Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

FényTUDAT


2017.aug.02.
Írta: kr.IST.óf.IST.ván Szólj hozzá!

Tudatosság...Mit Jelent? Tudatosság 3.

Tudatosság….Mit Jelent? Tudatosság 3.

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Összefoglalva az eddig leírt gondolatokat: Az ember 3-as egységből áll, Szellem-Test-Lélek. A Szellem túlnyúlik a Testeken, kapcsolódik a Felsőbb Énhez és a Teremtő Mindenséghez is, pontosabban a Forrás tudatának egy parányi darabja egy-egy ember tudatába vetül. Több száz életet él meg Szellemünk (mentáltest), és egy kozmikus év során ebben Lélekruhánk (asztráltest) kíséri. Lélekruhánkba beletöltődik minden gondolat, és érzés információja, lenyomatként az összes életünkből, ez az Akasha krónikánk. (Ezek a lenyomatok időn kívüliek, így a jelenlegi eonból minden inkarnációnk egyszerre itt található) És most nézzük jelen életünket, melynek forgatókönyvét Felsőbb Énünk írta, és ő mozgatja Fizikai Testünket. Megéli rajtunk keresztül életeinket. Amíg éljük életünket, érzi fájdalmainkat, érzéseinket, látja gondolatainkat, tehát megéli és tapasztalja mindazt, ami velünk történik fizikai, érzelmi, és gondolati szinten egyaránt. Ezek vagyunk mi! Mi van a többiekkel? Az embertársainkkal? Nos ők ugyanígy vannak mint mi. Egy kaptafára készültünk, de mindannyiunknak más van a DVD lemezén. Aktuális életünk forgatókönyvét több másik életből hozott következmény, vagyis okozat alapján állítja össze a Felsőbb Énünk, és ír hozzá még olyan megtapasztalni való sorsállomásokat, amit meg akar  élni általunk. Mert nem mindegy miként élünk. Minden cselekedetünknek, és gondolatunknak, kimondott szavunknak következménye van. Az Univerzum legfőbb törvénye az egyensúly törvénye. Bármit teszünk, azzal megteremtjük a cselekedet következményét, ami kompenzálja, vagy ellensúlyozza ezt a cselekedetünket. tehát mindennek van következménye. Ha az éppen megélt életedben nem tudsz kompenzálni, vagyis nem éled meg az adott cselekedeted következményét, akkor egy másik életedben kell megtenned, hogy az egyensúly helyre álljon. A sors, az egyensúly törvénye, és a Felsőbb Éned így, ezek alapján írja meg a forgatókönyvet.

Akivel életed során találkozol, ha csak látod az utcán, akkor is, mindnek szerepe van, mellékszerepe az életedben. A mellékszereplők cselekedetei és szövegei is a forgatókönyvben (A sorsod könyvében) vannak. Ezeket is a Felsőbb Éned írta. Azért írta, hogy a sorsod beteljesítsd, ami erre az életedre vonatkozik, hogy tanulj, megélj, ami által több leszel, hogy érezd, és tapasztald meg mindazt, amit ebben az életedben lehet. Akkor ki is mondja mindazokat neked, amit társaid, életed mellékszereplői mondanak? Aki cselekszik körötted, azok cselekedeteit ki határozza meg? Mindezeket ki írta meg? Te, vagyis a Felsőbb Éned, mivel életed forgatókönyve csak rólad szól. Persze más Felsőbb Ének is írtak neked mellékszerepeket, de a Te szempontodból ez mellékes. Akkor ki tehet arról, hogy beléd rúgott valaki az óvodában? Miért vertek a szüleid gyermekkorodban? Miért szidott le valamelyik barátod a minap, amiért nem beszélsz vele már egy hete? Akivel haragban vagy több éve, az miért csinálta veled, amit csinált? Miért okozott neked fájdalmat, és miért ártott neked? Érted már a lényeget? A sorsod ez, a Felsőbb Éned megírta, és mindenki eljátszotta neked. A Felsőbb Éned pedig Te magad vagy. Ki tehet minderről? Te Magad! Érted már, hogy miért nincs értelme gyűlölni, haragudni, neheztelni? Mert Te okoztad, és te kérted meg őket minderre, még mielőtt megszülettél. Ha érzelmeket, cselekedeteket, bármit is kiváltottak benned ezek az emberek, azért légy hálás nekik, hisz megtették amire kérted őket. Gondolj bele, ha mondjuk valaki bevállalta születésed előtt, hogy autóval halálra gázolja mondjuk az édesanyádat, és ezzel sok ember haragját magára vállalta, és a lelkiismeretét is akár egy életre megterhelte, csak azért, mert te ezt kérted tőle, ezt írtad meg neki. Mit vállalt érted, hogy a sorsod beteljesíthesd? Légy hát hálás, és inkább szeretetet adj neki ezért, ne gyűlöld. Érted már? Elfogadod, és megérted? Könnyebb így elengedned azokat a negatív érzéseket, amiket eddig nem tudtál? Nos a hosszú magyarázat ezért volt. És ismét önmagunknál tartunk. Szeretjük magunkat, mert elfogadtuk olyannak, amilyen. Szeretjük az ellenségeinket, akik bántottak és ártottak nekünk, mert ők is a mi kéréseinknek megfelelően cselekedtek. Most engedjük el a mások és önmagunk irányába érzett negatívumokat. Ezzel hatalmas lépést tettünk meg a Szeretet felé. Kísérje öröm a napod, légy hálás, hogy itt lehetsz!

 

Hasonló cikkeket olvashatsz a Tantra-Fény-Mag oldalamon is.

Hangulatok, érzések, sugallatok az EonTudat.BLOG.HU-n

A Tudatosság RendSZERe a MÁS-VILÁG weboldalon.

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

Tudatosság...Mit Jelent? Tudatosság 2.

Tudatosság…Mit Jelent? Tudatosság 2.

 Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Felsőbb (isteni, belső mester) Én. Reinkarnáció. Holisztika. A reinkarnáció azt jelenti, hogy újra és újra megszületünk a Földre, és felöltjük Test ruhánkat, mint emberek. A test egy életre szól, mondjuk 80-100 évre. Ezen a ruhán kívül van még egy nagyobb ruhánk is, ami külsőre szinte a testtel egyező, ezt asztráltestnek, lélekruhának, vagy aurának nevezzük. Ezen a testünkön, vagy ebben a testünkben vannak a csakráink és csakraközpontjaink, melyek természetesen fizikai testünket is átszövik. Lélekruhánk egy kozmikus évre szól, ami 25.920 évig tart. És mindezen ruhák ugyan kinek kellenek? Ha már megvolt a testünk, és a lelkünk, akkor a holisztika szempontjából a hármas egységhez még hiányzik valami, vagy valaki. Ez a Szellemünk. A Szellem örökéletű, a Forrással, Univerzummal,a Mindenséggel, a Teremtő Fénnyel egykorú, és valójában EGY vele, a Szellem hordozza a Forrás Tudatát, illetve a Forrás tudata beleszövődik az ember Szellem-, vagy Mentáltestébe. Fizikai testünkbe az idegrendszeren keresztül kapcsolódik. A Szellemünk egyúttal a Felsőbb Énünk is, a Felsőbb Énünk pedig egyúttal az Univerzum Teremtője is (egyesek Istennek nevezik). És bennünk, körülöttünk van, gondolataink, érzéseink benne is vannak.(Sőt Minden, még a környezetünk is benne van, azonos vele) Az embert tehát képzeld el egy karakterként (olyan számítógépes alak, akit a számítógépen játszó ember irányít-VAGY egy olyan kesztyűbáb, akit egy ember keze mozgat) a karakter soha nem tesz önállóan egy mozdulatot sem, mindig a számítógép előtt ülő ember, vagy a bábjátékos mozgatja. Amikor a bábszínházban „beszél” egy báb, akkor is  az beszél, aki mozgatja. Nos az ember egy ilyen báb, ha hiszed, ha nem, a Forrás rajtad keresztül éli meg a fizikai világ emberi szemszögből megélhető változatait. Jelenleg közel 8 Milliárd ilyen megélést tapasztal.

Mindez, amit most leírok, számomra megoldást adott mindarra, ami akadályozott a szabadság megélésében, a szeretet és teremtő erő megtapasztalásában, és az új rezgésekkel való összhang elérésében. Aki olvasod mindezt, neked lehet más jelentést hordoz, de az a kérésem, hogy csak annyit vegyél át belőle, amennyit magadénak tudsz érezni belőle, szabadon dönts, mi a tiéd mindebből, hiszen a TE emelésedről kell szóljon, amiben te vagy, és a te szereteted. Most pedig még egy dolgot kell elképzelned. Mégpedig, hogy te egy színész vagy, az életed filmjének főszereplője. És mozdulatról mozdulatra, szóról szóra el kell játszanod a szereped, amit a forgatókönyvedbe írtak. A forgatókönyv a sorsod könyve, ami benne van, az a sorsod, és amikor megszületsz, a Szellemed (a Forrás tudatának emberi tudatba vetülő parányi része) beleszületik a testedbe, akkor ez a forgatókönyv már meg van írva. Most képzeld el, hogy egy olyan DVD lemez van a kezedben, amelyen 100 film van, de mondhattam volna 500-at, vagy 1000-et is. Legyen tehát 100 film ezen a lemezen. Ez a lemez 25.920 évig forog a lejátszóban, és már rajta van 100 film. A 100 filmben mindben te vagy a főszereplő, ezek a filmek az inkarnációid, vagyis az életeid. A lejátszó lézer tűje a jelen pillanat, ahol vagy, amit most megélsz éppen, azonban a filmek már léteznek, és készek, tehát a filmek szempontjából nincs jelentősége az időnek, csak a lejátszó, a lineáris idő szempontjából van. A Felsőbb Éned kapcsolatban van veled, a Szellemed is ő, aki a testedben van, ahogyan az Avatar c. filmben Jake Sully (Szellem része)beleköltözött egy Navi testébe, de nem csak a testében volt, hanem azon kívül is. Számos kérdés vetődik fel ezek után, de haladjunk sorjában, mivel még mindig nem tudjuk, mi végre ez a sok sületlenség abból a szempontból, hogy ne gyűlöljünk senkit, akivel kapcsolatban negatív érzéseink vannak, hogy örömmel forduljunk a Világ felé, hogy minden embert önmagunk részének tekintsünk, akár a kezünket, vagy a lábunkat. Most örömmel teli napot kívánok, és minél több találkozást a szeretet jegyében.

 

Hasonló cikkeket olvashatsz a Tantra-Fény-Mag oldalamon is.

Hangulatok, érzések, sugallatok az EonTudat.BLOG.HU-n

A Tudatosság RendSZERe a MÁS-VILÁG weboldalon.

 

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

Tudatosság... Mit Jelent? Tudatosság 1.

TUDATOSSÁG 1.-Új szelek fújnak

 Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Mielőtt olvasni kezdesz, felhívom a figyelmed arra, hogy mindaz amit itt találsz az én szubjektumomból, az én csatornáimon és sorsomon keresztül született, tehát csak azt fogadd el belőle, amit úgy érzel,hogy a tiéd is! Köszönöm . . .

 

Tudatosság- Mit jelent?

