Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

FényTUDAT

2017.máj.07.
Írta: kr.IST.óf.IST.ván Szólj hozzá!

Az Ember Szakrális Teremtés

Az ember a szakrális teremtés

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Amikor törvényekkel, korlátokkal és szabályokkal találkozok, pontosabban beléjük ütközök, akkor tudatosul bennem, hogy sajnos még mindig a hatalom az, aki megszabja a mindennapjainkat. Egérkék vagyunk, akikkel játszik a macska. (Tudjátok, azért játszik a macska az egérrel, hogy növelje áldozata adrenalin szintjét, és ez által számára sokkal ízletesebb lesz a zsákmány húsa) Az emberiség esetében a bezártság, korlátok, határok megszabása elfojtott, robbanásra kész állapotot idéz elő, amivel táplálkozni tud, amiből erőt képes meríteni az elnyomó csoport. Itt a fb-on is tapasztalható az erkölcsösség hamis korlátja. Ami elhatárol, elfojt, föléd kerekedik és nem enged megélni a szabadságodat (arra a szabadságra gondolok, amivel nem ártasz másoknak, amivel mások személyes energiáit nem veszed el, fájdalmat, kárt nem okozol), arra mi szükség van? Az emberi test egy szakrális teremtésű, tökéletes forma, az esztétika, a gyönyör megjelenésének egyik formája. Vajon miért tilos teljességében és valóságában megmutatni? Miért szólnak a szabályok és törvények arról, hogy létezik az a fajta erkölcs, mely a középkorba nyúlik vissza, és a mai napig él és virul, nem enged meg, csak tilt és korlátoz hazug ideológiákra alapozva, álszent nézőpontokat hangoztatva, holott már senki (a fejlett többség) nem így él, gondolkodik és vélekedik világunkban, aki csak picit is haladó szemlélettel rendelkezik. Tehát miért uralkodik a fb-on, és számos médiában a középkori álszent erkölcs elavult intézménye? Mert a hatalom, mely tíz körömmel kapaszkodik a régmúltban szerzett pozíciójába, nem képes elengedni és megengedni a ma emberének a szabadságot, a szeretetet, az igazságot, a felnőtté válást. A testiség, a természetesség, a meztelenség a szexualitás felé visz, melyen keresztül a gyönyör tapasztalható meg a lehető legtermészetesebb módon, mondhatni az anyatermészet és a világegyetem a fizikai testbe született lélek és szellem számára ezt a csodát hozta létre, hogy összekapcsolódhasson az ember fizikai szinten is a forrással, a színtiszta teremtő fény ősi erejével. A szív kapcsolódás, a szeretet ezen módon biztosítottak két ember számára a fizikai sík legmagasabb szintjén. És ez megengedhetetlen, mert ezekből az emberekből eltűnik a félelem, a gyűlölet és harag által kiváltott megosztottság és elkülönülés, vagyis az egyedüllét érzése, melyre az elnyomás és kihasználás, a kizsákmányolás és alárendeltség építhető. Sok ember karmikusan cipeli ezt az álszent erkölcsöt a tudatalattijában életeken keresztül. Mindez a földre született ember előjogától a szabadságtól, és a szabad akarattól megfosztás hatalmi intézményét hivatott megtartani. Tehát ezért...szerintem. A szexuális gyönyört és a tudáshoz (igazsághoz) való jogot ezért sorolták a bűnök közé. A pornográfia és kapcsolódó iparága ettől egy nagyon távoli fogalomkör, és nem érzem ide tartozónak, vagyis nem erről beszélek. A férfi és női test teljes, és naturális ábrázolásáról, minden testtáj esztétikus megmutatásáról beszélek. A szakrális geometria és a teremtés szépségének gyönyörteli természetességéről és esztétikájáról eltakarás és homályosítás nélkül. Ez egy szubjektív vélemény, és elképzelhető, hogy rosszul látom az összefüggéseket. Ez esetben bocsássa meg nekem ezt mindenki, aki másképpen lát és másképpen gondolkozik. Legyen szeretettel teli minden megélt napotok!


