, és felöltjük Test ruhánkat, mint emberek. A test egy életre szól, mondjuk 80-100 évre. Ezen a ruhán kívül van még egy nagyobb ruhánk is, ami külsőre szinte a testtel egyező, ezt asztráltestnek, lélekruhának, vagy aurának nevezzük. Ezen a testünkön, vagy ebben a testünkben vannak a csakráink és csakraközpontjaink, melyek természetesen fizikai testünket is átszövik. Lélekruhánk egy kozmikus évre szól, ami 25.920 évig tart. És mindezen ruhák ugyan kinek kellenek? Ha már megvolt a testünk, és a lelkünk, akkor a holisztika szempontjából a hármas egységhez még hiányzik valami, vagy valaki. Ez a Szellemünk. A Szellem örökéletű, a Forrással, Univerzummal,a Mindenséggel, a Teremtő Fénnyel egykorú, és valójában EGY vele, a Szellem hordozza a Forrás Tudatát, illetve a Forrás tudata beleszövődik az ember Szellem-, vagy Mentáltestébe. Fizikai testünkbe az idegrendszeren keresztül kapcsolódik. A Szellemünk egyúttal a Felsőbb Énünk is, a Felsőbb Énünk pedig egyúttal az Univerzum Teremtője is (egyesek Istennek nevezik). És bennünk, körülöttünk van, gondolataink, érzéseink benne is vannak.(Sőt Minden, még a környezetünk is benne van, azonos vele) Az embert tehát képzeld el egy karakterként (olyan számítógépes alak, akit a számítógépen játszó ember irányít-VAGY egy olyan kesztyűbáb, akit egy ember keze mozgat) a karakter soha nem tesz önállóan egy mozdulatot sem, mindig a számítógép előtt ülő ember, vagy a bábjátékos mozgatja. Amikor a bábszínházban „beszél” egy báb, akkor is  az beszél, aki mozgatja. Nos az ember egy ilyen báb, ha hiszed, ha nem, a Forrás rajtad keresztül éli meg a fizikai világ emberi szemszögből megélhető változatait. Jelenleg közel 8 Milliárd ilyen megélést tapasztal.

Mindez, amit most leírok, számomra megoldást adott mindarra, ami akadályozott a szabadság megélésében, a szeretet és teremtő erő megtapasztalásában, és az új rezgésekkel való összhang elérésében. Aki olvasod mindezt, neked lehet más jelentést hordoz, de az a kérésem, hogy csak annyit vegyél át belőle, amennyit magadénak tudsz érezni belőle, szabadon dönts, mi a tiéd mindebből, hiszen a TE emelésedről kell szóljon, amiben te vagy, és a te szereteted. Most pedig még egy dolgot kell elképzelned. Mégpedig, hogy te egy színész vagy, az életed filmjének főszereplője. És mozdulatról mozdulatra, szóról szóra el kell játszanod a szereped, amit a forgatókönyvedbe írtak. A forgatókönyv a sorsod könyve, ami benne van, az a sorsod, és amikor megszületsz, a Szellemed (a Forrás tudatának emberi tudatba vetülő parányi része) beleszületik a testedbe, akkor ez a forgatókönyv már meg van írva. Most képzeld el, hogy egy olyan DVD lemez van a kezedben, amelyen 100 film van, de mondhattam volna 500-at, vagy 1000-et is. Legyen tehát 100 film ezen a lemezen. Ez a lemez 25.920 évig forog a lejátszóban, és már rajta van 100 film. A 100 filmben mindben te vagy a főszereplő, ezek a filmek az inkarnációid, vagyis az életeid. A lejátszó lézer tűje a jelen pillanat, ahol vagy, amit most megélsz éppen, azonban a filmek már léteznek, és készek, tehát a filmek szempontjából nincs jelentősége az időnek, csak a lejátszó, a lineáris idő szempontjából van. A Felsőbb Éned kapcsolatban van veled, a Szellemed is ő, aki a testedben van, ahogyan az Avatar c. filmben Jake Sully (Szellem része)beleköltözött egy Navi testébe, de nem csak a testében volt, hanem azon kívül is. Számos kérdés vetődik fel ezek után, de haladjunk sorjában, mivel még mindig nem tudjuk, mi végre ez a sok sületlenség abból a szempontból, hogy ne gyűlöljünk senkit, akivel kapcsolatban negatív érzéseink vannak, hogy örömmel forduljunk a Világ felé, hogy minden embert önmagunk részének tekintsünk, akár a kezünket, vagy a lábunkat. Most örömmel teli napot kívánok, és minél több találkozást a szeretet jegyében.

 

Hasonló cikkeket olvashatsz a Tantra-Fény-Mag oldalamon is.

Hangulatok, érzések, sugallatok az EonTudat.BLOG.HU-n

A Tudatosság RendSZERe a MÁS-VILÁG weboldalon.

 

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

Tudatosság... Mit Jelent? Tudatosság 1.

TUDATOSSÁG 1.-Új szelek fújnak

 Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Mielőtt olvasni kezdesz, felhívom a figyelmed arra, hogy mindaz amit itt találsz az én szubjektumomból, az én csatornáimon és sorsomon keresztül született, tehát csak azt fogadd el belőle, amit úgy érzel,hogy a tiéd is! Köszönöm . . .

 

Tudatosság- Mit jelent?

 

Érzed a mindennapok rohanásában, hogy egy ideje (néhány éve) valami mintha másként működne? Érzed, hogy a kapcsolataid, az életed, minden napod száguldani kezdett, mintha egy kerékpárról átszálltál volna egy száguldó autóba? Ha mindezt érzed, és elfogadod, akkor megtetted az első lépést a tudatosság felé, mely a következő időszak kulcsa. Ha pedig nem, akkor talán rövidesen érzékeled. Minden nap figyeld az életed, a környezeted, mert már kapod az apró, majd az egyre erősebb jeleket és feladatokat, melyek segítik az átalakulásod, hiszen egy ritka, és szerencsés időszakban élsz a Földön. Ha azt érzed semmi sem sikerül, azt hogy összecsapnak a hullámok, akkor állj meg egy percre. Ne gondolj semmire, csak figyeld mi történik körülötted. Egy gyermek kacaja, egy madár dala, egy szép épület formája, bármi ami megragad adott pillanatban abba merülj bele és építsd lelked a szépségből. Ez a jelenlét. A jelenlét szépsége a legfőbb segítőd abban, hogy önmagad felé tudj fordulni, és megtanuld szeretni önmagad.