 

Érzed a mindennapok rohanásában, hogy egy ideje (néhány éve) valami mintha másként működne? Érzed, hogy a kapcsolataid, az életed, minden napod száguldani kezdett, mintha egy kerékpárról átszálltál volna egy száguldó autóba? Ha mindezt érzed, és elfogadod, akkor megtetted az első lépést a tudatosság felé, mely a következő időszak kulcsa. Ha pedig nem, akkor talán rövidesen érzékeled. Minden nap figyeld az életed, a környezeted, mert már kapod az apró, majd az egyre erősebb jeleket és feladatokat, melyek segítik az átalakulásod, hiszen egy ritka, és szerencsés időszakban élsz a Földön. Ha azt érzed semmi sem sikerül, azt hogy összecsapnak a hullámok, akkor állj meg egy percre. Ne gondolj semmire, csak figyeld mi történik körülötted. Egy gyermek kacaja, egy madár dala, egy szép épület formája, bármi ami megragad adott pillanatban abba merülj bele és építsd lelked a szépségből. Ez a jelenlét. A jelenlét szépsége a legfőbb segítőd abban, hogy önmagad felé tudj fordulni, és megtanuld szeretni önmagad.

 

A tudatosság egy magasabb nézőpontot jelent,ahhoz képest,amit korábban tapasztaltál. A magasabb nézőpont eléréséhez előbb bizalmat kell szavaznod ennek az életszemléletnek, és idővel, ha dolgozol vele, megtapasztalod mibenlétét, és valódiságát. Ez azonban hosszú folyamat, és önmagaddal-önmagadon végzendő komoly munkával jár. Az eredmény azonban egy megingathatatlan Hitet eredményez, ami szükséges a földi lét igaz megéléséhez. Ez a megélés viszont nem túlélést jelent, mert a Tudatosság a Felsőbb Én és a Sors szövetségében kezedbe helyezi a feltétlen szeretet érzését is, ami a Végtelen Teremtő Fény, maga a Forrás Kiáradó Szeretete. Mindezt megtalálod Önmagadban, és ezt jelzi-közvetíti feléd vissza a környezeted, a Világod. Tapasztald meg ezt az érzést, szívből kívánom neked!

 

Szeretném átadni számodra mindazt, amit kaptam és napról napra megtapasztaltam, tapasztalok.

A mindennapok nem mondhatók könnyű múfajnak, az Élet nevű játék komoly színfalak között zajlik, és nem lenne elhanyagolható tény, ha a megértésén keresztül könnyebben tudnánk kezelni a napi stresszt, a próbákat és megpróbáltatásokat. Ehhez SZEM-L-ÉLET-VÁLTÁS szükséges. Ha érdekel és akarod, akkor együtt csiszolunk neked is egy hasonló szemüveget, mint amilyen az enyém...

DE!!!

Ehhez nem lesz elég csak olvasni. Tenned kell érte, magadért...Érted?

Hálásan köszönöm, hogy eljutottál eddig a sorig. Szép megélő napokat kívánok!

 


Hasonló cikkeket olvashatsz a Tantra-Fény-Mag oldalamon is.

Hangulatok, érzések, sugallatok az EonTudat.BLOG.HU-n

A Tudatosság RendSZERe a MÁS-VILÁG weboldalon.

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

A tantra és az új tudatosság

A tantra és az új tudatosság

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Szeretettel Köszöntelek! Mivel nincsenek véletlenek, így okkal találtál ide, és okkal olvasod éppen ezeket a sorokat. A Tantra-Fény-Mag a tantra fő iránymutatásait követve, de nem mélységekig belemerülve az indiai hagyományokba , az itt és most tudatosságával nyújt lehetőségeket a változásra a szellem-lélek számára holisztikus szemléletén keresztül. Legtöbb problémánk, legtöbb testi tünetünk, fájdalmaink és betegségeink lelki eredetűek, ám a lélek, a szellem, és a fizikai test egységet alkotnak; a Szellem-Test-Lélek egységét, mely MAGa az ember. Életünk folyamata egy út, melynek vonala nagyrészt meghatározott már a születésünk pillanata előtt. Ebbe az életbe hozunk magunkkal feladatokat, vagy előző életben megcselekedett tetteink következményeit, számos lelki elakadást, vagy blokkot. (ezek az előző életbeli, vagy karmikus lelki blokkok) Amiket hozunk, azok tudatalattinkban elmerülve nehezítik lelkünket, és így életünket. Ahogy éljük életünket úgy folyamatosan rakunk hozzá további blokkokat a lelkünkhöz. Azok a megtapasztalások, történések, melyek adott időpontban zajlanak, és mi részeseik vagyunk, de akkor és ott nem vagyunk képesek ezeket teljességgel felfogni, elfogadni, értelmezni és elengedni, okozzák az elakadásokat, blokkokat, nehezékeket lelkünkben. Amikor már elegendő tapasztalat, tudás és megélés van mögöttünk, akkor kezdjük ezeket igazán feldolgozni. A feldolgozás a tudatos tudatban történik, amikor átlátjuk teljes egészében a történést, ha kell ki tudjuk elemezni, vagy csak egyszerűen megértjük mit tanít, miért kaptuk, miért kellett megéljük. Amikor feldolgozzuk, és érzelmileg is azonosulunk az elengedésével, akkor oldottuk ki véglegesen a lelkünkből. Ez a folyamat lehet pár másodperc, de lehet több év is. A tudatalattiból is feljönnek lelki blokkok a múltból (gyermekkor, ifjúkor), és előző életből. Amikor a tudatos tudatba kerülnek, akkor tudjuk az elengedésüket megvalósítani érzelmileg, vagyis lelki szempontból. Ezek a gyógyulások, elengedések, oldások mind mind kihatnak lelki, szellemi és fizikai állapotunkra egyaránt (holisztikusan). Abban az időszakban élünk a bolygón, az Univerzumban, amikor már inkább elengedjük, mint halmozzuk ezeket a lelki blokkokat. (A lelki blokkok tudatunkban egy entitást, szellemlényt képeznek, amit fájdalomtestnek is neveznek) Tehát elengedésbe kezdett szinte minden ember, amikor letudhatja karmáját (karmikus blokkjait), tudatalatti és tudati lelki blokkjait. Ezek a blokkok okozzák a félelmeket, a boldogtalanságot, a negatív érzéseket. Fizikai szinten betegségekként, testi tünetekként jelentkeznek. Elérkezett az idő, amikor megszabadulhatunk tőlük, a hozzájuk kapcsolódó egót lecsendesíthetjük, és kapcsolódhatunk valódi tudatunkhoz, mely a teremtő-forrással azonos, és megtalálhatjuk lelki békénket a jelenben, a Létben.

A tantra, mint világszemlélet, vagy filozófia azon felül, hogy komolyan és mélységében átlátja az univerzumot, mint makrokozmoszt, a többi ősi tudást őrző filozófiával alapjait tekintve közel azonos, így a hermetikából ismeretes "amint fent, úgy lent, amint kint, úgy bent" alapigazságot is magáénak tekinti, ami az univerzumhoz köti az embert, vagyis a mikrokozmoszt. Ily módon bár az ember különálló holisztikus egység, de mégis egy a mindenséggel. Ami az univerzumban történik, az történik az emberben, és ami az emberben zajlik, az megjelenik az univerzumban, a környezetben, a világban. A tao, a hermetika, a hinduizmus(brahmanizmus),a buddhizmus (zen) hasonlóképpen tartalmazzák az ősi alapelveket és bölcsességeket, melyek bármilyen korszakban érvényesek, és az élet lehető legjobb megtapasztalásához segítenek hozzá.

A tantra egy női természetű, vagyis passzív, befogadó irányzat.(yin tipusú, női principium) Megengedi az események történését, megtapasztalását, nem megy elébe a folyamatoknak, csak várja, és legjobb tudása, és állapota szerint megéli azokat. Mindemellett nem akar változtatni, átalakítani, csupán alakulni ,tapasztalni, tanulni, és a folyamatokkal együtt áramlani. Emellett igen gyakorlatias, tehát nem csak elméleti szempontból vizsgál, és mond ki törvényszerűségeket, hanem meg is tapasztalja azokat, miáltal a mindennapi életbe is képes belefolyni, és valódivá válni. Ehhez azonban előbb meg kell engednünk számára, hogy életünk részévé váljon. Amíg ezt nem engedjük meg neki, amíg elutasítjuk, addig nem lesz képes segíteni, és megtapasztalásokat nyújtani számunkra, vagyis nem fogja örömtelibbé, boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá tenni mindennapjainkat. A sötét középkor vallási nézeteire épülő, csak a fizikai szintet valóságnak tekintő, földhözragadt nyugati világszemlélet óriásivá növelte az ego és a fájdalomtest energiáit az embereknél és a nemzeteknél. Ez a betegségekben, az életminőségben, a lelki terhekben meg is mutatkozik. A szexualitás, a testi gyönyörök, melyek lelki szinten és tudatosságban is összekapcsolódnak egymással, a tantrába szervesen beépülnek. A nyugati hagyomány ezeket elutasítja, lefokozza az állati szintre, és bűnként, kerülendő és szennyes cselekedetként állítja be. Miért? Mert amikor az ember ráébred valódi önmagára, holisztikus egységére és azonosságára az univerzális tudattal, a teremtő forráshoz való kapcsolódására, és mindennel való egységére, akkor a gyönyör állapota is megérkezik hozzá. Ez az állapot egy szeretet-fény megtapasztalás, mely minden félelmet felülír. Ekkor a fény eloszlatja a sötétséget. A félelem elmúltával az embereken nem lehet már uralkodni, nem lehet őket elnyomni és kihasználni, vagyis szabaddá válnak. A szabadság által a hatalom megszűnik létezni.

A tantrába szervesen beépül a szexualitás, a lélektest energetikája, így a gyönyör aspektusa nem csak fizikai szinten valósulhat meg általa, de lelki szinten is. Ezért a gyönyörökön felül gyógyító, oldó, felszabadító hatása is van. Amikor a lélek oldó, gyógyító energiáit tudattal képes vagy irányítani, a lelki folyamataid összekapcsolódnak egy másik ember lelki folyamatival, akkor az egymásra hatásból, az egységből egy felemelkedés, és a magasabb szinttel való összekapcsolódás alakul ki. Ezen folyamatok és állapotok képesek a korábban említett lelki blokkok és elakadások oldására, és életünk, sorsunk, utunk könnyebbé, örömtelibbé, boldogabbá tételére.

A tantra masszázs és a hozzá kapcsolódó masszázsok, valamint a Tantrikus önismereti programok lelki elakadások, blokkok oldására, a szív nyitására nyújtanak segítséget, így a szeretet energia szabad áramlásához és megéléséhez ,az egység állapothoz vezetik lelkünket.