Ajánlom figyelmedbe hasonló témájú cikkemet:

Örök Fény a SZER-elem Állapota

Olvashatsz írásokat, kaphatsz hasonlatos szemléletet a Tantra-Fény-Mag weboldalon keresztül.

Az Ember Szakrális Teremtés

https://www.tantra-feny.hu/tantra.htm

Kristóf István

Igaz Való Emberség az Ember Világában

A fotón Dávid Júlia festménye /Hargita/

Igaz Való emberség az Ember Világában

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

A zárt rendszerek egy idő után telítetté válnak, korlátaikból következően véget kell érniük, mivel nem képesek fejlődni. A vallások, a szekták dogmatikus szabályai mind zárt rendszerben működnek, tehát törvényszerű, hogy kimerülnek, vagy felrobbannak. A nyílt rendszerek folyamatosan változnak, fejlődnek, és mivel nincsenek határok, korlátok, szabályok, törvények közé szorítva, így képesek emelkedni, haladni, új szintekre lépni. A vallások legtöbbjét emberek állítják össze, így az emberek egy kisebb csoportját szolgálják, vagyis a hatalmat. A szabályok, korlátok, törvények a többség irányítását(leigázását) hivatottak végrehajtani, hogy a hatalom szabadon garázdálkodhasson, uralkodhasson, elnyomhassa a többséget, aki energiával látja el. Hol is van itt a szabadság? A hatalom és a többség között ott vannak a törvények, a vallás,a fegyverek, a hamis (tév)eszmék melyek mind-mind azt hitetik el a többséggel, hogy mindez értük van, mert ha nem lenne, akkor káosz, háború és félelem uralkodna. Biztos? Az emberiség ennyire buta lenne, hogy ha nem nyomják el, nem korlátozzák, és nem használják ki, akkor gyilkol, pusztít, felőrli és megsemmisíti önmagát? Hát…

Mindezek mire mutatnak rá? Számodra, ki ezt olvasod, mit rejt mindez? Mi a lényege? Mi nincs a helyén? Mit nem látsz, nem érzékelsz mindezekben, és mindezek mögött?

Én amit ebben látok az mind a félelemről szól, az elnyomásról, a megosztásról, az elkülönültségről. Amíg a többség nincs tisztában a Való Világgal, az Igazsággal, addig el lehet nyomni. Függőségben tartott, gyűlöletben, haragban, irigységben, rettegésben, elnyomásban, hazugságban, dühben választanak el bennünket isteni felünktől, EGÉSZ-ségünktől, Teljes IGAZ valónktól.

Mit hiányolok az egyenletből? Miről nem szól mindez? (Persze itt-ott említik a könyvek, de nem igaz valójában, inkább manipulatívan és szabályzókkal, adok-kapok szinten, ami megint csak hazug és méltánytalan)

A SZERetet, a SZER-Elem hol van? Tudod miért nincs itt? Mert a SZER az ember középpontjában, szívében az a MAG, mely egyesíti a Férfi és a Női minőséget. A Szívben Egyesülnek Teremtő Fénnyé. Elvárások nélkül, Ár nélkül, viszonzás nélkül Csak úgy. Ha pedig megjelenik a Fény, akkor a sötétség eltűnik. Ha megjelenik a Szeretet (A Teremtő Fény) a Fél-elem, a gyűl-ölet sötét ereje is eltűnik. A hazugság helyére az IGAZság lép. Egyesül a két oldal, és EGYség, EGÉSZség lesz a megosztottságból és elválasztottságból. A függőségek, a hazugságok, az elidegenültség, a gyűlöletkeltés arra szolgálnak, hogy EGY-mástól elválasszanak, hogy ÖnMAGunk egységétől, IGAZ Valónktól, ÉP EGÉSZségünktől különválasszanak bennünket. Miért? Mert a félember, a félelemember, a dühös ember, a gyűlölködő ember nem látja, nem láthatja az igazságot, mert elválasztják az igazságtól. A Tudás és a belőle fakadó Tudatosság az Igazságot láttatja velünk. A manipuláció, a mesterkélt hazugság sötétsége eltűnik, amint az IGAZság és SZERetet Fénye kigyullad a szívekben. Az Ég Atya és Föld Anya SZER-elemben egyesül a szívben, s teremtő fénnyé változik, hiszen nem vagy egyedül. A Forrás-Mindenség EGY, melynek Te a része vagy, sőt a MAGad szintjén hasonlatos is vagy hozzá, mert Te is EGY vagy, és benned van a férfi és női oldal.

