Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

FényTUDAT


2016.dec.21.
Írta: kr.IST.óf.IST.ván Szólj hozzá!

Tudatosság-Halál

Tudatosság-Halál

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Már érintettük a halál témakörét, azonban nem túl részletesen, így azt gondolom talán szánjunk rá néhány gondolatot, hogy megérthessük, és megkönnyítsük viszonyulásunkat hozzá.

 

A halál voltképpen visszatérés a magasabb síkokra. Nem a vég, ahogy az anyagba ragadtak gondolják. Tudjuk, hogy számos inkarnációt élünk meg a Földön, a számunkra berendezett küzdő és játszótéren. A 3. dimenzióban ez egy időhöz kötött folyamat, ahol egymás után követik egymást az évek-évtizedek-évszázadok-évezredek-eonok. Így beszélhetünk egymás után megélt életekről. Ki-ki amennyit megélt, és amennyit meg fog élni. Az életeink percről-percre meghatározott forgatókönyv szerint játszódnak, akár egy film, melynek főszereplői vagyunk. Tehát ezek a Mi életeink, a Mi filmjeink,így a Mi felelősségünk, hogyan éljük le ezeket.

 

Ha a szabad akaratunkat bevetjük, amihez minden jogunk megvan a Földre születéskor, akkor a forgatókönyvbe beleszólunk, a forgatókönyvet e miatt módosítani kell, vagyis a magasabb létsíkon lévő Felsőbb Énünk, aki kapcsolódik a tudatunkhoz, és velünk együtt tapasztalja mindazt, amit megélünk (gondolatok, érzelmek, érzékelések, és tettek szintjén) a maga szintjén egy-egy szabad akaratból megtett történéssel egy időben módosítja a forgatókönyvet, és a sorsunkat új mederbe tereli. Az ő síkjában nincs idő, ezért ő nem egymás után éli és látja életeinket, hanem egyszerre látja és tapasztalja valamennyit.

 

Szabad akaratból hozott döntéseink okot adnak a sorsunk átírására, ha ez az ok kihat más életeinkre, akkor karmáról beszélünk. Életeink fő célja, hogy tanuljunk, tapasztaljunk, megéljünk olyan dolgokat, amiket csak a sűrű és alacsony rezgésű fényben, vagyis az anyagi világban tudunk. Ezen tapasztalatokkal térünk vissza a magasabb létsíkokra a halálkor. Gyakorlatilag ilyenkor újraegyesülünk Felsőbb Énünkkel. Halálunkkor kilépünk a Testünkből és a Szellemünk, valamint a Lelkünk (Auránk-Asztráltestünk) együtt emelkednek át egy másik síkra. Ebben a köztes síkban 48 napig tartózkodhat Lelkünk(és Szellemünk egysége). Addig van elegendő saját energiája a maradáshoz. Ez alatt el kell búcsúznunk mindattól és mindazoktól, akiket és amiket hátrahagyunk. Nekik akik még a Földön maradtak, pedig el kell engedniük bennünket, hogy visszatérhessünk eredeti létsíkunkra. Ideális esetben ez 48 napon belül megtörténik. Földi idő szerint ezután 2 év amíg a sorsunkat és karmánkat kielemezzük, levonjuk a tanulságokat, áttekintjük a tapasztalásokat. Ha letelik a 2 év, akkor ismét leszülethetünk a Földre, de ez lehet sokkal több idő is. Leszületés előtt természetesen ki kell dolgoznunk a forgatókönyvet a sorsfeladatok, és karmikus következmények szempontjából, és találnunk kell egy erre ideális testet és életet.

 

Nagyon egyszerűen és szemléletesen tehát egy-egy élet úgy zajlik, hogy megszólal a hangszóró az öltözőnkben, kezdődik a forgatás, sminkelünk, felvesszük a jelmezt (A Testünket) és a belépünk a forgatás helyszínére, vagyis leszületünk. Ekkor azonban már csak a földi létet érzékeljük, és elfelejtjük kik voltunk, és honnan jöttünk. Szellemünk a Felsőbb Énünk Földi része folyamatosan kontroll alatt tart bennünket, velünk van egész életünk alatt. Persze sok segítőnk is velünk van közben, akik segítenek, hogy nehogy máskor szenvedjünk balesetet, vagy haljunk meg, mint ahogy az a forgatókönyvben meg lett írva. A halálunkkor ezek alapján nem történik más, mint hogy levetjük a földi jelmezt, és visszatérünk elfeledett Világunkba, magasabb dimenziónkba.