Ehhez kapcsolódó írások:

Lelki Blokkjaink & Tantra Masszázs

Az Ember Szakrális Teremtés

Tudatosság-Hit,Vallás

 

https://www.tantra-feny.hu/

Kristóf István

Az Élet Érzése, A LÉT Érzékelése, A Most SZERetete

Az Élet érzése, a Lét érzékelése, a Most SZERetete

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Ha megérted, hogy TE valójában MI vagyunk. És ha panaszkodsz másokra, ha gyűlölsz másokat, ha azt gondolod, hogy a helyzetedért más a felelős, ha mindenkit hibáztatsz, mindenkire haragszol, mert neked nem jó az életed, akkor elköveted azt a hibát, hogy nem teszel önMAGadért. Így hogy változzon az életed? ÖnMAGad ellensége vagy, ha mások ellen fordulsz.

Megvilágítás. Szemszög. Álláspont. Mindegyik szó az egyén véleményét takarja, és mindegyik arra utal, hogy ebben a véleményben nincs teljesség, nem az egész van benne. Ezzel együtt egyik ember sem lehet tisztában a teljes igazsággal. A teljes igazság a teljességben, a mindenségben, az összességben található, ám az ember tudatszintje ennél korlátozottabb. Az ember az Univerzum Tudatának apró töredék-tudata, de beletartozik, a része annak, ettől isteni természetű.

Ha egyetlen tárgyat egy helyre teszel, helyezel, majd két embert megkérsz, hogy ugyanolyan távolságra álljon meg a tárgytól, de pontosan egymással szemben helyezkedjenek el, a tárgy így közöttük található éppen középen, akkor mi is történik? Ugyanazt a tárgyat látja a két ember, de szöges (180 fokos szöges) ellentétben, egymással szembehelyezkedő nézőpontból. Mondjuk egyikük északon áll, a másikuk délen. Ugyanazt a tárgyat látják? Igen. Objektíven? (tárgyilagosan?). Igen, hiszen ott van a szemük előtt. Az egyik azt mondja kék gömböt lát. A másik piros golyót. Melyiknek van igaza? Mindkettőnek. Ha egy labdát befestünk kékre és pirosra, éppen fele-fele arányban, akkor egy olyan tárgyat kapunk, aminél a két ember azt látja, amit mond. Igaza van mindkettőnek, de ellentétes véleménnyel rendelkeznek.

A dolgokról, minden dologról van véleménye minden embernek, aki képes gondolkodni. Mindegyik a saját nézetét képviseli. Ahonnan ő néz, onnan azt látja, amit vall. Igaza van, mégis eltér mindenki véleménye a másikétól többé, vagy kevésbé. A lényeg, a csoda ebben rejlik. Az emberi tudat, mely parányi része, apró vetülete az isteni tudatnak, a Forrás teljes, az Univerzumot  (Világegyetemet) magába foglaló tudatának, a maga apró egységében egy teljes részt képvisel, és ahány ilyen tudat létezik a teljességben, az mind különbözik, és a Forrás ebben a sokféleségben éli meg a teremtés csodáját, és sokszínűségét. Minden parányi részlet őbenne van. Minden pici atom ő MAGa. Mivel a Világ=Fény. A Fény a teremtő SZERetet (Föld-Elem+Víz-Elem+Tűz-Elem+Levegő-Elem= SZER-Elem (Éter) A legfinomabb rezgésű fény) Így minden ebből a szeretet-fényből áll. Tehát a Világegyetem MAGa a SZERetet(elem).

Ne haragudj az eszmefuttatásért. Ha eddig már eljutottál korábban, akkor ennek nagyon örülök. Kérlek haladj tovább, ha nem untat ez az írás.

Ha TE a Forrás tudatának egy parányi rész-tudata vagy, és abban rejlik a csodád, hogy eltérsz a többi rész-tudattól, ily módon egyedi vagy és megismételhetetlen, akkor fontos vagy? Nélküled, a TE lencséden keresztül látható, tapasztalható, érezhető nézet nélkül mi történne? Hát nem lenne Világ! Hogy-hogy? Úgy, hogy az egész jelenti a 100 %-ot. 99,9999….99% az teljes és egész? Nem! Nélküled teljes és egész a Világ? Nem!!! Hát ezért vagy fontos, és a Forrás ugyanúgy szeret téged, mint a többi vízcseppet a Világ-Óceánban. A Világ-Óceán Maga a Szer(elem), és csak Fény-Szeretet alkotja, így bármi is történik, bárhogyan is alakul, a figyelem ott van rajtad, ott van benned, ott van a szívedben-lelkedben. A Forrás nem tud téged, és nem tud semmit magán kívülre helyezni, hiszen ő Minden, és rajta kívül a semmi van. Olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy fontos e egyetlen sejtem, vagy nem fontos, ami bennem van, a testemben van. Szeretem ezt az egyetlen sejtemet, vagy gyűlölöm? Hát ha EGÉSZséges vagy lelkileg, akkor tuti, hogy minden sejtedet egyformán szereted, mindegyik egyformán fontos neked, és minegyik a szerves részed, tőled elválaszthatatlan.

Akkor kinek van igaza? Utáljam, vagy szeressem a szomszédot, a postást, anyósomat, a főnökömet, a külföldieket, a más identitásúakat? Talán tudod a választ. Csak egy másik tudat-vetület ő, mint te, de egyetlen egység, a Nagy Egész parányi részei, akár csak Te. Így válaszd el magad másoktól, így különülj el ezentúl.

Egy fb hozzászólásomat még ide tenném. Itt és Most nagy fontossággal bír:

Nehezen hihető, de a Világ aszerint alakul, változik, működik, ahogyan a Tudatunk. Van egyéni, csoportos, nemzeti és teljes emberiség tudat. Az összes Tudat egyetlen tudat sok milliárd kivetülése, tehát egyetlen Tudatra van minden egyéni tudat kapcsolva. Ha bennünk az ego és a fájdalomtest (fájdalomtest=karmikus, gyermekkori, ifjúkori, felnőttkori, és szülői lelki sérülések okozta blokkok együttese tudatos és tudatalatti szinttel-ezek feldolgozatlan lelki sérülések) uralkodik, akkor a Forrás-Teremtőt kizárjuk belőle, és egós módon csak önmagunkat látjuk, fizikai testként és egyetlen tudatként, a világ pedig versenytárs, alárendelt, fölérendelt, ellenség, szeretjük ha ad valamit, nem szeretjük ha nem ad semmit. Ez az egós tudat óriási globális és nemzeti fájdalomtestet épített fel, amivel ellenségévé tette a Föld Anyát is. A Tudatokban működő félelem és gyűlölet összeadódik és kivetül a Tükörbe, a Világba, és széthúzást, gyűlöletet, félelmet vetít ki. A szerencse (valójában elkerülhetetlen törvényszerűség), hogy az aranykor közben megérkezett, amivel tisztító és ébresztő energiák érkeznek a központi Napból a mi Napunkba, a napunkból a Földre. Ezek az energiák ébresztik a Tudatot, és újra összekapcsolnak a Forrással, az egót pedig tudatosítják az emberekkel. Az ébredőket spirituális embereknek nevezhetjük (igazából csak azok spirituálisak, akik holisztikus szemlélettel, és ego tudatossággal rendelkeznek). Ez a növekvő Szellem/lélek-számú csoport kezdi a mérleg nyelvét visszabillenteni a "világvége" túlsúlyból a "feltétel nélküli szeretet" egyensúly felé. Ébredőkre van szükség, akik tudatosssá válnak, és beengedik a Forrást a tudatukba. Ehhez tenni kell: EGYsÉG-EGÉSZ-ség, SZERetet-SZER-elem, MAGyar, őIS-TE-N, módokon a belső VALÓnk-IGAZunk megtalálásával, és SZÍVünk megnyitásával MINDEN-EGY felé.

Ha nem nagyon untatlak, és van még türelmed olvasni, akkor köszönöm ezt neked. Köszönöm, hogy teszel önMAGadért az olvasással. Mindenkiért teszed. Mindnyájunkért. Hálás vagyok!

A Magyarság fájdalomteste nagyon nagy. Sok terhet cipelünk lelkünk mély bugyraiban, egyénenként és közösen egyaránt. Hogy ki magyar, és ki nem az, azt hiszem teljesen egyéni és belső dolog. Mindenki, aki magyarnak vallja magát. Színtől, nemi identitástól, lakhelytől függetlenül. Lehet, hogy fontos feladatunk van az emberiség szempontjából, lehet, hogy csak egy feladat a sok közül. A nyelvünk egy univerzális kódrendszert tartalmazó, a Föld és a Világegyetem kódolását és leírását tartalmazó nyelv. Ahogyan a MAG a sejt középpontja, ahogyan a Nap a nap-rend-szer középpontja, úgy a magyar nyelv a földi, és talán az egyetemleges nyelvek középpontja is. Ha értelmezni, meg-magyarázni, megérteni akarunk, akkor bizalommal tegyük ezen a nyelven keresztül. Ha pedig így van (ez az én nézőpontom), akkor ahhoz magyar nyelven beszélő emberek kellenek. E miatt lehet fontos kulcs-szerepe a magyar embereknek, ha komoly változások vannak a Világban (hiszen a Világ leírása, és emberi értelmi szintre fordítása található a nyelvünkben). Szerintem MOST komoly változások vannak! Így érzem, így látom, így tapasztalom.

Akkor most mi is van!? Sok egó van, és hatalmas fájdalomtest. E miatt széthúzás, ellenségkeresés, gyűlölet és széthúzás uralkodik. A fájdalomtest egy energia tömeg, mely élő és saját tudattal rendelkező. Az egó hozzá tud kapcsolódni, és növelni is tudja. Mikor? Akkor, ha Te ezt megengeded. Ha viszont felismered MAGadban, vagyis önnön középpontodból-önnön középpontodba tekintesz, és tudatosságodon keresztül látod-érzed-érzékeled, hogy bevonódtál az egód hatalmaskodó folyamataiba, és előveszed a lelki panasz-lemezeidet, és hallgatod, énekled őket, de már tudatosan, akkor megtaláltad a kiutat a gödörből. És mivel (emlékszel? milyen fontos vagy a Forrásnak, mint parány tudat?) rajtad (is) áll, hogy mit tesz az emberiség, mit tesz a magyar nemzet, ezért kérlek kelj fel, és kezdj el járni. Nőj fel végre! Válj tudatos és felnőtt magyar emberré! Panaszaid helyett fogd fel, hogy nem más fogja a Te problémáidat megoldani. Ha Te megoldod a problémáidat, akkor a Mi problémáink is oldódnak, és az oldás által csökkennek és lassan eltűnnek. Ha békét akarsz, akkor légy békés. Ha több pénzt szeretnél keresni, akkor ne szegődj el a kizsákmányoló állam-hatalmi rendszer, és világ-hatalmi rendszer egyik intézményébe se dolgozni. Ha MOST, MA Magyarországon egy család tisztességes megélhetéséhez 500 ezer, vagy 1 millió Ft havi jövedelemre van szükség, akkor ne add el magad 50-80-100 ezer Ft-ért. Miért? Mert akkor ennek adsz erőt. A kizsákmányoló, ego központú rendszernek adsz erőt. 1 millió ember hagyta el az országot. Nem véletlenül, és nem hiába. Közös érdekből. Ahol nem találnak munkaerőt, ott elkezdik emelni a béreket. A helyzet lassan változik. A bérszínvonal emelkedik, ha Te is részt veszel ebben. Hozz áldozatot. Ne engedj az egós félelmeidnek. Ne hagyd uralkodni tudatodon az egót. Menj el 3 hónap munkanélkülire, és utána ott dolgozz tovább, ahol több pénzt fogsz kapni. Csak akkor fognak kizsákmányolni, ha engeded. Ez a Te döntésed. A te életed. A Forrás folyamatosan kapcsolódik hozzád. Ha érezni akarod MAGadban, ha hallani akarod, akkor dobd ki az egót a tudatodból. Dobd el a félelmet, a szorongást, a kishitűséget, a gyűlölködést, a másra mutogatást. A TE sorsod a TE kezedben van. A TE sorsod, csak TE javíthatod meg. Holnap nem tudod, csak MOST. Tudod a múlt elmúlt, a jövő képzelgés, és csak a MOST kétezik. Mikor cselekszünk? A MOSTban! Mikor történnek a dolgok? A MOSTban! MOST kell tenned MAGaért! Most kell tenned értünk!