 

A tudatosság egy magasabb nézőpontot jelent,ahhoz képest,amit korábban tapasztaltál. A magasabb nézőpont eléréséhez előbb bizalmat kell szavaznod ennek az életszemléletnek, és idővel, ha dolgozol vele, megtapasztalod mibenlétét, és valódiságát. Ez azonban hosszú folyamat, és önmagaddal-önmagadon végzendő komoly munkával jár. Az eredmény azonban egy megingathatatlan Hitet eredményez, ami szükséges a földi lét igaz megéléséhez. Ez a megélés viszont nem túlélést jelent, mert a Tudatosság a Felsőbb Én és a Sors szövetségében kezedbe helyezi a feltétlen szeretet érzését is, ami a Végtelen Teremtő Fény, maga a Forrás Kiáradó Szeretete. Mindezt megtalálod Önmagadban, és ezt jelzi-közvetíti feléd vissza a környezeted, a Világod. Tapasztald meg ezt az érzést, szívből kívánom neked!

 

Szeretném átadni számodra mindazt, amit kaptam és napról napra megtapasztaltam, tapasztalok.

A mindennapok nem mondhatók könnyű múfajnak, az Élet nevű játék komoly színfalak között zajlik, és nem lenne elhanyagolható tény, ha a megértésén keresztül könnyebben tudnánk kezelni a napi stresszt, a próbákat és megpróbáltatásokat. Ehhez SZEM-L-ÉLET-VÁLTÁS szükséges. Ha érdekel és akarod, akkor együtt csiszolunk neked is egy hasonló szemüveget, mint amilyen az enyém...

DE!!!

Ehhez nem lesz elég csak olvasni. Tenned kell érte, magadért...Érted?

Hálásan köszönöm, hogy eljutottál eddig a sorig. Szép megélő napokat kívánok!

 


Hasonló cikkeket olvashatsz a Tantra-Fény-Mag oldalamon is.

Hangulatok, érzések, sugallatok az EonTudat.BLOG.HU-n

A Tudatosság RendSZERe a MÁS-VILÁG weboldalon.

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

A tantra és az új tudatosság

A tantra és az új tudatosság

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Szeretettel Köszöntelek! Mivel nincsenek véletlenek, így okkal találtál ide, és okkal olvasod éppen ezeket a sorokat. A Tantra-Fény-Mag a tantra fő iránymutatásait követve, de nem mélységekig belemerülve az indiai hagyományokba , az itt és most tudatosságával nyújt lehetőségeket a változásra a szellem-lélek számára holisztikus szemléletén keresztül. Legtöbb problémánk, legtöbb testi tünetünk, fájdalmaink és betegségeink lelki eredetűek, ám a lélek, a szellem, és a fizikai test egységet alkotnak; a Szellem-Test-Lélek egységét, mely MAGa az ember. Életünk folyamata egy út, melynek vonala nagyrészt meghatározott már a születésünk pillanata előtt. Ebbe az életbe hozunk magunkkal feladatokat, vagy előző életben megcselekedett tetteink következményeit, számos lelki elakadást, vagy blokkot. (ezek az előző életbeli, vagy karmikus lelki blokkok) Amiket hozunk, azok tudatalattinkban elmerülve nehezítik lelkünket, és így életünket. Ahogy éljük életünket úgy folyamatosan rakunk hozzá további blokkokat a lelkünkhöz. Azok a megtapasztalások, történések, melyek adott időpontban zajlanak, és mi részeseik vagyunk, de akkor és ott nem vagyunk képesek ezeket teljességgel felfogni, elfogadni, értelmezni és elengedni, okozzák az elakadásokat, blokkokat, nehezékeket lelkünkben. Amikor már elegendő tapasztalat, tudás és megélés van mögöttünk, akkor kezdjük ezeket igazán feldolgozni. A feldolgozás a tudatos tudatban történik, amikor átlátjuk teljes egészében a történést, ha kell ki tudjuk elemezni, vagy csak egyszerűen megértjük mit tanít, miért kaptuk, miért kellett megéljük. Amikor feldolgozzuk, és érzelmileg is azonosulunk az elengedésével, akkor oldottuk ki véglegesen a lelkünkből. Ez a folyamat lehet pár másodperc, de lehet több év is. A tudatalattiból is feljönnek lelki blokkok a múltból (gyermekkor, ifjúkor), és előző életből. Amikor a tudatos tudatba kerülnek, akkor tudjuk az elengedésüket megvalósítani érzelmileg, vagyis lelki szempontból. Ezek a gyógyulások, elengedések, oldások mind mind kihatnak lelki, szellemi és fizikai állapotunkra egyaránt (holisztikusan). Abban az időszakban élünk a bolygón, az Univerzumban, amikor már inkább elengedjük, mint halmozzuk ezeket a lelki blokkokat. (A lelki blokkok tudatunkban egy entitást, szellemlényt képeznek, amit fájdalomtestnek is neveznek) Tehát elengedésbe kezdett szinte minden ember, amikor letudhatja karmáját (karmikus blokkjait), tudatalatti és tudati lelki blokkjait. Ezek a blokkok okozzák a félelmeket, a boldogtalanságot, a negatív érzéseket. Fizikai szinten betegségekként, testi tünetekként jelentkeznek. Elérkezett az idő, amikor megszabadulhatunk tőlük, a hozzájuk kapcsolódó egót lecsendesíthetjük, és kapcsolódhatunk valódi tudatunkhoz, mely a teremtő-forrással azonos, és megtalálhatjuk lelki békénket a jelenben, a Létben.