Én is TE(N) vagyOK, Te is TE(N) vagy, Mi is TE(N) vagyunk: EGYségben vagyunk Mindennel, az ÉL-ő is TE(N) vagy itt és most, az örök jelenben, hol csak fény van és szeretet.

Kérdezlek hát;  belátod e Mindezeket? Látod e az igazságot? Képes vagy e tenni Önnön MAGadért, ahogyan Mindenkiért, mert ugye EGYek vagyunk. Vagy inkább hiszed azt, ami tévÚTra vezet. Maradsz e a sötétségben? Maradsz e a hazugságban? Maradsz e a félelemben? Maradsz e gyűlöletben, a haragban, a dühben, az irígységben és továbbra is elhiszed, hogy egyedül vagy, és a világ tőled függetlenül működik, el vagy választva a többi embertől, a Mindenség rajtad kívül áll, és Te egy kívülálló vagy.

Tedd, amit jónak látsz! Ne higgy el semmit mindebből! Élj úgy, mint eddig! Én nem akarlak megváltoztatni. Az én szerepem csupán az, hogy megvilágítsak egy-egy pontot abból, amit látsz, vagy amit nem látsz. Tedd amit tenned kell, gondold, érezd,érzékeld azt, amit jónak vélsz. Minden jót felebarátom!

Ezek után szeretnék még néhány dologra rávilágítani. Az ember szabadnak születik. A szabadság azt jelenti, hogy bármit megtehet: Ölhet, rabolhat, szaladhat, dolgozhat, rajzolhat…sorolva a végtelenségig. Mindezt teheti anélkül, hogy bárki megtiltaná, megállítaná, korlátot szabna neki. Még egy fontos dolog, hogy az ember a szabad létezését, élete útját a sorsán keresztül viszi végig. Tanul, tapasztal, fejlődik. Ez alatt (több életen keresztül) rájön, hogy ha másoknak árt, azt az univerzum viszonozza, vagyis kölcsön kenyér visszajár. Így a maga bőrén és kárán jöhet rá arra, hogy ha ártok másoknak (embereknek, állatoknak,Föld-Anyának) azt visszakapom. Ez nekem rossz? Igen! Akkor mit érdemes tenni? Szeretni, segíteni, tanítani…stb. csupa pozitív, mások javát szolgáló cselekedeteket véghez vinni. DE!!! Nem a szabályok, korlátok, az elnyomó hatalmat szolgáló, a gazdagok vagyonát, felhalmozott, mások munkájából és elnyomásából szerzett javait védő törvények által kell fejlődnöm. A Földi lét nem ez okból jött létre. Az egyensúly megborult egy időre.

Az öröm, a boldogság, a teljesség, az egészség, a fejlődés az amire vágyunk. Ha a szeretet állapotába kerülsz, vagyis érzed a teremtő forrás szeretetét, azt az erőt, ami fényt ad a lelked számára, a tudatod/szellemed a teljesség-egységet tapasztalhatja, és még a tested is a gyönyörben létezik, akkor mondható, hogy holisztikusan, test-szellem-lélek egységben felemelkedtél, a középpontodban: MAG valódban létezel. Ez az isteni állapot. Ezt szeretné minden ember megtapasztalni. E miatt tesz mindent. Ha viszont nincs tudatában a valóságnak, akkor hazugságokkal el lehet téríteni arról az útról, mely ebbe az állapotba vezet. A drogok, a dohány , az alkohol, az erőszak, a függőségek, a sötét oldalt, vagyis a hazug oldalt szolgálják, tehát olyan álságos dolgokba viszik az egyént, hogy azt higgye a MAG állapotba került (emelkedett, teljesség-egység, gyönyör,szeretet,fény állapot), de valójában csak tudatmódosítókkal élt. A hatalom a tudatmódosítókon, az erőszakon, a törvényeken, a korlátokon keresztül vezet hamis illúziókba, hogy fenntarthassa elnyomó és kihasználó helyzetét.