A fájdalomtest lassan feloldódik, ha nem élvezi az ego támogatását. Ha teszel magadért. Ha teszel mindenkiért. Ha megérted, hogy TE valójában MI vagyunk. És ha panaszkodsz másokra, ha gyűlölsz másokat, ha azt gondolod, hogy a helyzetedért más a felelős, ha mindenkit hibáztatsz, mindenkire haragszol, mert neked nem jó az életed, akkor elköveted azt a hibát, hogy nem teszel önMAGadért. Így hogy változzon az életed? ÖnMAGad ellensége vagy, ha mások ellen fordulsz. Segíts magadon! Segíts másokon! Ezzel tud jobbá válni az életed! Mondj fel! Tedd azt, amit szeretnél. Csináld azt, amihez kedved van. Számold fel az egót a tudatodban, és kapcsolódj a Forráshoz. Most!

Hogyan?

Csak csodálkozz rá a Világra! Ne agyalj! Nyisd ki a szíved, és nézd, hallgasd azt, ami körbevesz. Ne minősítsd, ne ítélkezz! Fogadd el olyannak, amilyen! Fogadd el az embereket ilyennek! Fogadd el az országot ilyen kicsinek és meggyötörtnek, ilyen kis csonka nyomoréknak. Ez a hazád! Az itt élők a te néped! Szeresd Magad, szeresd őket. Ne haragudj a múltra! Ne haragudj a politikára! Ne foglalkozz azzal, amin nem tudsz változtatni! Tedd azt, amin képes vagy javítani. Amin nem, azt engedd el, és hagy ott. A kényszerű dolgokba ne menj bele!

…ja és cselekedj most, e percben…

 


Ide kapcsolódó írások:

Pénz

Gyermek

MAG VagyOK?

MAG Lélek

További írásaim a Tantra-Fény-Mag weboldalon.

 

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

Lelki Blokkjaink- Tantra Masszázs

Lelki Blokkjaink-Tantra Masszázs

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

A bennünket életünk során csecsemő kortól a felnőtté válásig, és tudatosságra ébredésig érő hatások lelki reakciókat és folyamatokat eredményeznek, melyek egy része adott fejlettségi szintünkön nem tud feldolgozásra kerülni, oldódni, és elengedődni, tehát elakad, és lelki teherként cipeljük, amíg fejlődésünk és sorsunk el nem jut arra a szintre, amikor már képesekké válunk feldolgozni,oldani,elengedni azokat. A tantra masszázs egyes elakadásokat nagy hatásfokkal képes oldani, melyek más módszereknél nem ilyen erőteljesen indulnak be, és így lélek szintű elengedési folyamatai különlegesek és egyediek.

 

Köszöntöm a Benned élő Istennőt! Köszöntöm a Benned élő Istent! Amikor a szemébe nézel egy másik embernek, akkor a lelkébe tekintesz. A szem a lélek tükre, tehát valójában nem is az ő érzéseit látod, hanem önmagadét. Mindenki önmagát képes csak megtapasztalni, így a földi Lét tulajdonképpen egy belső lelki Út, érzések sorát elmélyülten megélő zarándoklat. A magasabb szinteken, síkokon íródó életút, Sorsod Könyvének sorai teljesen egyediek, és összefüggenek a többi (előző) életeid megtapasztalásaival, és a Világ folyamataival. Ekképpen egyedi Utad tartalmazhat sok belső megélést, a belső lelki folyamatok feldolgozását, de ugyanakkor a környezet, a külvilág benyomásaira, történéseire, kapcsolódásaira is épülhet, vagyis életed belső lelki, és külső környezeti hatásokon keresztül vezet. Ám az igazság az, hogy a két oldal valójában egy, mert a cél egy, vagyis a tanulás, a beavatódások ugyanazt szolgálják kint és bent; mégpedig az emelkedést.

A (fizikai) Test, a Szellem, és a Lélek egy Holisztikus Egységként határozzák meg az embert. E három együtt alkot bennünket, így soha nem beszélhetünk egyikről, vagy másikról, anélkül, hogy ne lenne érintett a másik kettő is. Az emelkedés leegyszerűsítve az adott rezgésszintű állapot további rezgésnövekedését foglalja MAGában. A fizikai (SZÍNt) sík egy sűrű, alacsony rezgést jelent, ám sok-sok további szintre osztható fel, aszerint, hogy a fizikai síkon belül éppen milyen rezgésről, állapotról beszélünk. Természetesen emellett a fizikainál magasabb asztrális és mentális sík is ide kapcsolódik, összefügg a három, együtt határoznak meg bennünket.

Asztrális Testünk, vagyis a Lelkünk határozza meg Fizikai testünket leginkább, amellett, hogy mind asztrális, mind fizikai testünket átszövi, behálózza Szellemünk, mely összekapcsol a többi emberrel, az Univerzummal, a Világgal, a Forrással bennünket, viszont emberi tudatunk e Szellem parányi hányada, leválasztott emberi része, amellett, hogy a Nagy Egy irányából (magasabb tudatossági szintről) tekintve mégsem különálló.

Tudatunk emberi része, az elme magában hordozza az egót, mely egó fontos a számunkra, fontos emberi létezésünk szempontjából, de az, hogy mennyire segít és mennyire akadályoz bennünket, az a tudatosságunk szintjétől függ, vagyis rezgésszintünk, fejlődésünk állapota szerint uralhat bennünket, vagy uralhatjuk mi őt. Amíg nem tudatosul bennünk, hogy mi az amit szívből, jelenlétünkből fakadóan élünk és tapasztalunk meg, és mi az amit egós elménk tesz velünk, addig nem vagyunk tudatosak az egónkra, vagyis nem látjuk őt és MAGunkat kívülről, vagy magasabb szintről. Tudatunk; gondolataink és érzelmeink irányítását képes átvenni tőlünk, anélkül, hogy észre vennénk mit művel. Olyan, mintha az autónkat időnként egy majom vezetné helyettünk, miközben mi siránkoznánk részegen, és nem fognánk fel, hogy nem mi ülünk a saját autónk kormányánál. Ha spirituálisan emelkedni szeretnél, akkor e rezgésszint növekedésnek van egy pontja, ahol a tudatosságod megköveteli, hogy ismerd fel mikor ülsz te, és mikor ül a majom a volánnál. Egyszer csak eljutsz oda, hogy úgy vezess, vagy úgy vezessen ő, ahogyan te akarod, ahogyan te megengeded, és bármikor félretolhatod, ha nem kívánalmaid szerint halad az autód. Az ego komoly feladatokat mér ránk, mire felismerjük minden apró rezdülését, trükkjét, ugyanis amíg ez nem történik meg, addig nem mi éljük az életünket, addig foglyok vagyunk saját testünkben, és azt látjuk, tapasztaljuk, hogy számos dolog rosszul érint bennünket, kimerít, lelomboz, kedvünket szegi, félelemmel tölt el, vagy egyszerűen felháborít, dühít. A negatív érzelmeink forrása, kiinduló pontja az ego. Mindez nem azt jelenti, hogy ezekre nincs szükség, ezeket nem kellene megélni, vagy az ego egy szükségtelen és kelletlen, kivágandó beteg darabja holisztikus egységünknek. Nem. Kell a földi utunkhoz. Ám egyszer csak eljutunk oda, arra a rezgésszintre, amikor felismerjük őt, tudatosul bennünk mibenléte, minden apró rezdülésén átlátunk, és kellő ponton hasznunkra fordíthatjuk, és csak akkor, és addig vezetheti tudatunk autóját, amíg engedjük neki, és ameddig szükséges. 

Eckhart Tolle-Új Föld c.könyve eddigi tapasztalataim szerint a lehető legrészletesebben írja le, és ismertet meg egónkkal bennünket, és mutat utat arra vonatkozóan, hogy miként lássuk tisztán, és miként engedjük el negatív gondolatainkat és érzéseinket, melyekbe az ego visz bennünket. Ekként milyen módon léphetünk rá egy szabadabb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb életútra, ha már bizonyos állomásokon és tapasztalásokon túljutottunk, és tudatossági szintünk eléri a felismerésnek ezt a pontját.

A tudatosság ezen szintjén, a holisztikus látásmód ily állapotában már érdemes megtennünk ÖnMAGunkért néhány fontos dolgot.

2-3 éves korunkban elszakadunk isteni önvalónktól, a fátyol leválasztja emberi tudatunkat, ami rögzül, és egónk működésbe lép. Sorsunk Könyvébe foglaltatnak előző életeink súlyos, karmikus blokkjai, valamint tapasztalunk számos történést gyermek és ifjúkorunk során is, melyeket mivel nem értünk, nem látunk át, ezért nem vagyunk képesek ezeket feldolgozni. Enyhébb esetben ezek feldolgozatlan emlékekként, érzelmekkel társulva ott vannak tudatunkban,így bármikor vissza tudunk rájuk emlékezni, fel tudjuk ezeket idézni, de sajnos nagyon sok olyan ez életbeli és előző életekbeli kép-érzés van bennünk, melyeket mélyre süllyesztettünk, egészen a tudatalattiba, hogy ne kelljen velük szembesülnünk, soha ne éljük meg többé őket, ne emlékezzünk rájuk. Ezeket lelki blokkoknak is nevezhetjük. Minden ilyen blokk olyan rezgést hordoz, ami lelkünkre súlyként nehezedik. Amíg sok ilyen tudatos, vagy tudatalatti emlék-rezgés-blokk van bennünk, addig emelkedésünk, rezgésszint növekedésünk lassú folyamat, hiszen ezektől a súlyoktól, lelkünk léggömbjének homokzsákjaitól csak egyenként vagyunk képesek megszabadulni, rögzítő köteleiket nekünk kell kioldani, ami egy-egy spirituális oldás során tud megtörténni.