 

Egy dolog azonban nagyon fontos. A sötét középkorral együtt téveszmék, rossz (ám valószínű,hogy szándékos) dogmák lettek elültetve az élet és halál dolgairól az emberek tudatában. Ezek a hatalmat szolgáló eszmék a félelmekre hatottak, a félelmek által kívánták a felkapaszkodott hatalmat megtartani, és sajnos ez a középkori felfogás a mai napig itt él bennünk. Félünk a haláltól! Számtalan cselekedetet bűnnek könyvelünk el. Az élőknek és a más létsíkokra visszatérőknek (halottaknak) egyaránt hátrányos és rossz szemlélet, és szokásrendszer maradt vissza a mai napig.

 

A halál más kultúrákban fehér ruhában ünnepelendő esemény, mely mindenki számára pozitív kicsengésű. Nem félelmet áraszt, és veszteséget, szomorúságot, hanem befejezést, lezárást, egy új kezdetet. Ez lenne a normális és követendő. Ha azonban nem engedi el egy élő a meghalt hozzátartozóját, nem bocsátja el szeretettel és elfogadással, esetleg megbocsátással a létsíkjára, akkor szegény Lélek(és Szellem) itt ragad a 48. napon túl, amit úgy tud átvészelni, hogy energiát szív el az élő emberektől. Ez egy természetellenes folyamat. Fontos, hogy szeretettel és elfogadással bocsássuk el halottunkat az útjára, a Világba, ahová való, ahová mi is vissza fogunk térni. Magunknak és neki okozunk azzal karmát, ha sirámokkal és megkötő szavakkal itt tartjuk őt ezen a létsíkon. (Miért haltál meg? Ne hagyj el! Maradj velem! Nem teheted ezt! stb.) Ezekkel idekötjük, és számos bajt okozunk vele, ahelyett, hogy elfogadnánk és szívből örülnénk, hogy jobb helyre emelkedhetett fény-testvérünk. A hiánya valóban fájdalomként és hiányként mutatkozik Lelkünkben, azonban ez a mi gondunk, önzés lenne e fájdalom miatt ide kötni, és felesleges negatív karmát okozni neki és magunknak.

 

A magyar őshagyományban a halottól ünnepélyesen búcsúztak el. Megterítettek a helyén az asztalnál, kedvenc ételét megfőzték, majd közösen leültek az asztalhoz. Asztrálteste részt vett a halotti toron, és ott minden szerette elbúcsúzott tőle, szeretettel elengedte, így gond nélkül távozhatott a földi világból békességgel. Fontoljátok meg mindezt, és cselekedjetek belátásotok szerint. 2015-ben sok Lélek dönthet amellett, hogy visszatér a Valódi Világba, a Fénybe, ne ragasszátok ide őket, már ha megértettétek mindazt ami e sorokban foglaltatik. Békés, megélő napokat kívánok Mindenkinek.

Ez a cikk és hasonló írások olvasható Tantra-Fény-Mag nevű oldalamon.

TUDATOSSÁG-Halál

 

Kristóf István

Tudatosság-EgysÉG /Mikrokozmosz-Makrokozmosz/

Tudatosság-EGYsÉG Mikrokozmosz-Makrokozmosz

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

TUDATOSSÁG-EGYsÉG. Az Egység lényege, hogy egy közös Forrásból érkeztünk. Valamennyien ugyanazt a Felsőbb Szellemet képviseljük, aki mindannyiunkban ott éli meg a földi Létet. Emellett azonban a sokféleség is jelen van planétánkon,hiszen ezért (is) létesült ez a Világ, hogy a Nagy Szellem számos „kis szellem”-en keresztül tapasztalást nyerjen, és így gyarapodjon, és fejlődjön magasabb szintekre lépve. A kis szellemek pedig törekednek a Nagy Szellem szintjét lassan elérni. Felemelkedni!

A legfontosabb ebben a REND-SZER-ben, hogy tudjuk nem versenytársak vagyunk, hanem ugyanannak a Nagy Egységnek a részei, sejtjei, tehát nem versenyeznünk kell, legyőzni a másikat, irigykedni a másikra, hanem segíteni embertársunk fejlődését és emelkedését. Ennek módja pedig a feltétel nélküli szeretet megtapasztalása, ami az önelfogadás és önszeretet útján keresztül hoz közelebb önmagunkon keresztül a másikhoz, így emelve feljebb felebarátaink szívből történő szeretete, és maradéktalan elfogadása felé. Nem ellenségek vagyunk. Testvérek Egységben.