A tantra, mint világszemlélet, vagy filozófia azon felül, hogy komolyan és mélységében átlátja az univerzumot, mint makrokozmoszt, a többi ősi tudást őrző filozófiával alapjait tekintve közel azonos, így a hermetikából ismeretes "amint fent, úgy lent, amint kint, úgy bent" alapigazságot is magáénak tekinti, ami az univerzumhoz köti az embert, vagyis a mikrokozmoszt. Ily módon bár az ember különálló holisztikus egység, de mégis egy a mindenséggel. Ami az univerzumban történik, az történik az emberben, és ami az emberben zajlik, az megjelenik az univerzumban, a környezetben, a világban. A tao, a hermetika, a hinduizmus(brahmanizmus),a buddhizmus (zen) hasonlóképpen tartalmazzák az ősi alapelveket és bölcsességeket, melyek bármilyen korszakban érvényesek, és az élet lehető legjobb megtapasztalásához segítenek hozzá.

A tantra egy női természetű, vagyis passzív, befogadó irányzat.(yin tipusú, női principium) Megengedi az események történését, megtapasztalását, nem megy elébe a folyamatoknak, csak várja, és legjobb tudása, és állapota szerint megéli azokat. Mindemellett nem akar változtatni, átalakítani, csupán alakulni ,tapasztalni, tanulni, és a folyamatokkal együtt áramlani. Emellett igen gyakorlatias, tehát nem csak elméleti szempontból vizsgál, és mond ki törvényszerűségeket, hanem meg is tapasztalja azokat, miáltal a mindennapi életbe is képes belefolyni, és valódivá válni. Ehhez azonban előbb meg kell engednünk számára, hogy életünk részévé váljon. Amíg ezt nem engedjük meg neki, amíg elutasítjuk, addig nem lesz képes segíteni, és megtapasztalásokat nyújtani számunkra, vagyis nem fogja örömtelibbé, boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá tenni mindennapjainkat. A sötét középkor vallási nézeteire épülő, csak a fizikai szintet valóságnak tekintő, földhözragadt nyugati világszemlélet óriásivá növelte az ego és a fájdalomtest energiáit az embereknél és a nemzeteknél. Ez a betegségekben, az életminőségben, a lelki terhekben meg is mutatkozik. A szexualitás, a testi gyönyörök, melyek lelki szinten és tudatosságban is összekapcsolódnak egymással, a tantrába szervesen beépülnek. A nyugati hagyomány ezeket elutasítja, lefokozza az állati szintre, és bűnként, kerülendő és szennyes cselekedetként állítja be. Miért? Mert amikor az ember ráébred valódi önmagára, holisztikus egységére és azonosságára az univerzális tudattal, a teremtő forráshoz való kapcsolódására, és mindennel való egységére, akkor a gyönyör állapota is megérkezik hozzá. Ez az állapot egy szeretet-fény megtapasztalás, mely minden félelmet felülír. Ekkor a fény eloszlatja a sötétséget. A félelem elmúltával az embereken nem lehet már uralkodni, nem lehet őket elnyomni és kihasználni, vagyis szabaddá válnak. A szabadság által a hatalom megszűnik létezni.

A tantrába szervesen beépül a szexualitás, a lélektest energetikája, így a gyönyör aspektusa nem csak fizikai szinten valósulhat meg általa, de lelki szinten is. Ezért a gyönyörökön felül gyógyító, oldó, felszabadító hatása is van. Amikor a lélek oldó, gyógyító energiáit tudattal képes vagy irányítani, a lelki folyamataid összekapcsolódnak egy másik ember lelki folyamatival, akkor az egymásra hatásból, az egységből egy felemelkedés, és a magasabb szinttel való összekapcsolódás alakul ki. Ezen folyamatok és állapotok képesek a korábban említett lelki blokkok és elakadások oldására, és életünk, sorsunk, utunk könnyebbé, örömtelibbé, boldogabbá tételére.

A tantra masszázs és a hozzá kapcsolódó masszázsok, valamint a Tantrikus önismereti programok lelki elakadások, blokkok oldására, a szív nyitására nyújtanak segítséget, így a szeretet energia szabad áramlásához és megéléséhez ,az egység állapothoz vezetik lelkünket.


Ehhez kapcsolódó írások:

Lelki Blokkjaink & Tantra Masszázs

Az Ember Szakrális Teremtés

Tudatosság-Hit,Vallás

 

https://www.tantra-feny.hu/

Kristóf István

Az Élet Álom

Az Élet Álom

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Amikor megszületsz a Földre a Forrás (örök-tudat-Lét-Fény-Szeretet-Mindenség) álmodni kezd, és az álomban TE egy ember vagy. Mivel álmodsz, ezért nem vagy öntudatodnál. Tudatodat az Ego birtokolja.

(Az Ego csupán a földi személyi asszisztensed, azonban olyan fontosnak tartja magát, hogy átvette a tudatod teljes irányítását az élet-álom alatt-így Te elfelejtetted, hogy a Forrás tudatának része vagy, az EGYsÉGbe tartozol, Szeretet-Fény vagy)

Amikor meghalsz, a tudatod visszatér a Forráshoz, és felébredsz. A TE ÉLETED c. álomban kaptál egy fizikai testet, mely egy szimulátor a Forrás Örök-EGY-Tudata számára. Az Élet-Álom egy hosszú, a sors könyvébe íródott álom. A valódi Létedbe, felébredt Tudatodba a halálodkor visszatérsz.

MOST viszont az következik, ami még nem volt! Aranykor! Tudatosul benned, hogy álmodsz, vagyis felébredsz az álomban (Megvilágosodsz). Ettől kezdve úgy álmodsz, hogy tudod, ez csak egy álom…ezt ESEMÉNYnek hívják!

Amikor bekövetkezik az esemény, akkor a galaxis központi NAPjából egy FényEnergiaHullám indul el, mely felébreszti a Tudatodat, és rádöbbensz Valódra, az álom szertefoszlik, DE!!! Nem kell elhagynod az Ember-Test-Szimulátort. Folytathatod ébren az álmodat, amíg a Fizikai tested el nem használódik.