A tudatos tudat szintjén ezeket a lelki blokkokat önállóan képesek vagyunk oldani és elengedni, akár mások segítsége nélkül is. Egyes esetekben, mély meditációban akár Mi magunk is képesek lehetünk  tudatalatti blokkokat oldani, de ez ritka eset. A tudatalatti blokkok oldására, tudatalatti homokzsákjaink elengedésére legtöbbször nem vagyunk képesek egyedül. Ezekhez segítségre van szükségünk. Honnan tudjuk, hogy mit tegyünk, és éppen akkor melyik módszert válaszuk? Onnan, hogy tudatosak vagyunk, és tudjuk,hogy a sors nem véletlenek sora, hanem éppen ellenkezőleg minden pillanatunk egy tökéletes egész, egy Egység-folyamat parányi egysége, mely a maga parányiságában is rendkívüli jelentőséggel és fontossággal bír. Ezen szemlélettel pedig tudhatjuk, hogy amit odavezet a sors a szemünk elé, azzal dolgunk van. Tehát az oldási és elengedési folyamatainkhoz a módszereket meg fogjuk kapni. Szívünk-lelkünk felismeri ezeket, és érezzük ezek hozzánk tartozását, fontosságát. Tehát belevághatunk ezekbe a módszerekbe, melyeket sorsunkba foglaltunk, melyeket megírtunk a MAGunk számára. A sors gondoskodik rólunk, tehát félnünk nem kell, tartanunk nem kell, nyugodtan rábízhatjuk magunkat, ha megérkezik egyik-másik módszer az életünkbe. Hogy meddig és hányszor lesz sikeres az életünkben, azt is tudni és érezni fogjuk. Amikor már nincs szükségünk egy-egy ilyen módszerre, akkor nyugodt szívvel elengedjük, és továbblépünk, vagy később visszatérünk hozzá, ha érezzük ismét a hívást.

Az öt szeretet nyelv egyike az érintés. Az érintésnek számos módja és minősége létezik. A kisujjal való pillanatig tartó érintéstől, az órákig tartó összefonódásig, testi-lelki és persze szellemi összeolvadásig, egyesülésig.

Ha egy újszülött nem kap érintést, simogatást élete első három hónapjában, akkor nagy eséllyel meg fog halni. Tehát az érintés és simogatás elengedhetetlen az egész-séges élethez, a sorsunk beteljesítéséhez. Ha csecsemő és gyermekkorunk időszakában nem kapunk elegendő törődést, gondoskodást, figyelmet, érintést, akkor ezt hiányként, függőségként visszük tovább felnőtt korunkra. Ezekből eredően már lelki blokkokat cipelünk tovább. Ha előző életeinkben feldolgozatlan emlékeink voltak ide vonatkozóan, akkor ezeket is cipelhetjük ebben az életünkben a tudatalattiban.

Ha olyan érintést kapunk gyermek, vagy ifjúkorban, de akár felnőtt korban is, ami viszont abban az élethelyzetben nem fér bele a tudatosságunkba, nem vagyunk képesek fogadni és feldolgozni, akkor blokk válik belőle, és súlyosságától függően tudatos emlék marad, vagy lesüllyed a tudatalattiba.

A tantra masszázs, ha azt az odaillő tudatossággal végzik, a vendég pedig tudatosan felkészül rá, akkor első sorban nem csak fizikai érintések finom sorozatát takarja, mely érintések, simogatások, masszírozó fogások a szexuális vágyat ébresztik, és a szexualitást fokozó érzéseket gerjesztenek, hanem ezen mozdulatok sokkal inkább holisztikusabb oldási, elengedési, gyógyulási folyamatokat indítanak be. Az érintés fizikai szinten kellemes, ha az aki kapja befogadó állapotban van. Ha felkészül a vendég a masszázsra, tehát kellő tudatosságú, akkor megnyílik az érintésre, megnyílik az érzékiségre. A masszázs során pedig lelke még tovább nyílik, így a kellemes, gyönyörteli érzések beindítják a lelki folyamatait is. A masszázst végző személy szintén ráhangolódik a folyamatra, vagyis lelke oly módon nyílik meg, hogy így a két ember lélekben eggyé válik. A lelkük rezgései, rezdülései közös hullámhosszra kerülnek, és eggyé olvadnak össze. Ebben az állapotban a lelki felszabadulás, és a lelki oldás elindítja a tudatos tudat, és a tudatalatti oldó folyamatait. Az oldás felszínre hozza azokat a blokkokat, melyek az adott időszakban már feldolgozhatóak a vendég lelkében, és azok oldása-elengedése megtörténik, vagy beindul, és a masszázst követő időszakban kerül feldolgozásra és elengedésre. Emellett a masszázs mindkét ember számára egy mély meditációs folyamat, mely a befelé figyelést, az önmegtapasztalást, a belső lelki folyamatok megélését is jelenti. A masszázs időszakonkénti ismétlődése további blokkok felszabadulását hozza magával, hiszen ezek mindegyike egy masszázs alatt nem tud oldódni, és elengedődni a legtöbb esetben. A gyönyör, a szexualitás, az orgazmikus oldott lelki állapot kevés esetben valósul meg azzal a tudatossággal, amit a tantrikus masszázs képes nyújtani, következésképpen más módszerek csak részben képesek azokat a blokkokat oldani, amik ez alatt a masszázs alatt képesek a felszínre kerülni. A tantra masszázs a test érzéki, legtöbb esetben erotikus-orgazmikus masszázsa. Testi és lelki szinten fejti ki hatását, emellett kihat a tudatos fejlődésre. Képes olyan lelki blokkok oldására, melyek feldolgozatlan emlékek formájában gátolták a vendég fejlődési, továbblépési folyamatait. Ezek az élet nyitott szívvel megélésének akadályozói, a párkapcsolati, önértékelési, önszeretetbeli lelki és tudati fejlődés gátoló tényezői voltak, de a masszázs hatására oldódtak. Ezen masszázs hatására (a yoni masszázsával együttesen) gyakran indul el egy megrekedt személy olyan önszeretet és gyönyör tudatállapotba, mely emelkedettsége akár új párkapcsolat érkezéséhez is vezethet, de mindenképpen a kapcsolódások könnyedebb és örömtelibb megélését és megtalálását hozza magával. Oly mértékű lelki ragyogás kezd áradni a vendégből, hogy azt a másik nembe tartozók nem képesek figyelmen kívül hagyni.

A yoni a nő nemi szerve. Testének, belső szentélyének kapuja. A yoni masszázsa harmonikus közeledést kíván, a szükséges felkészülés elengedhetetlen a befogadáshoz. A yoni külső masszázsa, és az azt megelőző tantra masszázs felkészíti a kaput a megnyílásra és befogadásra. A masszázst végző személy ráhangolódik, majd azonos rezgésre kerül a nő lelkével, egyúttal érzi folyamatait, reakcióit. A masszázs segít a yoni falában izomcsomók formájában lerakódott stressz oldásában, a blokkok felszabadításában. A yoni külső és belső masszázsa nem önálló masszázs, ami azt jelenti, hogy legalább 1,5-2 órás fokozatos ráhangolás után lehet csak elkezdeni. A ráhangolódás a tantra masszázs által történik. A külső masszázs lassan és fokozatosan halad át a belső masszázsba. A cél nem első sorban a gyönyörszerzés, és a stressz által a yoni belső falában keletkezett izomcsomók masszírozása fájdalommal járhat, de minden esetben érez gyönyört a vendég, és sok esetben orgazmust is megél, amellett, hogy számos emlék törhet elő, és lelki blokkok szabadulnak fel, melyeket más módon nem is nagyon lehet felhozni a tudatalattiból. A yoni masszázs oldó folyamat, mely gyönyörrel jár, és segíti a tantra masszázs által fokozatosan nyíló szívcsakrán keresztül az önszeretet állapotának egy új szintű megélését.

Ide kapcsolódó írások:

Az Ember Szakrális Teremtés

Örök Fény a SZER-elem Állapota

 

A Női és Férfi Erők

További írások a Tantra-Fény-Mag weboldalon.

 

Kristóf István

Gyermek

GYERMEK

 Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Honnan is kellene elindulni…

Mire emlékszel vissza gyermekkorodból? Meddig tudsz visszamenni az emlékek útján?

…és csak saját kútfőből tudsz meríteni! Ez fontos!

Tudatában vagy annak, hogy emberi életeink sora a karma, a sors szálaival vannak átszőve, ám mi döntjük el, hogy mikor és hogyan akarunk ebben a Rend-Szer-ben helytállni? A döntést azonban nem emberként hozzuk meg, hanem egy MAGasabb szintű tudatként, mely a Szellemünk, amikor emberi Testbe költözünk egy-egy életre. Válogatunk, számítgatunk, majd döntünk a következő életút mellett. (Most lineáris idő szerinti megvilágításba helyeztem a mondandómat)

A felelősség, a döntés a Szellem kezében van minden esetben. Ha gyermeket vállalsz, vagyis eldöntöd egy másik személlyel közösen, hogy szeretnétek felnevelni egy új életet, akkor úgy tűnhet, hogy ez csak kettőtökön múlik, de valójában a születendő ember Szelleme dönt ebben a kérdésben. Írásom során felvetődhet benned, hogy felelősséget akarok áthárítani (a szülő felelősségét), vagy levenni a vállamról, de távol álljon tőlem ez a szándék.

A földi fizikai testbe érkező Szellem válogat az életek között, megtervezi élete útját, a sors és a karma szerinti kötelezettségeit, állomásait, hozott okulnivalóját, fejlődésének minden másodpercét áttekinti, mielőtt dönt. Látja leendő szüleit, rokonait, barátait, ismerőseit, szomszédait, országa politikusait, a bölcs tanítókat, akiktől tanulni fog, látja a kutyákat, macskákat, lovakat és csirkéket, ellenségeit és kínzóit is látja, tudatában van mindennek és mindenkinek. Megtervezi a díszletet is: a fákat, a házakat, a tavakat, a dombokat és hegyeket melyeken átkel, melyek között élni fog. Mindent lát előre, majd dönt. Döntése előtt pedig gondosan megállapodik a szüleivel, és minden más személlyel, minden apró történéssel és részlettel, hogy ki mit fog neki átadni a viselkedésével, a mondandójával, vagy csak a látvánnyal, amit egy környezet nyújthat. Ugyanezt tetted Te is, mielőtt megszülettél. Még a filmeket is látod előre, amiket majd megnézel életed során, és tudod előre, hogy melyik film mit fog neked sugallni, tanítani, milyen érzésekkel fog felvértezni.

Kedves Szülő! Mi múlik rajtad ezek után? Azt gondolod, hogy rajtad múlt a gyermeked fogantatásának időpontja, születésének perce? Nem hinném.

A Szellem-Lélek tudja, hogy mikor fogan meg a fizikai test, amibe majd születni szeretne. Ha mégsem alkalmas valami miatt, mert mondjuk leendő szüleinek sorsa, életútja még nem tart ott, ami számára megfelelő sors utat biztosít, akkor nem fogan meg a fizikai test, vagy spontán megszakad az áldott állapot. Vagy mondjuk az aznapi étel, a fogyasztott alkohol károsította az ivarsejteket és nem megfelelő egészségi állapotban egyesülnek. Ám ha mondjuk karmikusan egy fajta defektussal kell megszületnie, akkor viszont éppen, hogy olyan körülmények teremtődnek a fogantatásnál, melyek előidézik ezt az egészségkárosodást.  Ezért fordul elő többek között, hogy a gyermekáldásra éveket vár egy pár, próbálkozások sora után már le is mondanak az utódlásról, és egyszer csak a reménytelenségből megérkezik az új helyzet, és másállapotba kerül a nő, a gyermek megfogan. Ellenkező helyzetben, amikor csak úgy fogan meg a gyermek, hogy nem tervezik, nem akarják, alig akarják vállalni: ott is a Szellem dönti el, hogy vállalja a sorsot, az életutat.