Amint fent, úgy lent, és amint kint úgy bent, így érted meg az egy varázslatát. A hermetika, vagy hermetikus filozófia alapösszefüggése, amit az atlantiszi Thoth (Hermes Trismegistos görög, és Mercurius római vonatkozásban) hozott Egyiptomba Atlantisz elsüllyedése után. Ez a kinyilvánítás örök, és a mi mindennapi tudatosságunk egyik fontos iránytűje. Mit is jelent? Hogyan illesszük bele mindennapjainkba? Az első fele a fent és lent a létsíkokat jelzi, azok felsőbb és alsóbb szintjeit. Az ember (Adam) mint mikrokozmosz, a Makrokozmosz, a világegyetem, az univerzum(Adam Kadmon) analóg leképezése, kisebb egysége (egyúttal szerves része), de mint Szellem, vagy Tudat a kozmikus Tudattal azonos „makett”. Tehát a Nagy Szellem, az Univerzum leképezése, és kisebb egysége az emberi Szellem. Az ember hármas egységének-Szellem-Test-Lélek-egyike. A Szellem a világegyetemmel azonos korú, így örök életű. Ha meg akarjuk érteni az Univerzumot, akkor nem kint kell vizsgálódnunk, és kutatni a távolba, a magasabb dimenziókba küldve mindenféle szondákat, hanem csak önmagunkat kell vizsgálnunk, és megértenünk. Tehát amint kint, úgy bent, azt jelenti, hogy a bennünket körülvevő világ megértésének kulcsa bennünk rejlik. Ha minderre rájövünk, akkor megértjük, hogy a Forrásal, a Teremtő Fénnyel, a Mindenséggel egyek vagyunk, az Egység így áll fel, így értjük meg az egy varázslatát.

Mit tegyünk ha eddig eljutottunk? Kezdjünk önmagunkra figyelni, önmagunkba tekinteni, elkezdeni önmagunk boldogulásán, és fejlődésén dolgozni. A lelkünk múltból, gyermekkorból, és karmikusan hozott terheit, blokkjait kezdjük el felismerni, és feloldani, elengedni. Mindennapjaink fárasztó, és dühítő játszmáit magasabb nézőpontból vizsgálni, nem engedni a félelmeknek és kétségbeesésnek. Minden részünket adjuk át a szeretet érzésének. (Természetesen a földi létben ez nem folyamatos és állandó érzés, hiszen számos karmikus kiegyenlítést és sorsfeladatot kell folyamatosan megoldanunk, ami kizökkent ebből az állapotból gyakran, de törekedni mindig lehet erre, és egyre hosszabb időre bele is lehet kerülni.) Ha ezt tesszük, akkor lassan a világ gondjai, és bajai eltörpülnek majd, és egyre közelebb jutva a bensőnkben, önmagunkkal alkotott Tudati-Szellemi egységben fogjuk magunkat találni. Ha ez is megvan, akkor eljutunk oda, hogy a bennünk kialakult időszakos, de egyre hosszabb ideig tartó harmónia, egyensúly, középponti állapot megtapasztalásakor a külvilág is mintha másként működne. Mintha egyre kevesebb gond lenne ettől fogva a világban, kevesebb bosszúság érne bennünket a családtagjaink, a munkánk, a hétköznapok területéről, sőt akár a helyi, országos és világ szintű gazdasági és politikai szférából is mintha kevesebb lehúzó információt kapnánk. A belső Rend kialakítja a külső Rendet, és jól működő, a boldogulásunkat támagató Rend-SZERré vált át minden körülöttünk. Mindenkinek MAGvas gondolatokat kívánok, a Fény öleljen minden nap bennőtöket!

E cikk és hasonló írások olvashatóak Tantra-Fény-Mag nevű oldalamon.

TUDATOSSÁG-EGYsÉG /Mikrokozmosz-Makrokozmosz/

https://www.tantra-feny.hu/2016_12_09_tudatossag_egyseg_mikrokozmosz.htm

Kristóf István

Tudatosság-Karma (még ma...)