Ide kapcsolódó írások:

A Játszótér Neve Föld

Sosem Vagy Egyedül

Tudatosság-Halál

 

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

Az Élet Érzése, A LÉT Érzékelése, A Most SZERetete

Az Élet érzése, a Lét érzékelése, a Most SZERetete

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Ha megérted, hogy TE valójában MI vagyunk. És ha panaszkodsz másokra, ha gyűlölsz másokat, ha azt gondolod, hogy a helyzetedért más a felelős, ha mindenkit hibáztatsz, mindenkire haragszol, mert neked nem jó az életed, akkor elköveted azt a hibát, hogy nem teszel önMAGadért. Így hogy változzon az életed? ÖnMAGad ellensége vagy, ha mások ellen fordulsz.

Megvilágítás. Szemszög. Álláspont. Mindegyik szó az egyén véleményét takarja, és mindegyik arra utal, hogy ebben a véleményben nincs teljesség, nem az egész van benne. Ezzel együtt egyik ember sem lehet tisztában a teljes igazsággal. A teljes igazság a teljességben, a mindenségben, az összességben található, ám az ember tudatszintje ennél korlátozottabb. Az ember az Univerzum Tudatának apró töredék-tudata, de beletartozik, a része annak, ettől isteni természetű.

Ha egyetlen tárgyat egy helyre teszel, helyezel, majd két embert megkérsz, hogy ugyanolyan távolságra álljon meg a tárgytól, de pontosan egymással szemben helyezkedjenek el, a tárgy így közöttük található éppen középen, akkor mi is történik? Ugyanazt a tárgyat látja a két ember, de szöges (180 fokos szöges) ellentétben, egymással szembehelyezkedő nézőpontból. Mondjuk egyikük északon áll, a másikuk délen. Ugyanazt a tárgyat látják? Igen. Objektíven? (tárgyilagosan?). Igen, hiszen ott van a szemük előtt. Az egyik azt mondja kék gömböt lát. A másik piros golyót. Melyiknek van igaza? Mindkettőnek. Ha egy labdát befestünk kékre és pirosra, éppen fele-fele arányban, akkor egy olyan tárgyat kapunk, aminél a két ember azt látja, amit mond. Igaza van mindkettőnek, de ellentétes véleménnyel rendelkeznek.

A dolgokról, minden dologról van véleménye minden embernek, aki képes gondolkodni. Mindegyik a saját nézetét képviseli. Ahonnan ő néz, onnan azt látja, amit vall. Igaza van, mégis eltér mindenki véleménye a másikétól többé, vagy kevésbé. A lényeg, a csoda ebben rejlik. Az emberi tudat, mely parányi része, apró vetülete az isteni tudatnak, a Forrás teljes, az Univerzumot  (Világegyetemet) magába foglaló tudatának, a maga apró egységében egy teljes részt képvisel, és ahány ilyen tudat létezik a teljességben, az mind különbözik, és a Forrás ebben a sokféleségben éli meg a teremtés csodáját, és sokszínűségét. Minden parányi részlet őbenne van. Minden pici atom ő MAGa. Mivel a Világ=Fény. A Fény a teremtő SZERetet (Föld-Elem+Víz-Elem+Tűz-Elem+Levegő-Elem= SZER-Elem (Éter) A legfinomabb rezgésű fény) Így minden ebből a szeretet-fényből áll. Tehát a Világegyetem MAGa a SZERetet(elem).

Ne haragudj az eszmefuttatásért. Ha eddig már eljutottál korábban, akkor ennek nagyon örülök. Kérlek haladj tovább, ha nem untat ez az írás.

Ha TE a Forrás tudatának egy parányi rész-tudata vagy, és abban rejlik a csodád, hogy eltérsz a többi rész-tudattól, ily módon egyedi vagy és megismételhetetlen, akkor fontos vagy? Nélküled, a TE lencséden keresztül látható, tapasztalható, érezhető nézet nélkül mi történne? Hát nem lenne Világ! Hogy-hogy? Úgy, hogy az egész jelenti a 100 %-ot. 99,9999….99% az teljes és egész? Nem! Nélküled teljes és egész a Világ? Nem!!! Hát ezért vagy fontos, és a Forrás ugyanúgy szeret téged, mint a többi vízcseppet a Világ-Óceánban. A Világ-Óceán Maga a Szer(elem), és csak Fény-Szeretet alkotja, így bármi is történik, bárhogyan is alakul, a figyelem ott van rajtad, ott van benned, ott van a szívedben-lelkedben. A Forrás nem tud téged, és nem tud semmit magán kívülre helyezni, hiszen ő Minden, és rajta kívül a semmi van. Olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy fontos e egyetlen sejtem, vagy nem fontos, ami bennem van, a testemben van. Szeretem ezt az egyetlen sejtemet, vagy gyűlölöm? Hát ha EGÉSZséges vagy lelkileg, akkor tuti, hogy minden sejtedet egyformán szereted, mindegyik egyformán fontos neked, és minegyik a szerves részed, tőled elválaszthatatlan.

Akkor kinek van igaza? Utáljam, vagy szeressem a szomszédot, a postást, anyósomat, a főnökömet, a külföldieket, a más identitásúakat? Talán tudod a választ. Csak egy másik tudat-vetület ő, mint te, de egyetlen egység, a Nagy Egész parányi részei, akár csak Te. Így válaszd el magad másoktól, így különülj el ezentúl.