A fogantatás pillanatától a Szellem-Lélek figyelemmel kíséri fizikai testét, és már kapcsolódik hozzá. Felveszi a kapcsolatot a szülőkkel, és érzéseket, sugallatokat küld nekik. Sorsa a fogantatás pillanatában elkezdődik. Nem a születéstől, hanem a fogantatástól. A szülő pedig felelőssé válik. Felelős azért, hogy milyen szinten képes kapcsolódni az új élet, a születendő gyermek Szellemével. Milyen szinten teszi a feladatát, milyen szinten teljesíti vállalását, melyről megállapodott gyermeke Szellemével egy MAGasabb tudatossági szinten.

Az újszülött egy gyámoltalan, öngondoskodásra képtelen fizikai testtel jön Világra. A szüleire szorul teljes mértékben. Szelleme, vagyis tudata még nem válik el Felsőbb Énjétől, teljesen azonos vele. 2-4 éves koráig nem is különül el az emberi tudat a Felsőbb Tudattól. Mivel szinte teljesen cselekvőképtelen, majd 2-3 éves korig nem ura teljesen a fizikai testének, ezért a felsőbb tudat még nem engedi Útjára, nem hagyja sorsára. Azonban amikortól tudja, vagyis amikortól már „tudjuk az eszünket”, („amióta az eszemet tudom”) a Szellem tudatos fejlődése akkor indul el, sorsunk Útjára indul.

Ha a lineáris idő alapján, és emberi dimenzióban gondolkodunk, akkor itt és most elengedhetjük a kormányt, és robotpilótára kapcsolhatjuk a sorsunk járművét. Ám nem csak emberek vagyunk, és nem csak a fizikai síkon létezünk. Ezért magasabb szinten létező részeink, Szellemünk és Lelkünk is azonos velünk, bár tudatunk elkülönít tőlük, azért nagyon sokszor tudunk hozzájuk kapcsolódni, kapunk tőlük érzéseket, sugallatokat. 3 évesen megtörténik a leválasztás, az ego belép az életünkbe, és elkezdünk a szüleinkre figyelni, a Világra rácsodálkozni, és megtapasztalni minden részletet és minden másodpercet. A Szellem-Lélek érez, érzékel mindent, amit a fizikai test megtapasztal, de a tudatos tudat, vagyis az emberi tudat, melynek része az ego, ő valamilyen szinten elkülönül a Szellemtől és Lélektől, az anyagi síkra szorul az ember és test-tudatossá válik, azt gondolja, hogy elkülönült, és a Világ rajta kívül létezik, és nem képes hatni a Világra, hanem a Világ hat rá, amin ő nem képes változtatni. Egóssá válik az ember 6 éves korára.

Nagyjából így történik a legtöbb embernél. Az Univerzum folyamatai, a korábbi vaskori erők ezt kívánták meg az emberiség nagy hányadától, így beszűkült tudattal (Szellem) a környezettől és egymástól való teljes elkülönültséggel, a szüleinknek (gyermekként) kiszolgáltatva éltünk le több életet, generációról-generációra hurcolva a karmikus ok-okozat törvényét, mely kihatott sorsunkra, életünkre.

A gyermek nem tudja magát megvédeni szülei akaratától, ha a fizikai erejével él és visszaél a szülő. Mentális, érzelmi és fizikai erőszakot alkalmaz gyermekével szemben. Miért? Mert ezt kell tennie! Mert születése előtt gyermeke Szelleme ezt adta neki feladatul. Miért? Mert egy korábbi életben ez fordítva történhetett meg, ahol az apja volt éppen a fiúgyermek, és megverte, üvöltött vele, és ez a karma törvénye szerint olyan ok, mely okozatot eredményez: „Kölcsön kenyér visszajár”, a kozmikus egyensúly nem tűr meg elbillenést a nagy egyensúlyban, vissza kell billenteni, tehát fenéken kell billenteni azt büdös kölköt, amiért meghúzta a húga haját, mert ő is, amikor egy másik életemben az anyám volt, akkor pofon vágott, mert a szomszéd fiút megvertem…

…és ez így megy életről-életre, sorsról-sorsra évszázadokon évezredeken keresztül?

Nem!

Az Univerzum EGY velünk. A Nagy Szellem (Forrás, Ős-Ten) és a Mi Szellemünk EGY. Az ÉN Szellemem és a TE Szellemed a MAGasabb tudatossági szinteken EGY, csak ahogy haladunk a dimenziókban alacsonyabb SZÍNtekre, úgy válnak ezek részekre, de a Nagy Szellem végig azonos az alacsonyabb szintekkel, vagyis tudatában van Minden dimenzióval, Mindennel, mert ő a Mindenség, és gyakorlatilag minden rész Ő MAGa. Az EMBER Szelleme a Nagy Szellem apróbb része, de EGY vele. Minden EMBER így kapcsolódik hozzá, és így kapcsolódik egymáshoz is. A Nagy Szellem EMBER Szellemként tapasztal, tanul, fejlődik majd a karmáján keresztül tanultakat hordozva fejlődésében bejárva a szinteket végül visszakerül a Forrás Tudatossági Szintjére, miáltal a Forrás többé válik, gyarapszik.

A Világ Mindenség így futja köreit, így fejlődik és tapasztal.

Most a földi EMBER léphet egy SZÍNtet. Ezért tudatosabbá válhat. Jobban ráláthat emberi mivoltára. Megtudhatja Ki is Ő valójában. Így a végtelennek tűnő karmikus sor megszakítható. Ez a fejezet lezárható. Ha akarjuk, ha akarod. Szabad akaratodból.

Kedves Szülő! Akarod? Vagy folytatod a sort? Amit megszenvedtél gyermekként, azt tovább akarod adni a következő generációnak? A fizikai ütleget, az „amíg az én asztalomnál eszel, addig azt csinálod, ami én mondok!” sorsot? Ezt akarod? Megteheted…

De ha Tudatos vagy, akkor nálad ez a sor(s) megszakad. Mert Te már tudod, hogy megjártad apaként, gyermekként, anyaként, testvérként, szomszédként, barátként, ellenségként, mostohaként mindazt az Útvesztőt, mit rád mért a karma, a fejlődési Út. A Kozmosz Mérlegét most helyére billentheted…

Mit tegyél?

Adok néhány tanácsot, melyet megSZÍVlelhetsz, ha akarsz.

A gyermeked nem az alárendelted (egyik ember sem az). Ugyanolyan ember, mint te. A sorsa az élete az övé. Ha bántod, akkor a sorstól visszakapod az ütleget, vagy a megrovást. Ha kíméled és kiszolgálod, akkor megnehezíted a tanulását és okulását, és amitől megvédted gyermekként, azt felnőttként el fogja szenvedni, de sokkal fájdalmasabban és gyötrelmesebben. Ha beleszólsz az életébe, akkor korlátozod a szabadságában. Ha nem engeded, hogy tegye, amit akar, akkor a szabad akaratát gátolod, vagyis falakat húzol köré, börtönbe zárod. Tudd!!! Gyermeked 3 éves korától Önálló Személy, Teljes Ember. Saját sorsának kovácsa. Ha kéri a segítséged, köteles vagy lehetőségeid határain belül segíteni, nem erőn felül. Ha nem kéri, akkor köteles vagy engedni, hogy hibázzon! Köteles vagy megengedni neki, hogy tegye, amit akar. Az ő felelőssége, ha megbotlik. Ha elesik és beveri a fejét, az az ő dolga. Ha sérülnie kell, azt ne tőled szenvedje el, hanem attól, akit megírt magának, de az ne te legyél. Engedd szabadon élni. Ha elhagy, akkor fogadd el. Ha rád akaszkodik felnőttként, és élősködik rajtad, akkor el kell rúgnod magadtól. A madarak megtanítják a fiókákat repülni, és engedik őket szárnyalni. Amint megtanulták a repülés tudományát, nincs helyük a fészekben. Gyermeked életéért az őrangyalai felelnek. Ha meg akar halni, az ő szabad döntése. Ha balesetet szenved, az az ő sorsa. Nem tudod megvédeni, nem tudod megóvni. Ha beleavatkozol az életébe, a sorsába, akkor ártasz neki. Csak akkor tehetsz érte bármit, ha kéri, és te képes vagy lehetőségeidhez mérten segíteni neki. Ha 3 éves, ha 23, ha 43, akkor is az anyja vagy, akkor is az apja vagy, de semmikor nem avatkozhatsz bele a sorsába. Gondoskodj róla, Beszélj vele, Szeresd, Tanítsd, de ha nem kéri, nem igényli, akkor engedd meg neki, hogy hibát kövessen el. Ha hibázik, nehogy megródd érte. Akkor is Szeresd, és értsd meg őt. Fogadd el olyannak amilyen, amilyenné a sorsa tette őt, minden hibájával és erényével együtt.

Ha így teszel, akkor nagyon valószínű, hogy soha nem fogod elveszíteni a szeretetét. Lehet, hogy fizikailag távol lesz tőled, de a lelke időben és térben veled marad, hiszen a Lélek és a Szellem, az asztrálvilág és a mentálvilág téren és időn kívüli örök Fény.

Szívleld meg és mérlegeld mindezeket, s tégy belátásod szerint…

a televízióban nézhető műsorok, rajzfilmek, reklámok, híradók a gyermekkorúaknál 20 %, a felnőtt korúaknál 10 % maradandó károsodást okoznak. Fontold meg, hogy önként aláveted e magad a hatalom egyik romboló hatású eszközének.


Ide kapcsolódik a következő írásom:

Tudatosság-Egység /Mikrokozmosz-Makrokozmosz/

Hasonló írásokat olvashatsz a Tantra-Fény-Mag weboldalon

Gyermek

 

http://kristofreepoet.atw.hu/

https://www.tantra-feny.hu/

Kristóf István

Pénz

PÉNZ

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

A pénz csere és mérőeszköz első sorban, emellett segítséget nyújt számos lehetőség megvalósítására. Önmagában nem negatív és nem pozitív. Ugyanúgy, ahogyan a mágiát, és más erőket, lehet jóra és rosszra használni. Javaslom tekintsünk rá úgy, mint (lehet, hogy túlontúl leegyszerűsítem, de így talán a legcélravezetőbb) egy késre. A késsel fel tudjuk darabolni az ételt, hogy elfogyaszthassuk, és meg tudunk sebesíteni, vagy ölni vele valakit. Szándékunk szerint válik negatívvá, vagy pozitívvá.

Mégis az emberek egy nagy hányada negatívan állítja be, bűnös dologként kezeli, egy kényszerű rossznak állítja be a pénzt. Ez a rögeszme pedig generációról-generációra öröklődik, a tudatalattiban, és karmikusan átitatja szellemünket és lelkünket. Vajon miért? Mert ha a lelkedbe és tudatalattidba, tudatodba az van beleültetve-beleégetve-programozva, hogy ez rossz, nem akarhatod, nem jár neked, te szegény vagy, szegénynek születtél, akkor nem akarod a pénzt, teremtő energiáid nem fordítod felé, megmarad a pénz a gazdagoknak…ezért.