Új korszak kezdődött néhány évvel ezelőtt. Az Univerzum-Mindenség a korábbi süllyedő, alacsony rezgésű vaskorból kilépett. A Világ elindult az emelkedés felé, az aranykor elkezdődött. Ez azt jelenti, hogy lehetőség nyílt elengedni mindazt, amit a vaskor ránk kényszerített. A bennünk több életből összegyűlt szennyet, lelki terhet most eldobhatjuk, és szabaddá válhatunk. Mindez nem kötelező. Emlékszel! Szabad vagy…szabadon dönthetsz. Maradhatsz a függőségek, tudatmódosítók, hazugságok sötét oldalán, továbbra is árthatsz másoknak, részt vehetsz az elnyomók hatalmi gépezetében, szolgálva őket, elnyomva másokat és persze önmagadat, de ki is léphetsz a szabad levegőre. Beléphetsz a szeretetbe, így arra az útra térhetsz, mely a MAG állapotba vezet, de hamis drogok nélkül, csupán szívből és lélekből, megengedő, elfogadó módon, korlátok nélkül. Ehhez változtatnod kell az egész életviteleden, felfogásodon, embertársaid, szeretteid, a Föld és a Világ felé eddig fennálló viszonyulásodon. Menni fog?

A gyönyör nem bűn. A gyönyör az egység (MAG) állapotának fizikai testben megtapasztalható szintje (persze tudatmódosító mesterséges anyagok mellőzésével). Mondhatni az isteni állapot földi megtapasztalása, ahol a lelki szinten a szeretet, szellemi szinten a mindenség-egység, testi szinten az orgazmus érzése-érzete valósul meg. Amíg azonban középkori dogmatikus vallási korlátokba ütközöl saját lelkedben, tudatalattidban és tudatodban, addig ezt az állapotot nem érheted el. Amíg azt gondolod a gyönyörről, hogy az bűn, vagy helytelen, vagy bármi módon negatív dolog, addig nem vagy képes szabaddá válni. Amíg nem vagy szabad, addig nem leszel képes felemelkedni, és elfoglalni a helyed egy új szabad emberiségben. Dönts szíved szerint!

A lángot meggyújtottam, a Világot kezedbe helyeztem. Köszönöm a megtisztelő figyelmed, és megyek is tovább. Ha mindezt nem hiszed, vagy eltolod MAGadtól, az már a tiéd. Nem akarlak meggyőzni, csupán megtettem, amit meg kellett tennem.

de kapcsolódó írásaim:

MAG VagyOK?

Világ-Szer-Te


Hasonló cikkeket olvashatsz még Tantra-Fény-Mag nevű oldalamon.

Igaz Való EMBERsÉG az Ember Világában

Kristóf István

Szabad Magyarok

Szabad Magyarok

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Házam körül, hazám gyönyörű tájain szembesülnöm kell alkalmanként a rideg valósággal. Elégedetlen, hőbörgő emberek hallatják hangjukat. Javaslom minden igaz magyar embernek, hogy előbb saját háza (hazája) táján tegyen rendet, s ezt követően lehet a Világ felé tekinteni.

Ebek harmincadja még láncon tengeti sanyarú életét. Ti beszéltek szabadságról? Ti akarnokoskodtok és lázadtok sorsotok ellen, miközben leghűbb, szolgalelkű barátotok, ki életét arra szánta, hogy szeretettel és hűséggel éljen mellettetek, ő ,a kutyátok láncra verve él, megfosztva szabadságától. Említhetném a törvényt is, mely védi ezeket az ebeket, és azt, hogy börtönbüntetést is kaphattok, ha nem oldjátok el láncaikat. De nem teszem. Egyelőre más irányból közelíteném meg mindezeket.