Tudatosság a Mindennapokban- Karma

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

A Tudatos Ember ugyanúgy követ el hibákat, mint mások. Dühös, hirtelen haragszik meg, félelem kelti hatalmába. A különbség a többi embertől az, hogy ő látja ezt, felismeri magában, feldolgozza, és elengedi. Aki nem tudatos, az dédelgeti, hagyja, hogy mardossa a lelkét, így cipel magával számos terhet. Légy Önmagaddal és másokkal szemben is megengedő, megbocsátó és elengedő-Ennyi elegendő

Nem régen történt meg velem az eset, ami tanulságos és remélhetőleg nem csupán számomra mutat rá egyértelműen, hogy elkezdődött a változás. A változás intenzív energiája felgyorsította az összes folyamatot, és köztük a karma törvénye is gyorsan visszahat. Az ok okozat elvén minden tettednek következménye van, tehát bármit cselekszel, az visszahat rád, és ki kell egyenlítődjenek a dolgok. A történet: A minap a reggeli forgalomban haladtam az autóval, és kissé elgondolkodtam. Ennek eredményeképpen a forgalom zaja és mozgalmassága lassult formában jutott el a tudatomba, vagyis elbambultam. Az egyik gyalogátkelőhelyen a gyalogos lelépett az útra, közben egy mobiltelefonba beszélt hangsúlyozottan. Intenzív fékezésbe kezdtem és a zebra előtt 30 centivel meg is álltam. Átkelő emberünk kizökkent gesztikuláló révületéből, és nem túl magasztosan odakiabált nekem: „Nem tudsz megállni ba…g?” Én is azonnal kizökkentem spirituális és tudatos állapotomból, megemlítettem anyjával való feltételezett viszonyát, enyhe túlzásokba esve és erősen megnyomtam az autó kürtjét, aminek intenzív hangja gyengébb idegrendszerű embereknél lábon kihordott infarktussal is járhat akár. Mivel zsörtölődve tovahaladt, és nem fordult vissza, én sem szálltam ki az autóból, hanem továbbhaladtam higgadtnak nem mondható állapotban. Mintegy 500 m-el feljebb egy forgalmi lámpánál meg kellett állnom. Aznap igen erős szél volt, viharos lökésekkel, és ahogy megálltam, csak azt láttam a szemem sarkából, hogy valami nagyon nagy és magas dolog fog az autómra esni és ízzé-porrá törni. Nem így történt…de a szívem kihagyott két ütemet. Az autó mellett borult le egy kukába helyezett hosszú cső, ami megborult a széltől, és a vége az autótól 30 cm-re zuttyant le. Hát a történet ez, a tanulság megszívlelendő, a karma törvénye üt azonnal ebben az új rezgésű létben az is biztos. Legyen tudatos és szeretettel telő szép napotok!

Ez a cikk és hasonló írások olvashatók Tantra-Fény-Mag c. internetes oldalamon.

TUDATOSSÁG-Karma (még ma...)

 