Amikor megjelent a pénz az ember életében (itt most nem igazán számít, hogy kezdetben nemesfémeket, vagy érméket, később papírokat használtak eszközként az árucseréhez, vagy egy-egy dolog értékének meghatározásához), az úgynevezett gazdag emberek bővelkedtek belőle, tehát ők dúskáltak benne. Ez ma is így van, nem változott túl sok minden, de azt azért tudjátok, hogy a Földön az összes használatban lévő pénz mennyisége iszonyatos mértékben többszöröződött meg az elmúlt 1000 évben. Ma már nem is nemesfém, vagy papír alapon van hatalmas mennyiség belőle, hanem elektronikus formában, számítógépes számlákon.

Tudjuk, mindenki tudja ezt, miért fárasztalak benneteket ezzel? Egyértelmű közhelyeket puffogtatok…

Azt is tudjátok, hogy világ(földi országok) összes pénzének 99 %-a a világ összes lakossága 1%-ának tulajdonában van? (Hagyjuk azt, hogy ezek cégek, alapítványok, államkincstárak stb., hiszen ezek mögött is emberek vannak) Lehet, hogy ezt is hallottátok már. Az un. multik (ezek földrészeken, vagy földi méretekben kereskedő, vagy ingatlanokat, termékeket, szolgáltatásokat birtokló és értékesítő gigacégek, bankok) minden országban ott vannak már. Tulajdonosaik abba a bizonyos 1%-ba tartoznak. Képzeljétek teljesen mindegy, hogy miről beszélünk, legális, vagy illegális(drog, fegyver) termékekről, akkor is az ő pénzük van benne. Sőt! Előfordul, hogy olyan mértékű növekedés áll be a világon, hogy a keletkező többlet érték (nehezen használom ezt a szót, mert igazából többlet érték nincs, inkább többlet haszonnak mondanám, talán csak a mezőgazdaság képes többlet terményt (értéket) előállítani, egyéb esetben csak emberi munkával (vagy anélkül) összeraknak, vagy átalakítanak dolgokat, és azt többért adják, mint amennyit ráfordítottak) megkívánja, hogy nyomtassanak még pénzt, anélkül, hogy lenne mögötte valódi ellenérték. Utóbb már nem is nyomtatnak, csak beírnak egy nagyobb összeget egy számítógépbe és nyomnak egy entert. És ezek az összegek is magántulajdonban vannak, mégha állami, vagy nemzetközi intézetek, bankok nevén fut is a dolog. A Világ egy nagy monopoly játék, ahol 2000 család és a hozzá tartozó slepp(az 1 % ) kezében van minden játékpénz. Amikor monopolyzol ( vagy gazdálkodj okosant játszol) egyszer csak elfogy a pénz a játékból, vagyis nem tud adni a pénztárosnak kinevezett játékos a többieknek egy fillért sem. A Világ monopolyban ilyen nincs, mert nyomtatnak, vagy entert nyomva tesznek bele még, ahány milliárd éppen kell. Az USA jegybankja magánkézben van. (Ha nem tudod mit jenet, akkor leegyszerűsítve úgy tudom mondani, hogy a jegybank nyomtat és ad ki pénzt a többi banknak)

Klassz kis játék. Hogy tetszik? Nekem nem tetszik…Tudod miért?

Mert ez nem egy igazságos játék! Az esélyegyenlőség hiányzik belőle! Ha kiosztanák azt a pénzt, amit az 1% birtokol, akkor holnaptól nem éhezne senki, mindenkinek lenne lakása, heti 2-3 napot kellene dolgozni, leginkább olyan munkát, amit szeretsz is, és nem kényszerből csinálod. Sőt, alapfizetést is kaphatnál állampolgári jogon, mint mondjuk Kuwaitban, ahol minden férfi havi 3000 dollárnyi dínárt kap állampolgári jogon. Nem is nagyon dolgoznak a kuwaitiak.

Nem lenne szükség arra, hogy a szegény réteget elnyomják, így nem kellene fegyveres elnyomó szervezeteket létrehozni, a fegyverkereskedelemnek lőnének…és sok más, a hatalom megtartását szolgáló intézményt kellene felszámolni.

Tudod, hogy ki tartja fenn mindezt? TE!!!

Mert a politikán keresztül ügyesen elhitetik a jónéppel, hogy demokráciában él (Persze a diktatúrákban egyértelmű, hogy hatalmi gépezet működik), vagyis ő választott, és ő döntött, hogy melyik párt kormányozza az országot.

Mindezt Te elhiszed? Elhiszed, hogy demokrácia van? Elhiszed, hogy a Te és sorstársaid döntésétől, szavazatától függ, hogy mi fog történni 4-5 évig az országodban?

Tévedsz…és így súlyos hibát követsz el…amellett, hogy nincs más választásod, mert közben éled a sorsod, melyben szintén nincs döntési jogköröd! Sajnálom, de így van!

Egy egyszerű példát hadd mondjak minderre: Képzeld el, hogy egérversenyre jársz. Egy dobozban van 5 pálya egymástól elválasztva, és mindegyik pályán egy-egy egér indul versenybe, hogy a végén elérjenek egyetlen darabka sajtot, így a legelső egér éri el leghamarabb, ő eszi meg mindet. A győztes egér gazdája hatalmas pénzjutalmat kap. Ám mi van akkor, ha minden egyes egérnek olyan gazdája van, aki a színfalak előtt gazda csak, de igazából csak stróman, vagyis valójában megjátssza, csak a gazdát, és minden egyes egérkének egyetlen gazdája van csak, és ez a verseny csak színjáték, bármelyik egér győz, akkor is ugyanaz az ember gazdagodik meg. Az egerek a pártok, a strómanok a pártelnökök, és a valódi gazda a színfalak mögött az 1%. Melyik egérre szavazol?

Ez eddig nem túl spirituális, nem túl igazságos, nehezen hihető, és hányingerkeltő…

Ha eddig eljutottál az olvasásban, és azt érzed, hogy van benne valami, akkor szeretnélek megnyugtatni, hogy a monopolynak hamarosan vége lesz, de ehhez Te is kellesz. Nem kell senkit bántanod hozzá. Tedd csupán azt, hogy kinyitod a szemed, és figyelsz. Meglátod a bábjátékost a színfalak mögött, és nem hiszed el a látszatot. Nem hiszed a sok maszlagot, amivel etetnek. Válj tudatossá! Válj szabaddá! Ne tápláld tovább a hatalmat és a hazugságot! Válj igaz emberré!

Az elmúlt 1000 évben megtörténtek mindezek. Azért történhettek meg, mert az univerzum ebbe a korszakba lépett, és a vaskort meg kellett élnie az emberiségnek. Le kellett menni ezekbe az erőkbe (energiákba), meg kellett őket tapasztalni, szenvedni. Ha nem ismered a sötétséget, akkor hogyan tudod értékelni a fényt? Ha nem féltél, nem szenvedtél, nem nélkülöztél, nem gyűlöltél soha életedben, akkor honnan tudod, hogy a szeretet, a kényelem, a megbecsülés nagyon jó dolgok, és nem csak alap, ami jár neked, ha már nincs jobb? Nem tudnád! E nélkül nem tudnád!

Mi jön a vaskor után? Az aranykor…

Mit lehet tudni? Hát azt lehet tudni, hogy többek között nem hazudhatsz többé. Ha mégis hazudsz, az pár órán órán belül kiderül, vagyis fény derül az igazságra. Nem bánthatsz senkit és semmit, mert pár órán belül visszakapod. A világ-multi-elit-hatalom 1% betöltötte a feladatát. Elvégeztetett. Ennyi volt. Hamarosan vége a társasjátéknak.

Ha valamelyikőtök, aki most elolvasta ezt a cikket azok közé tartozik, aki az általa megszerzett jövedelmet csekély százalékban a vállalkozása fejlesztésére fordította az elmúlt években, és a nagy részét saját, és családja személyes igényeire, és az alkalmazottai jobb életszínvonalára költötte( éhezők, nélkülözők, betegek javára adományozta), akkor nem kell aggódnia. A céged megmarad és virágozni fog. De, ha esetleg mégsem ezekre ment el a jövedelmed, hanem mondjuk hatalmas növekedésnek indult a vállalkozásod, és ebből nem adtál azoknak, akik dolgoztak neked, nem adakoztál, esetleg becsaptál, kihasználtál másokat, hatalmas haszonra tettél szert, akkor jobb lesz ha komolyan veszed a leírtakat. Még nem késő!

Ismét egy példa…ami megtörtént! George Lucasról szinte mindenki hallott. Az is lehet, hogy a példámat, mely példamutató, sokan hallották már. Nem gond! Tehát tudjuk, hogy George Lucas és cége a Lucasfilm 1977-től hatalmas vállalkozássá nőtte ki magát. 6 filmet készített, és még számos más tevékenységből vált birodalommá és példává. A filmek mind példabeszédek, és hatalmas tanítást hordoznak magukban, így az emberiség javát szolgálták, szolgálják. Néhány éve Lucas eladta a Lucasfilmet a Disneynek 2 Milliárd dollárért. Mit tett? Az aranytojást tojó tyúkot eladta! Talán elfáradt és megöregedett, vagy pihenésre vágyott. És mire költött 2 Milliárd dollárt?

Eladományozta…jótékonyságra költötte…rászoruló embereknek adta mindet!

Visszatérve rád, aki nem ezt tette mindazzal a jövedelemmel, ami nem a MAGa és családja szükségleteire és vállalkozása kis mértékű növekedésére fordítódott az elmúlt években. Te!!! Igen Te…Most mit fogsz csinálni?

Nevetsz és kételkedsz? Tedd azt. Félsz? Azt is megteheted. Elbújsz, hazudsz, eldugod, kiviszed külföldre, ingatlanokat, cégeket veszel, befekteted? Nem…erről lekéstél.

 Kezdj el adni! Keress éhezőket! Keress hajléktalanokat! Keress munkanélkülieket! Alapíts karitatív szervezeteket! Nagyon gyorsan!

Ha nem teszed, mindent elveszítesz és beteggé válsz, majd hamarosan meghalsz. Hidd el nekem.

Nem tudom még mennyi időd van. Egy hónap? Egy év? Öt év? Tíz éved már nincs…hátra. Cselekedj!

Szeretettel köszönöm a Sorsnak, a Forrásnak, hogy az elmúlt 10 évet nélkülözésben tölthettem, és elveszítettem mindent és mindenkit, akit csak lehetett…De megvagyok és itt vagyok épen és egészségesen. Vannak szerető rokonaim, barátaim, családom. Ez a legfontosabb.

Ölelek Mindenkit!

Egyszer visszajelzett valaki, aki ezt az írást olvasta, hogy félelmet kelt az emberekben. A félelem az egóhoz kapcsolódó érzés. Az fél csak, aki még nem engedett el mindent és mindenkit. Aki már nem birtokol, nem akar, csak szeret feltétel nélkül, az már nem fél...

Hasonló írásokat olvashatsz a Tantra-Fény-Mag nevű weboldalamon.