Egy fb hozzászólásomat még ide tenném. Itt és Most nagy fontossággal bír:

Nehezen hihető, de a Világ aszerint alakul, változik, működik, ahogyan a Tudatunk. Van egyéni, csoportos, nemzeti és teljes emberiség tudat. Az összes Tudat egyetlen tudat sok milliárd kivetülése, tehát egyetlen Tudatra van minden egyéni tudat kapcsolva. Ha bennünk az ego és a fájdalomtest (fájdalomtest=karmikus, gyermekkori, ifjúkori, felnőttkori, és szülői lelki sérülések okozta blokkok együttese tudatos és tudatalatti szinttel-ezek feldolgozatlan lelki sérülések) uralkodik, akkor a Forrás-Teremtőt kizárjuk belőle, és egós módon csak önmagunkat látjuk, fizikai testként és egyetlen tudatként, a világ pedig versenytárs, alárendelt, fölérendelt, ellenség, szeretjük ha ad valamit, nem szeretjük ha nem ad semmit. Ez az egós tudat óriási globális és nemzeti fájdalomtestet épített fel, amivel ellenségévé tette a Föld Anyát is. A Tudatokban működő félelem és gyűlölet összeadódik és kivetül a Tükörbe, a Világba, és széthúzást, gyűlöletet, félelmet vetít ki. A szerencse (valójában elkerülhetetlen törvényszerűség), hogy az aranykor közben megérkezett, amivel tisztító és ébresztő energiák érkeznek a központi Napból a mi Napunkba, a napunkból a Földre. Ezek az energiák ébresztik a Tudatot, és újra összekapcsolnak a Forrással, az egót pedig tudatosítják az emberekkel. Az ébredőket spirituális embereknek nevezhetjük (igazából csak azok spirituálisak, akik holisztikus szemlélettel, és ego tudatossággal rendelkeznek). Ez a növekvő Szellem/lélek-számú csoport kezdi a mérleg nyelvét visszabillenteni a "világvége" túlsúlyból a "feltétel nélküli szeretet" egyensúly felé. Ébredőkre van szükség, akik tudatosssá válnak, és beengedik a Forrást a tudatukba. Ehhez tenni kell: EGYsÉG-EGÉSZ-ség, SZERetet-SZER-elem, MAGyar, őIS-TE-N, módokon a belső VALÓnk-IGAZunk megtalálásával, és SZÍVünk megnyitásával MINDEN-EGY felé.

Ha nem nagyon untatlak, és van még türelmed olvasni, akkor köszönöm ezt neked. Köszönöm, hogy teszel önMAGadért az olvasással. Mindenkiért teszed. Mindnyájunkért. Hálás vagyok!

A Magyarság fájdalomteste nagyon nagy. Sok terhet cipelünk lelkünk mély bugyraiban, egyénenként és közösen egyaránt. Hogy ki magyar, és ki nem az, azt hiszem teljesen egyéni és belső dolog. Mindenki, aki magyarnak vallja magát. Színtől, nemi identitástól, lakhelytől függetlenül. Lehet, hogy fontos feladatunk van az emberiség szempontjából, lehet, hogy csak egy feladat a sok közül. A nyelvünk egy univerzális kódrendszert tartalmazó, a Föld és a Világegyetem kódolását és leírását tartalmazó nyelv. Ahogyan a MAG a sejt középpontja, ahogyan a Nap a nap-rend-szer középpontja, úgy a magyar nyelv a földi, és talán az egyetemleges nyelvek középpontja is. Ha értelmezni, meg-magyarázni, megérteni akarunk, akkor bizalommal tegyük ezen a nyelven keresztül. Ha pedig így van (ez az én nézőpontom), akkor ahhoz magyar nyelven beszélő emberek kellenek. E miatt lehet fontos kulcs-szerepe a magyar embereknek, ha komoly változások vannak a Világban (hiszen a Világ leírása, és emberi értelmi szintre fordítása található a nyelvünkben). Szerintem MOST komoly változások vannak! Így érzem, így látom, így tapasztalom.

Akkor most mi is van!? Sok egó van, és hatalmas fájdalomtest. E miatt széthúzás, ellenségkeresés, gyűlölet és széthúzás uralkodik. A fájdalomtest egy energia tömeg, mely élő és saját tudattal rendelkező. Az egó hozzá tud kapcsolódni, és növelni is tudja. Mikor? Akkor, ha Te ezt megengeded. Ha viszont felismered MAGadban, vagyis önnön középpontodból-önnön középpontodba tekintesz, és tudatosságodon keresztül látod-érzed-érzékeled, hogy bevonódtál az egód hatalmaskodó folyamataiba, és előveszed a lelki panasz-lemezeidet, és hallgatod, énekled őket, de már tudatosan, akkor megtaláltad a kiutat a gödörből. És mivel (emlékszel? milyen fontos vagy a Forrásnak, mint parány tudat?) rajtad (is) áll, hogy mit tesz az emberiség, mit tesz a magyar nemzet, ezért kérlek kelj fel, és kezdj el járni. Nőj fel végre! Válj tudatos és felnőtt magyar emberré! Panaszaid helyett fogd fel, hogy nem más fogja a Te problémáidat megoldani. Ha Te megoldod a problémáidat, akkor a Mi problémáink is oldódnak, és az oldás által csökkennek és lassan eltűnnek. Ha békét akarsz, akkor légy békés. Ha több pénzt szeretnél keresni, akkor ne szegődj el a kizsákmányoló állam-hatalmi rendszer, és világ-hatalmi rendszer egyik intézményébe se dolgozni. Ha MOST, MA Magyarországon egy család tisztességes megélhetéséhez 500 ezer, vagy 1 millió Ft havi jövedelemre van szükség, akkor ne add el magad 50-80-100 ezer Ft-ért. Miért? Mert akkor ennek adsz erőt. A kizsákmányoló, ego központú rendszernek adsz erőt. 1 millió ember hagyta el az országot. Nem véletlenül, és nem hiába. Közös érdekből. Ahol nem találnak munkaerőt, ott elkezdik emelni a béreket. A helyzet lassan változik. A bérszínvonal emelkedik, ha Te is részt veszel ebben. Hozz áldozatot. Ne engedj az egós félelmeidnek. Ne hagyd uralkodni tudatodon az egót. Menj el 3 hónap munkanélkülire, és utána ott dolgozz tovább, ahol több pénzt fogsz kapni. Csak akkor fognak kizsákmányolni, ha engeded. Ez a Te döntésed. A te életed. A Forrás folyamatosan kapcsolódik hozzád. Ha érezni akarod MAGadban, ha hallani akarod, akkor dobd ki az egót a tudatodból. Dobd el a félelmet, a szorongást, a kishitűséget, a gyűlölködést, a másra mutogatást. A TE sorsod a TE kezedben van. A TE sorsod, csak TE javíthatod meg. Holnap nem tudod, csak MOST. Tudod a múlt elmúlt, a jövő képzelgés, és csak a MOST kétezik. Mikor cselekszünk? A MOSTban! Mikor történnek a dolgok? A MOSTban! MOST kell tenned MAGaért! Most kell tenned értünk!