„Rend a lelke mindennek”. Egy szólás, mit a MAG népe emleget. Ha háborogsz, lelkeddel viaskodsz, feldúlt vagy, káosz ural, a gyűlölet, harag és düh határozza meg léted a Világgal szemben, akkor miért várod a szeretet, szabadság és rend visszatükröződését onnan? Miért vársz rendet egy olyan házban, egy olyan hazában, hol benned nincs rend? Miért vársz szeretetet, törődést, gondoskodást, ha te nem ezt sugárzod magadból? Talán tégy egy próbát!

Ha lázadsz, küzdesz,harcolsz valami ellen, akkor erőt adsz neki. Legyen az politika, a szomszéd, vagy egy haragosod. Míg gondolatban rosszat kívánsz neki, addig erővel táplálod, s megadod neki azt, amit éppen hogy nem akarsz, hogy tovább maradjon. Ha tüntetni mész, fellázadsz szabadságod korlátainak vélt és valós fenntartói ellen, a hatalom szolgái ellen, addig csak azt teszed, amit elvár tőled a láncaid végét tartó hatalom. Köszöni szépen jól van. „Kard által vész el, ki kardot ragad”. Ha harcolsz, akkor elbuksz: óhatatlan és törvényszerű. Ha szeretted leláncolod, ha családod felé elvárásokkal élsz, korlátokat szabsz, feszültséged otthon vezeted le, vagy alkoholba fojtod bánatod, vagy bármilyen más szenvedélybe, függőségbe, addig semmi sem fog változni!

Jó, de mi mást lehet tenni? Képzeld lehet! Hosszú a teendők sora, de ha elindulsz igaz utadon, meglásd széppé válik élted. Alkoss önmagadnak egy vezérlő elvet, mely a rend és igazság köré épül! Ne árts senkinek és semminek. Engedd meg a Világnak, hogy úgy forogjon, ahogyan neki tetszik. Engedd meg MAGadnak, hogy azt tedd, amit szeretsz, amitől jól érzed magad, ami erőt ad neked. (Hamis illúzió a drog, az alkohol, a játékszenvedély ereje. A Dohány Szellem a legerősebb démon a Földön, mert az emberek ezzé tették. Egy jó szándékú, megfelelő erejű szellem volt a cigaretta kora előtt. A hatalom felhasználta ellened, és te alávetetted magad ennek, önként és dalolva. Ezeked dobd el magadtól!) Fordulj el a hatalomtól. Aminek hátat fordítasz, és elengeded útjára, az el fog tűnni az életedből. Ezt most ne hidd el nekem! Ám próbáld ki! Ha nem szidod a politikát, ha nem szidod a munkahelyed, ha nem szidod a rendszert, és nem szidsz holnaptól senkit és semmit, akkor attól fogva könnyebbé válik az életed. Annyira se árts, hogy eltaposol egy bogarat. Szándékkal sose tégy ilyet. A Világ, mely körülvesz, érted teremtődött. Ezt sem kell elhinned! Képzeld, ezt a Világot neked hozták létre. (Valójában Te hoztad létre, egy másik dimenzióból) Ha jobban belegondolsz, rájöhetsz, hogy Te, mint ember, csak a saját gondolataid, érzékeid,érzéseid világában létezhetsz csak. Tehát más emberek, más élőlények, más dolgok rajtad kívül esnek. Ám ha ez így van, akkor mi az, amin te változtathatsz? Mi az amire te képes vagy hatni? Hát az ÖnMAGad! Rajtad áll, csakis rajtad, hogy milyenné teszed az életed! És most a próba!

Ha úgy gondolod, hogy nem érdekel ez az egész, hát dobd félre. Ha viszont úgy véled, egy kísérletet megér, akkor vágj bele. Tégy egy próbát!