Pénz

 

http://kristofreepoet.atw.hu/

 

https://www.tantra-feny.hu/

Kristóf István

MAG Népe

MAG Népe

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!


Előre szeretném bocsátani, hogy a teljesség igénye nélkül fogalmazom éppen ezeket a sorokat, ám a mondanivaló kikívánkozik belőlem. Miről is van szó? A MAG népéről, nyelvéről, múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A MAG népe azt gondolom már nem egy életközösségként kezelendő csoport. Bocsánatot kérek azoktól az új hullámot képviselő személyektől, akik ezt pl. new wave-nek neveznék, az életközösséget populációként, mert szerintük nincs sok-sok kifejezésre megfelelő magyar szó. Szerintem mindenre van magyar szó, csupán szándékaink, körülményeink és környezetünk kényszeríthet bele más nemzetek szavainak használatába, igen erős nyomást és kényszert alkalmazva. Ezen lehet változtatni. Tudatosan visszatérni a MAG nyelvében megtalálható szókincshez, és amire nincs csak angol, latin egyéb nyelvből átvett szó, arra alkossunk újakat, de ne másoljunk! Miért? Mert ez az a nyelv, melynek eredeti ősi formája átível a ma élő emberiség egész történelmén, és még MOST is, MA is megállja a helyét, hiszen univerzális, vagyis VilágEGYETEMLEGES ősi tudást hordoz, pedig nem beszéli csupán kb. 20 millió ember jelenleg. A VILÁG magyarázatára, a hétköznapok megélésére, a gondjaink (nem problémáink) megoldására ad számunkra kulcsokat ez a nyelv, mely anyanyelvünk, és néhányunk számára apa, vagy tanult nyelv, de a lényeg az, hogy MAGunkénak valljuk. Tehát az én véleményem (ezzel lehet vitatkozni, lehet kétkedők sora kíván majd belekötni, de leteszem, hogy nem fogok senkivel birokra kelni. Mindenkinek számít a véleménye, de én a leírtakon felül, nem kívánok meggyőzni senkit, csak egy álláspontot rögzítek, mely csak az enyém. Önérdek, elszállottság, önzőség (más nyelven egoizmus) szándéka nélkül.), az én véleményem, hogy minden ember magyar ezen a Földön, aki annak vallja magát, aki beszéli e nyelvet, és birtokolja rétegeit.


Mi okból kezdtem ebbe az írásba? Mert nagy tudású történészek és régészek hazai és külhoni értekezéseit olvasgatom mostanság. E neves szakemberek (nevek nélkül kívánom közlendőmet megfogalmazni) kijelentései hibáktól hemzsegnek, téves következtetéseket vonnak le, amellett, hogy nem említik annak lehetőségét, hogy emberből vannak, tehát tévedhetnek. Szóval a történész és régész leszólja a nyelvészt. A nyelvész nem mer, nem akar kutatást végezni arra vonatkozóan, hogy e nyelvben mi rejtőzik, mi az mi felszínre törekszik, és mi az mi napjainkban zajlik, és kikényszeríti magát, és a világ elé tárul.


A régész beszél arról (nagyon leegyszerűsítve fogalmazom meg, ezért bocsássatok meg. Emellett tudásom körülhatárolható ezen a téren, tehát itt és most bevállalom, hogy lehetséges: tévedek, bár olvasatom és sugallataim, képességeim (belső képi emlékeim ebből és más életekből) igazolást nyújtanak önMAGam számára), tehát beszél arról, hogy 450 ezer éve már ősember élt a Kárpát medencében. És van 50-100 ezer éves másik ősember fajtól néhány lelet itt a Kárpát-medencében. Aztán a civilizáció bölcsője Mezopotámia, ahol kb 10-12 ezer éve megjelent a földművelés, állattenyésztés, majd a falvak és később városok önszerveződése, a nagyobb közösségek megalakulása. A pattintott és később csiszolt kőszerszámok lassan kicserélődtek réz és ólom eszközökre, és persze fegyverekre mintegy 7 ezer éve. 5 ezer éve megjelenik a fokos, mint szerszám és fegyver. A tudósok (régészek,történészek) kerülgetik azt a dolgot, melyet a genetikusok, nyelvészek már kezdenek érinteni, majd vallani, miszerint az utolsó jégkorszak elvonulásával 12 ezer éve Mezopotámiával egy időben mindaz a vívmány, amit az akkor élő emberi faj elért a Tigris, Eufrátesz, Zab folyó mentén és a közeli hegyvidéken (kezdetben subar, majd sumer közösség), mindaz a Duna, Tisza, Körös mentén is zajlott. Az ősemberek genetikája nagyon eltér egymástól is és a mai ember genetikájától is. Szóval az ember és az ősember másik faj, és nem evolúciós lépcsőfok, nem egyik fejlődött ki a másikból. Emellett az ember genetikája egyszer csak megjelent a semmiből, és nem találják miként kapcsolódik a korábbi fajokéhoz. Visokóban Boszniában 30 ezer éves piramisokat találtak, míg az egyiptomi piramisok 8 ezer évesek. Sok történet, monda beszél Gondwanaról, Mu szigetéről, Lemuriáról (tudtommal ez Mu-val azonos) , Atlantiszról. Ezek mesék? Az óriások, az un. istenek is mesék? A történészek szerint mese és zagyvaság.


Mire szeretnék kilyukadni? Arra talán, hogy keressük meg a mai embert. A ma a bolygón élő ember ki valójában? Hol lett azzá ami? Az ősember, a kőkori majd bronzkori ember miként lett egy kozmikus nyelv birtokosává? Én nem tudom elképzelni, hogy ez a nyelv, melyet most birtoklok, itt a földön jött létre. A planétán felnövő kőpattintó, majd kerámiát égető, később réz, ólom, még később vasércet megmunkáló, szántó-vető-állatenyésztő, majd lovon hódító és kereskedő ókori, középkori ember ki tudta alakítani ezt a nyelvet, mely az Univerzumot foglalja magában, nem a Földet és folyókat, hegyeket, vadat, halat, s madarat. Ennél többet foglal magában a MAG nyelve. A többi nyelvet hagyjuk ki ebből. A többi nyelv oly fejlettségű, miként a nemzet, mely beszéli. A MAG nyelvében olyan tudás van, melyre a mai fizika éppen mostanság talál rá, sőt van ahol még nem tart, de MI igen, ki bele tudjuk MAGunkat ásni a rétegekbe, a nyelv mély tudásába.


Mit is szándékoztam mindezzel közre adni? Mire szeretném felhívni a figyelmet? Csak elgondolkodtató szálakat szerettem volna eljuttatni azok számára, akik nem elégednek meg külhoni történetekkel. Akik érzik, hogy már nem elegendő az, amit a tudósok elénk tettek. Hogy van mit keresni az ember, az emberiség háza táján. Hiszen nem vagyunk egyedüli értelmes a faj a Földön. Sőt igen kezdetleges a tudásunk, ha még mindig nem látjuk azt, hogy mi zajlik a Világban, a Földön, körülöttünk. A MAG népe mi okból beszél egy nyelvet, mely nem földi tudást foglal MAGában. Az ember nem földi eredetű, és nem törzsfejlődési (evolúciós) végtermék. Valaki megtanította a nyelvet az embernek, és segített a fejlődésben, nem a kereskedelem, a termelés és a profit volt, ami 14 ezer év alatt a pattintott kőtől elvezetett a szilicium nanotechnológiáig, a genetikáig. (Ez még csak fizikai szint, és az asztrális és mentális világ csak most kezd látszani. A magasabb dimenziószintek melyek kihatnak az alacsonyabbakra, és viszont az alacsonyak a magasabbakra). Gondoljunk bele, mielőtt elhamarkodott kijelentésekbe bocsátkoznánk. A múlt ismerete elengedhetetlen. A hagyományok és történelem megismerése fontos. Fontos, hogy tudjuk kik vagyunk. Fontos, hogy ne azonosuljunk más kultúrákkal, kik más múltból, más úton érkeztek meg egy másik jelenbe. Ez nem a miénk, ezzel nem kell azonosulnunk. Tekintsünk a jövőbe és építkezzünk hagyományainkból, szókincsünkből, ősi törvényeink lelkiségét és erkölcsét alapul véve lépjünk vissza a Világ Élére, az ÉL-Ő Ős Ten MAGunkban hordozott tudásával. Nem vagyunk alávalók, és nem vagyunk fölé valók senkinek és semminek. MI a MAG népe voltunk, vagyunk és leszünk e VILÁGban. Ideje föleszmélni és elfoglalni helyünket, de nem a nyájban, hanem a pásztorok között. Ne vesszünk bele a múltba, mert az nem vezet előre, de ne feledjük honnan jöttünk, és a tudás birtokában kezdjünk el építeni egy Lelkes közösséget, mely a szív útján jár, nem a pénz és hatalom ösvényeit hajhássza.

Ide kapcsolódó cikkeim:

MAG Vagyok? http://fenytudat.blog.hu/2017/09/09/mag_vagyok

MAG Lélek: https://www.tantra-feny.hu/2017_05_18_MAG_Lelek.htm

http://kristofreepoet.atw.hu/

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

A Beavató Kulcsok

A Beavató Kulcsok

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

A Mindenség-Forrás-Szeretet-Fény kiáradt a Teremtésbe, és felosztotta MAGát a TÉRbe, mely a Világ. Látható és nem látható SZÍNteket hozott LÉTre. ÉLnI kezdett, kiÁRAMlott önMAGából önMAGába, nem először, s nem utoljára. Örökkön. Ő-IS-TE(N), mint TE is TE(N) vagy. Ki vagy? OK vagyOK. ÉL-Ő-IS-TE(N) vagyOK, s ÉN TE vagyOK. EGYek vagyunk.

A Nagy Szellem, a Világ ott ÉL benned, s a Sorsod eként alakítja, miként TeIS Szellemed által teszed, mert amint a VilágÓceán is EGY, de cseppekből áll, úgy minden Ember egy-egy cseppje a Nagy EGYnek. Ő így Éli meg oszthatatlan EGYségében a Kint, mint Bent, vagy Fent,mint Lent ős lényeget.

Tudd, ahogy megírtad Sorsod Útját, úgy haladsz és fejlődsz míg végigjárod, mit egyszerre egy, és egyszerre több Életben megÉLsz, attól függ, hogy lentről, vagy fentről tekintesz reá.

Megírtad minden másodpercét, vagy épp Most írod, MindEGY, mert az idő sok sorba rendezett tér.

Ahogy beteljesíted SORsod, úgy kapod a beavató KULCSokat, melyek a (Lét)feladatodban a kapcsolók. Egyre többet tudsz, érzel és tapasztalsz, egyre mélyebben teljesíted be sorsod, egyre jobban mélyedsz el Életfeladatodban. A kulcsok ott vannak az illatokban, a szavakban, a képekben, a hangokban, vagy szakrális térben, ahol éppen elhaladsz. Felveszed, beépíted őket, s ők beavatnak és a következő szintre emelnek téged.

Megnézel egy filmet, amiben elhangzik egy szó, egy mondat és te máris szintet léptél.

Hát így.

Hasonló cikkek és írások a Tantra-Fény-Mag weboldalamon.

A Beavató Kulcsok

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

süti beállítások módosítása