A fájdalomtest lassan feloldódik, ha nem élvezi az ego támogatását. Ha teszel magadért. Ha teszel mindenkiért. Ha megérted, hogy TE valójában MI vagyunk. És ha panaszkodsz másokra, ha gyűlölsz másokat, ha azt gondolod, hogy a helyzetedért más a felelős, ha mindenkit hibáztatsz, mindenkire haragszol, mert neked nem jó az életed, akkor elköveted azt a hibát, hogy nem teszel önMAGadért. Így hogy változzon az életed? ÖnMAGad ellensége vagy, ha mások ellen fordulsz. Segíts magadon! Segíts másokon! Ezzel tud jobbá válni az életed! Mondj fel! Tedd azt, amit szeretnél. Csináld azt, amihez kedved van. Számold fel az egót a tudatodban, és kapcsolódj a Forráshoz. Most!

Hogyan?

Csak csodálkozz rá a Világra! Ne agyalj! Nyisd ki a szíved, és nézd, hallgasd azt, ami körbevesz. Ne minősítsd, ne ítélkezz! Fogadd el olyannak, amilyen! Fogadd el az embereket ilyennek! Fogadd el az országot ilyen kicsinek és meggyötörtnek, ilyen kis csonka nyomoréknak. Ez a hazád! Az itt élők a te néped! Szeresd Magad, szeresd őket. Ne haragudj a múltra! Ne haragudj a politikára! Ne foglalkozz azzal, amin nem tudsz változtatni! Tedd azt, amin képes vagy javítani. Amin nem, azt engedd el, és hagy ott. A kényszerű dolgokba ne menj bele!

…ja és cselekedj most, e percben…

 


Ide kapcsolódó írások:

Pénz

Gyermek

MAG VagyOK?

MAG Lélek

További írásaim a Tantra-Fény-Mag weboldalon.

 

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

Lelki Blokkjaink- Tantra Masszázs

Lelki Blokkjaink-Tantra Masszázs

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

A bennünket életünk során csecsemő kortól a felnőtté válásig, és tudatosságra ébredésig érő hatások lelki reakciókat és folyamatokat eredményeznek, melyek egy része adott fejlettségi szintünkön nem tud feldolgozásra kerülni, oldódni, és elengedődni, tehát elakad, és lelki teherként cipeljük, amíg fejlődésünk és sorsunk el nem jut arra a szintre, amikor már képesekké válunk feldolgozni,oldani,elengedni azokat. A tantra masszázs egyes elakadásokat nagy hatásfokkal képes oldani, melyek más módszereknél nem ilyen erőteljesen indulnak be, és így lélek szintű elengedési folyamatai különlegesek és egyediek.

 

Köszöntöm a Benned élő Istennőt! Köszöntöm a Benned élő Istent! Amikor a szemébe nézel egy másik embernek, akkor a lelkébe tekintesz. A szem a lélek tükre, tehát valójában nem is az ő érzéseit látod, hanem önmagadét. Mindenki önmagát képes csak megtapasztalni, így a földi Lét tulajdonképpen egy belső lelki Út, érzések sorát elmélyülten megélő zarándoklat. A magasabb szinteken, síkokon íródó életút, Sorsod Könyvének sorai teljesen egyediek, és összefüggenek a többi (előző) életeid megtapasztalásaival, és a Világ folyamataival. Ekképpen egyedi Utad tartalmazhat sok belső megélést, a belső lelki folyamatok feldolgozását, de ugyanakkor a környezet, a külvilág benyomásaira, történéseire, kapcsolódásaira is épülhet, vagyis életed belső lelki, és külső környezeti hatásokon keresztül vezet. Ám az igazság az, hogy a két oldal valójában egy, mert a cél egy, vagyis a tanulás, a beavatódások ugyanazt szolgálják kint és bent; mégpedig az emelkedést.

A (fizikai) Test, a Szellem, és a Lélek egy Holisztikus Egységként határozzák meg az embert. E három együtt alkot bennünket, így soha nem beszélhetünk egyikről, vagy másikról, anélkül, hogy ne lenne érintett a másik kettő is. Az emelkedés leegyszerűsítve az adott rezgésszintű állapot további rezgésnövekedését foglalja MAGában. A fizikai (SZÍNt) sík egy sűrű, alacsony rezgést jelent, ám sok-sok további szintre osztható fel, aszerint, hogy a fizikai síkon belül éppen milyen rezgésről, állapotról beszélünk. Természetesen emellett a fizikainál magasabb asztrális és mentális sík is ide kapcsolódik, összefügg a három, együtt határoznak meg bennünket.

Asztrális Testünk, vagyis a Lelkünk határozza meg Fizikai testünket leginkább, amellett, hogy mind asztrális, mind fizikai testünket átszövi, behálózza Szellemünk, mely összekapcsol a többi emberrel, az Univerzummal, a Világgal, a Forrással bennünket, viszont emberi tudatunk e Szellem parányi hányada, leválasztott emberi része, amellett, hogy a Nagy Egy irányából (magasabb tudatossági szintről) tekintve mégsem különálló.