Kristóf István

Tudatosság-Játszma

Tudatosság-Játszma/dráma/

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Tudatosság-Játszma (dráma) a kapcsolatokban. Több óra, vagy napok szó nélkül. Amikor megbántanak, kritizálnak bennünket, vagy egyszerűen a szándékaink és akaratunk ellen tesznek a családtagjaink, barátaink, akkor megsértődünk. A sértődés, érzelmi zsarolás csendes terrorban, és hangos hisztériában is megnyilvánulhat. Ez a sértődöttség pár órától pár napig tarthat, (hetek, hónapok esetén már kizárás történik az életünkből) és elvárjuk, hogy a másik ember megkövesse magát e miatt, lássa be, hogy sértően viselkedett, és kérjen bocsánatot, amitől a sértett elégtételt kap, és lassan megnyugszik. Ez a játszma. Egy fajta érzelmi zsarolás. Gyakorlatilag akit szeretünk, az képessé válik ez által arra, hogy érzelmeket váltson ki belőlünk, erre a szeretetre alapozva be tud vinni bennünket a játszmáiba. Miért is csinálja? Ha ez nagyon ritkán fordul elő, akkor nem okoz nagyobb gondot, ám vannak olyan emberek, akik ezt gyakran megteszik másokkal, és gyakorlatilag ebből energiát nyernek, ezzel töltekeznek. Ez már nagyobb gond, mert ilyenkor a megsértő személy az, aki a rövidebbet húzza, aki valójában sérül. A játszmák mindennaposak a családok életében. Amikor egy fő játszmás van egy családban, ő általában sérült személyiség, szeretethiányos, akaratos, makacs. Erős akaratával gyakorlatilag szeretetet csikar ki magának a környezetéből. Valójában nincs azzal tisztában, hogy a szeretet energiát nem erőszakkal kell megszerezni a bennünket szerető, kedvelő emberektől, hanem nekünk kell áramoltatnunk, tehát mi küldjük ki mások felé a szeretet érzését, és akkor a környezetből visszajön az energia, de nem ugyanaz, hanem a többszöröse, tehát jóval több, mint amennyit mi sugároztunk szét. Így a játszmával nem érjük el a célunkat, inkább energiahiányos környezetet alakítunk ki, hiszen szeretteink energiáit levisszük, rossz kedvet (energia hiányt) okozunk nekik és magunknak egyaránt. A megoldás leegyszerűsítve, a magyar őshagyomány bölcsességét segítségül hívva a következő: „Okos enged, szamár szenved”. Vagyis megfordul a kocka. Ilyenkor, ha tudatosak vagyunk (itt jön be a tudatosság), akkor észleljük, hogy játszmáról van szó, és nem alakul ki bennünk a bűntudat érzése, hanem kívülállóként látjuk át a helyzetet. Ezzel a játszmázó nem éri el a célját, nem jut energiához. Ha minden ilyen esetben tudatosak maradunk, a család nagy játszmása egyszer sem jut energiához, és szép lassan eljut oda, hogy nem fog játszmázni, inkább szeretet áramoltatással jut energiához. Kívánom mindenkinek, hogy minél több szeretetet tudjon áramoltatni, és részesüljön a visszaáramló fény erejében. Szép napot nektek!

Ezt a cikket és hasonló írásokat olvashatsz tőlem a Tantra-Fény-Mag weboldalon.

TUDATOSSÁG-Játszma

 

Kristóf István

Tudatosság-Megélés

Tudatosság-Megélés

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Tudatosság-Megélés. A Tudatosság megoldó kulcsa mindig a Felsőbb Én, és a sorsod. A legkönnyebb tudatossá válni, majd tudatos maradni, ha figyeled azokat a személyeket akikkel találkozol és beszélsz, és figyeled a történéseket és eseményeket, melyek veled esnek meg. Próbáld meg úgy felfogni a mindennapjaid, hogy egy film főszereplője vagy. A szerepedet úgy játszod, hogy teljesen beleéled magad, holott a szöveged, a cselekedeteid, a mellékszereplők és minden ami körülvesz meg van írva a forgatókönyvben. A Felsőbb Éned veled éli meg mindezt (fájdalmat, érzékelést, érzéseket), viszont ő kívülről is lát közben, sőt, ha a sorsodba szabad akaratból beavatkozol, akkor át is írja a forgatókönyvet, és a sorsod új mederbe kerül. A Tudatosság nem azt jelenti, hogy kívülállóként figyeled önmagad, hanem azt, hogy élénken megélsz mindent, teljesen benne vagy a mindennapok eseményeiben, érzéseiben, azonban amikor megéled őket, akkor fel tudod őket dolgozni. Ha érzelmi válságba kerülsz, és felismered, hogy miben vagy, akkor elkezded értelmezni a helyzetet kívülről, a Felsőbb Én szemszögéből. Lehet, hogy nem megy azonnal, lehet, hogy nem jössz rá, de a lényeg, hogy kezdd el. Tekints az élethelyzeteidre, mint megoldandó feladatokra, rejtélyekre. Mit tanít meg nekem ez az élethelyzet? A sorsfeladataim közé tartozik, karmából (más-előző életből hozott) eredően kell megélnem, vagy a sors ellen mentem szabad akaratból, és ezért kaptam az élethelyzetet. Törekedj a megoldásra. Kérj segítséget, ha kell. A Felsőbb Éned akár képek, vagy beszéd formájában el is küldheti a megoldást, ha elég nyitott vagy. Ha rájössz arra, hogy miért kaptad, azzal megoldod, és ez által fel is oldod, többet nem kapsz ilyen helyzetet (persze van kivétel, például vannak tesztek, hogy tényleg megtanultad e a leckét, akkor egy idő után ismétlődhet a próba, de úgyis megoldod, és harmadjára már biztos nem jön hasonló). Ha viszont nem tudod megoldani, akkor nem tudod feloldani, és egy idő után visszatér a helyzet. Ha akkor sem jössz rá, hogy miért kaptad, mit tanít neked, akkor legközelebb már sokkal hangsúlyosabb lesz, tehát erőteljesebben fogod megélni, és ez addig erősödik és ismétlődik, míg rá nem jössz a miértre. Ha valaki nem tudatos, az ilyen esetben erősen káromkodik, mert már sokadszorra kap pl. fájdalmat, vagy valami bosszantó dolgot, és nem is gondol arra, hogy tanulnia kellene belőle, hiszen oka van a történésnek, és megélés, egy cselekedet következményeként vagy tanulás céljából kapjuk. Kívánok neked Tudatos, de érzékien megélő mindennapokat!