Tudatunk emberi része, az elme magában hordozza az egót, mely egó fontos a számunkra, fontos emberi létezésünk szempontjából, de az, hogy mennyire segít és mennyire akadályoz bennünket, az a tudatosságunk szintjétől függ, vagyis rezgésszintünk, fejlődésünk állapota szerint uralhat bennünket, vagy uralhatjuk mi őt. Amíg nem tudatosul bennünk, hogy mi az amit szívből, jelenlétünkből fakadóan élünk és tapasztalunk meg, és mi az amit egós elménk tesz velünk, addig nem vagyunk tudatosak az egónkra, vagyis nem látjuk őt és MAGunkat kívülről, vagy magasabb szintről. Tudatunk; gondolataink és érzelmeink irányítását képes átvenni tőlünk, anélkül, hogy észre vennénk mit művel. Olyan, mintha az autónkat időnként egy majom vezetné helyettünk, miközben mi siránkoznánk részegen, és nem fognánk fel, hogy nem mi ülünk a saját autónk kormányánál. Ha spirituálisan emelkedni szeretnél, akkor e rezgésszint növekedésnek van egy pontja, ahol a tudatosságod megköveteli, hogy ismerd fel mikor ülsz te, és mikor ül a majom a volánnál. Egyszer csak eljutsz oda, hogy úgy vezess, vagy úgy vezessen ő, ahogyan te akarod, ahogyan te megengeded, és bármikor félretolhatod, ha nem kívánalmaid szerint halad az autód. Az ego komoly feladatokat mér ránk, mire felismerjük minden apró rezdülését, trükkjét, ugyanis amíg ez nem történik meg, addig nem mi éljük az életünket, addig foglyok vagyunk saját testünkben, és azt látjuk, tapasztaljuk, hogy számos dolog rosszul érint bennünket, kimerít, lelomboz, kedvünket szegi, félelemmel tölt el, vagy egyszerűen felháborít, dühít. A negatív érzelmeink forrása, kiinduló pontja az ego. Mindez nem azt jelenti, hogy ezekre nincs szükség, ezeket nem kellene megélni, vagy az ego egy szükségtelen és kelletlen, kivágandó beteg darabja holisztikus egységünknek. Nem. Kell a földi utunkhoz. Ám egyszer csak eljutunk oda, arra a rezgésszintre, amikor felismerjük őt, tudatosul bennünk mibenléte, minden apró rezdülésén átlátunk, és kellő ponton hasznunkra fordíthatjuk, és csak akkor, és addig vezetheti tudatunk autóját, amíg engedjük neki, és ameddig szükséges. 

Eckhart Tolle-Új Föld c.könyve eddigi tapasztalataim szerint a lehető legrészletesebben írja le, és ismertet meg egónkkal bennünket, és mutat utat arra vonatkozóan, hogy miként lássuk tisztán, és miként engedjük el negatív gondolatainkat és érzéseinket, melyekbe az ego visz bennünket. Ekként milyen módon léphetünk rá egy szabadabb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb életútra, ha már bizonyos állomásokon és tapasztalásokon túljutottunk, és tudatossági szintünk eléri a felismerésnek ezt a pontját.

A tudatosság ezen szintjén, a holisztikus látásmód ily állapotában már érdemes megtennünk ÖnMAGunkért néhány fontos dolgot.

2-3 éves korunkban elszakadunk isteni önvalónktól, a fátyol leválasztja emberi tudatunkat, ami rögzül, és egónk működésbe lép. Sorsunk Könyvébe foglaltatnak előző életeink súlyos, karmikus blokkjai, valamint tapasztalunk számos történést gyermek és ifjúkorunk során is, melyeket mivel nem értünk, nem látunk át, ezért nem vagyunk képesek ezeket feldolgozni. Enyhébb esetben ezek feldolgozatlan emlékekként, érzelmekkel társulva ott vannak tudatunkban,így bármikor vissza tudunk rájuk emlékezni, fel tudjuk ezeket idézni, de sajnos nagyon sok olyan ez életbeli és előző életekbeli kép-érzés van bennünk, melyeket mélyre süllyesztettünk, egészen a tudatalattiba, hogy ne kelljen velük szembesülnünk, soha ne éljük meg többé őket, ne emlékezzünk rájuk. Ezeket lelki blokkoknak is nevezhetjük. Minden ilyen blokk olyan rezgést hordoz, ami lelkünkre súlyként nehezedik. Amíg sok ilyen tudatos, vagy tudatalatti emlék-rezgés-blokk van bennünk, addig emelkedésünk, rezgésszint növekedésünk lassú folyamat, hiszen ezektől a súlyoktól, lelkünk léggömbjének homokzsákjaitól csak egyenként vagyunk képesek megszabadulni, rögzítő köteleiket nekünk kell kioldani, ami egy-egy spirituális oldás során tud megtörténni.

A tudatos tudat szintjén ezeket a lelki blokkokat önállóan képesek vagyunk oldani és elengedni, akár mások segítsége nélkül is. Egyes esetekben, mély meditációban akár Mi magunk is képesek lehetünk  tudatalatti blokkokat oldani, de ez ritka eset. A tudatalatti blokkok oldására, tudatalatti homokzsákjaink elengedésére legtöbbször nem vagyunk képesek egyedül. Ezekhez segítségre van szükségünk. Honnan tudjuk, hogy mit tegyünk, és éppen akkor melyik módszert válaszuk? Onnan, hogy tudatosak vagyunk, és tudjuk,hogy a sors nem véletlenek sora, hanem éppen ellenkezőleg minden pillanatunk egy tökéletes egész, egy Egység-folyamat parányi egysége, mely a maga parányiságában is rendkívüli jelentőséggel és fontossággal bír. Ezen szemlélettel pedig tudhatjuk, hogy amit odavezet a sors a szemünk elé, azzal dolgunk van. Tehát az oldási és elengedési folyamatainkhoz a módszereket meg fogjuk kapni. Szívünk-lelkünk felismeri ezeket, és érezzük ezek hozzánk tartozását, fontosságát. Tehát belevághatunk ezekbe a módszerekbe, melyeket sorsunkba foglaltunk, melyeket megírtunk a MAGunk számára. A sors gondoskodik rólunk, tehát félnünk nem kell, tartanunk nem kell, nyugodtan rábízhatjuk magunkat, ha megérkezik egyik-másik módszer az életünkbe. Hogy meddig és hányszor lesz sikeres az életünkben, azt is tudni és érezni fogjuk. Amikor már nincs szükségünk egy-egy ilyen módszerre, akkor nyugodt szívvel elengedjük, és továbblépünk, vagy később visszatérünk hozzá, ha érezzük ismét a hívást.

Az öt szeretet nyelv egyike az érintés. Az érintésnek számos módja és minősége létezik. A kisujjal való pillanatig tartó érintéstől, az órákig tartó összefonódásig, testi-lelki és persze szellemi összeolvadásig, egyesülésig.

Ha egy újszülött nem kap érintést, simogatást élete első három hónapjában, akkor nagy eséllyel meg fog halni. Tehát az érintés és simogatás elengedhetetlen az egész-séges élethez, a sorsunk beteljesítéséhez. Ha csecsemő és gyermekkorunk időszakában nem kapunk elegendő törődést, gondoskodást, figyelmet, érintést, akkor ezt hiányként, függőségként visszük tovább felnőtt korunkra. Ezekből eredően már lelki blokkokat cipelünk tovább. Ha előző életeinkben feldolgozatlan emlékeink voltak ide vonatkozóan, akkor ezeket is cipelhetjük ebben az életünkben a tudatalattiban.

Ha olyan érintést kapunk gyermek, vagy ifjúkorban, de akár felnőtt korban is, ami viszont abban az élethelyzetben nem fér bele a tudatosságunkba, nem vagyunk képesek fogadni és feldolgozni, akkor blokk válik belőle, és súlyosságától függően tudatos emlék marad, vagy lesüllyed a tudatalattiba.

A tantra masszázs, ha azt az odaillő tudatossággal végzik, a vendég pedig tudatosan felkészül rá, akkor első sorban nem csak fizikai érintések finom sorozatát takarja, mely érintések, simogatások, masszírozó fogások a szexuális vágyat ébresztik, és a szexualitást fokozó érzéseket gerjesztenek, hanem ezen mozdulatok sokkal inkább holisztikusabb oldási, elengedési, gyógyulási folyamatokat indítanak be. Az érintés fizikai szinten kellemes, ha az aki kapja befogadó állapotban van. Ha felkészül a vendég a masszázsra, tehát kellő tudatosságú, akkor megnyílik az érintésre, megnyílik az érzékiségre. A masszázs során pedig lelke még tovább nyílik, így a kellemes, gyönyörteli érzések beindítják a lelki folyamatait is. A masszázst végző személy szintén ráhangolódik a folyamatra, vagyis lelke oly módon nyílik meg, hogy így a két ember lélekben eggyé válik. A lelkük rezgései, rezdülései közös hullámhosszra kerülnek, és eggyé olvadnak össze. Ebben az állapotban a lelki felszabadulás, és a lelki oldás elindítja a tudatos tudat, és a tudatalatti oldó folyamatait. Az oldás felszínre hozza azokat a blokkokat, melyek az adott időszakban már feldolgozhatóak a vendég lelkében, és azok oldása-elengedése megtörténik, vagy beindul, és a masszázst követő időszakban kerül feldolgozásra és elengedésre. Emellett a masszázs mindkét ember számára egy mély meditációs folyamat, mely a befelé figyelést, az önmegtapasztalást, a belső lelki folyamatok megélését is jelenti. A masszázs időszakonkénti ismétlődése további blokkok felszabadulását hozza magával, hiszen ezek mindegyike egy masszázs alatt nem tud oldódni, és elengedődni a legtöbb esetben. A gyönyör, a szexualitás, az orgazmikus oldott lelki állapot kevés esetben valósul meg azzal a tudatossággal, amit a tantrikus masszázs képes nyújtani, következésképpen más módszerek csak részben képesek azokat a blokkokat oldani, amik ez alatt a masszázs alatt képesek a felszínre kerülni. A tantra masszázs a test érzéki, legtöbb esetben erotikus-orgazmikus masszázsa. Testi és lelki szinten fejti ki hatását, emellett kihat a tudatos fejlődésre. Képes olyan lelki blokkok oldására, melyek feldolgozatlan emlékek formájában gátolták a vendég fejlődési, továbblépési folyamatait. Ezek az élet nyitott szívvel megélésének akadályozói, a párkapcsolati, önértékelési, önszeretetbeli lelki és tudati fejlődés gátoló tényezői voltak, de a masszázs hatására oldódtak. Ezen masszázs hatására (a yoni masszázsával együttesen) gyakran indul el egy megrekedt személy olyan önszeretet és gyönyör tudatállapotba, mely emelkedettsége akár új párkapcsolat érkezéséhez is vezethet, de mindenképpen a kapcsolódások könnyedebb és örömtelibb megélését és megtalálását hozza magával. Oly mértékű lelki ragyogás kezd áradni a vendégből, hogy azt a másik nembe tartozók nem képesek figyelmen kívül hagyni.

A yoni a nő nemi szerve. Testének, belső szentélyének kapuja. A yoni masszázsa harmonikus közeledést kíván, a szükséges felkészülés elengedhetetlen a befogadáshoz. A yoni külső masszázsa, és az azt megelőző tantra masszázs felkészíti a kaput a megnyílásra és befogadásra. A masszázst végző személy ráhangolódik, majd azonos rezgésre kerül a nő lelkével, egyúttal érzi folyamatait, reakcióit. A masszázs segít a yoni falában izomcsomók formájában lerakódott stressz oldásában, a blokkok felszabadításában. A yoni külső és belső masszázsa nem önálló masszázs, ami azt jelenti, hogy legalább 1,5-2 órás fokozatos ráhangolás után lehet csak elkezdeni. A ráhangolódás a tantra masszázs által történik. A külső masszázs lassan és fokozatosan halad át a belső masszázsba. A cél nem első sorban a gyönyörszerzés, és a stressz által a yoni belső falában keletkezett izomcsomók masszírozása fájdalommal járhat, de minden esetben érez gyönyört a vendég, és sok esetben orgazmust is megél, amellett, hogy számos emlék törhet elő, és lelki blokkok szabadulnak fel, melyeket más módon nem is nagyon lehet felhozni a tudatalattiból. A yoni masszázs oldó folyamat, mely gyönyörrel jár, és segíti a tantra masszázs által fokozatosan nyíló szívcsakrán keresztül az önszeretet állapotának egy új szintű megélését.

Ide kapcsolódó írások:

Az Ember Szakrális Teremtés

Örök Fény a SZER-elem Állapota

 

A Női és Férfi Erők

További írások a Tantra-Fény-Mag weboldalon.

 

Kristóf István

süti beállítások módosítása