Ezt a cikket és más gondolatokat is olvashatsz Tantra-Fény-Mag elnevezésű weboldalamon.

TUDATOSSÁG-Megélés

 

Kristóf István

Tudatosság-Teremtő minőség

 Tudatosság-Teremtő Minőség

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

 

Az eddig írtakat, és az elkövetkező gondolatokat ne fogadjátok be maradéktalanul, hiszen ezek az én világképemet tükrözik. Azt fogadd el mindebből, ami úgy érzed neked szól, és azonosulni tudsz vele. Ha kitartóan minden nap megteszel egy lépést a tudatosság felé, és elfogadod, hogy amikor az utolsó gyűlölet, félelem, harag, bizonytalanság gondolat is eltűnik belőled, és elfogadóvá válsz, érzed az egységet, és minden emberben önmagad látod és az önszereteted ki tudod rájuk terjeszteni, csak akkor válhatsz igazán tudatossá, akkor eléred a tudatváltást. Gyúljon hát fel belső fényed és világítsa meg az Utad, és válj azzá, amiért megszülettél, Egy testben élő szabad Szellemmé, aki bármit meg tud teremteni a puszta szeretettel, ami a szívéből áramlik.

Sorsod már érkezted előtt készen áll, hogy Utadat végigjárd. Születésed előtt a mai döntéseidet már tudja Felsőbb Éned. Akkor miért is aggódsz? Nincs miért...Ha elfogadod, és nem mész ellene, nem akarod makacssággal, és kitartó akarattal megváltoztatni, akkor megérkezel abba az állapotba, ami a nézőpontváltás pillanata. Ez a dimenzió, vagy tudatváltás. Fogadd el helyzeted, hogy ezen nem változtathatsz, hogy Felsőbb Éned úgy írta meg Utad, hogy tapasztalj és tanulj, nem azért, hogy szenvedj. Amint ezt elfogadtad több Fényt és Örömöt fogsz látni és érezni, és ott vár a Szeretet és a lelki béke. Ez a felemelkedés Útja.

Érezd a Fényt szívedben, keresd a tudást és gyarapodj, tapasztalj, fokozatosan vidd magad az önszeretet állapotába, fogadd el Tested és Lelked olyannak, amilyen. A Tested pedig soha ne hanyagold el, kényeztesd, amikor csak tudod-lehetőleg minden nap. Ne légy kishitű, és tudd aki nem fogad el olyannak amilyen vagy, azzal nincs dolgod, aki viszont fontos a sorsod szempontjából, az elfogad ilyennek. Természetesen ettől még tanulnod és fejlődnöd kell. Az új Világév, az új rezgések a női energiák erősödését hozzák. A rezgések emelkedése, magasabb szintű Léthez segítenek hozzá. Minden nőben megvan a férfi oldal és minden férfiben megvan a női oldal, mely oldalak nem szoríthatják ki teljesen egymást, ám el kell kezdeni megerősíteni és megélni a nőiséget, így a belső rendet legelsőnek e szerint kell alakítani, hogy a kinti világ ehhez tudjon igazodni. Ez komoly és felelősségteljes feladat, és a nőkre hárul elsősorban. Az elférfiasodási folyamatokat meg kell állítaniuk önmaguknál, és felelősséggel nőként kell végre élni és gondolkodni, és a legfontosabb: SZERETNI magunkat, majd Mindenkit.A női és férfi minőség összekapcsolódva, egységes erőként hozza életre a teremtés folyamatát, és Teremető SZERetetként, SZER elemként teremt újat. Legyen ez mostantól életérzés, a női szépség és szeretet Fény simogasson és öleljen minden nap.

Önszeretet reggeli gyakorlat: Felhők fátyla mögött megbúvó Nap Fényét érezd szívedben, s csaljon mosolyt arcodra, hiszen Lelkedben mindig ott van Ő, a kiáradó Teremtő, így köszöntsd a reggelt, s örvendj e szép napnak, melyen Önmagaddal tudsz törődni, ami a legfontosabb feladata életednek

 Ezt a cikket és hasonló feljegyzéseket olvashatsz Tantra-Fény-Mag internetes oldalamon.

TUDATOSSÁG-Teremtő Minőség

 

Kristóf István

 

Tudatosság-Hit,Vallás

Tudatosság-Hit, Vallás

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

 

A hit és a vallás nem jelent egyet. A hit bennünk van, és segít megoldani mindennapjainkat, megérteni a világot. A hit egyedi és egyéni dolog, csak hasonló lehet másokéhoz, de azonos sosem, mint az ujjlenyomat. A vallások egy-egy próféta (avatár) tanait, vagy ősidőkből hozott tudást írnak le, illetve adnak közre. Ezek sok esetben dogmatikusak, és nem ritkán úgy alakítják őket a vallási vezetők, hogy hatalmi érdekeket szolgáljanak. A vallások és szekták egyes esetekben bebiflázott és agymosás jellegű tanokat hirdetnek és elvárják a tagoktól, hogy szó szerint adják vissza azokat és terjesszék. Ez a vakhit. Akik vallják, azok nem kérdőjelezik meg mibenlétét, maradéktalanul elfogadják. Ezeknek az embereknek egyéni hitük nincs is valójában. A vallások, dogmatikus rendszerek és szekták esetében nincs lehetőség a fejlődésre, hiszen csak a leírtakat lehet vallani, többlet nem fogadható el és be, a leírt kinyilatkoztatásokon felül. Persze ha nem fogadod el maradéktalanul egy vallás dogmáit, és kritikusan, de nem szkeptikusan szemléled, akkor képes vagy szelektálni belőle azokat a dolgokat, amik az egyéni hitedbe nem illeszthetők bele. Ezzel a fejlődés útjára lépsz. A lényeg, hogy a fejlődés végén szinte minden ugyanaz, vagy nagyon hasonló. szinte ugyanazt vallja mindenki, de más-más úton jut el ugyanoda. Én azt gondolom, és azt mondom, hogy amit leírok, vagy átadok, azt ne fogadjátok el, hiszen az én egyéni hitem része, nem biztos, hogy illeszkedik a ti egyéni hitetekbe. Ezeket én úgy vettem magamhoz, hogy valaki nekem is átadta egyszer szóban, vagy írásban, majd én eldöntöttem, hogy befogadom e. Sok esetben a tudatosság, mint életszemlélet, szinte teljesen elrugaszkodottnak, kitekertnek és idegesítőnek tűnik. Én legalábbis így kezdtem vele foglalkozni. Lassan tudtam elfogadni. Persze figyeltem a tanításokat, és igyekeztem megtapasztalni valódiságukat. Kerestem egyéb magyarázatokat a leírtakon kívül, de a tudatosság volt legtöbbször a leginkább valódi számomra. Végül amit mostanában leírok, amit szeretnék átadni, az a meggyőződésemmé vált. Azért, mert megtapasztaltam, az életem fonala igazolta, hogy valóban magyarázatot ad akár olyan dolgokra is, amikre mindig kerestem a választ. És ami a LEGFONTOSABB!! Megkönnyíti számomra a mindennapok próbatételeit, enyhíti, majd eltünteti lelki fájdalmaim. El tudom engedni új- és régi keletű sérelmeim. Feledteti velem haragom és gyűlöletem. A félelmek elfogytak az életemből. Segít egyre több embert szeretnem. Mindez a boldogság felé vezető út kulcsa. Számomra ez a leghatékonyabb szemlélet és módszer a blokkok és negatív érzések, energiák elengedésére, ezáltal a fejlődésem leghatékonyabb segítő módszere, az emelkedés egyik lehetséges módja. Teljenek napjaitok elengedő fényben, és beáradó szeretetben.

A Tantra-Fény-Mag internetes oldalamon is olvashatod:

TUDATOSSÁG-Hit,Vallás

 

Kristóf István

 

süti beállítások módosítása