Egy hónapon keresztül tedd meg azokat a dolgokat, melyekre most javaslatot teszek: Ne szólj le és ne szidj senkit, és semmit. Ha véletlen megtörténik, és kicsúszik a szádon, akkor kérj bocsánatot önmagadtól, és mondd ki háromszor: „Törölj!Törölj!Törölj!”, majd haladj tovább. Ne ítéld meg önmagad hátrányosan: Pl. ne mondd, hogy „DeHülyeVagyOK”. Ha mégis kicsúszik, akkor tedd az előző dolgot, és törölj. Ne ítélkezz mások felett! Rajtad kívül állnak mások, így nem tudhatod, miért teszik azt, amit éppen tesznek, vagyis nincs jogod ítélkezni,kritizálni, leszólni senkit. Ha mégis kicsúszik a szádon, akkor törölj! Ne utasíts senkit! Ne várj el másoktól semmit! Ha nem tetszik valami, akkor csináld meg te, de senkire ne kényszeríts rá semmit. Még gondolatban sem! Ha véletlenül megtörténik, akkor kérj bocsánatot tőle és csináld meg te! Ha a kutyád láncon van, akkor engedd el! Ha megszökik e miatt, akkor megérdemled! Ha lelövik, vagy elüti az autó, az az ő sorsa, az ő dolga, de te mondjuk építhetsz neki egy 10 m2-es kifutót, ahol szabadon játszhat. Vegyél neki játékokat. A mai naptól a barátod, a társad, a gyermeked, a szülőd, a rokonod tekintsd olybá, mint önnön MAGad. Szabad létezŐK. Szeretettel és törődéssel, kellő tapintattal közölhetsz velük olyan dolgokat, miket Te másként tennél, de ha elmondtad a mondandód nekik,akkor engedd is el ott és akkor ezt a dolgot. Engedd meg nekik, hogy hibázzanak. Engedd meg nekik, hogy tanuljanak a sorstól! Engedd meg nekik a fájdalmat, a hibákat, a vereséget. Engedd meg MAGadnak, hogy ezeknek az embereknek megengeded, hogy szabadon tegyék azt, amit te másként tennél. Ha így teszel egy hónapon keresztül, és semmi nem változik, nem lesz jobb az életed, akkor kérlek bocsáss meg nekem! Hibáztam! Nem adtam jó tanácsot! Tedd azt, amit akarsz, amit Te helyesnek vélsz! Mosom kezeimet, élem az életemet! Te is tedd ezt!

Ja!!és takarítsd ki a lakásodat, dobj ki mindent, amit az elmúlt egy évben nem használtál és a következő egy évben nem használnál. Rakj rendet! Keress minden megmaradt (amit nem dobtál ki) dolognak végleges helyet. Az udvart, lépcsőházat, utcafrontot tedd rendbe!

…és engedd le a kutyát a láncról!


Ide kapcsolódó cikk:

MAG VagyOK?

Hasonló írások és világszemlélet a Tantra-Fény-Mag weboldalon.

Szabad Magyarok

 

Kristóf István

Örök Fény a Szer-elem állapota

Örök Fény a Szer-elem állapota

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Csak MAGad vagy, és TE vagy MINDen. A szíved súg, csak halld meg merre vezet Utadon

Életed során, ha visszagondolsz, és emlékeidben elmerülsz, mi volt az, ami egyszeri és megismételhetetlen gyönyörben részesített? Volt ilyen pillanatod, órád, napod ? Nem csupán egy test által megélt orgazmusra gondolok, hanem olyan élményre, mely lelkedet is megrengette. Olyan testestül-lelkestül felemelő pillanat, mely beleégett az emlékeidet tároló aurádba. Ha volt ilyen, akkor később kerested ezt az állapotot többször is ugye, meg akartad ismételni, ám valahogy ezek csak az első és igazi gyönyör-emlék halovány másolataiként sikerültek csak később?

Ha szánsz néha önmagadra néhány órát, amikor csak te vagy MAGadnak. Gondolataiddal és érzéseiddel töltesz egy meditálós, borozgatós, vagy önkielégítős estét. Női feled önfeledt és mélyre ható együttlétet tölt el férfi feleddel, és egészként látod és érzed magad. Szeretetben és egész-ségben, intim környezetben, határaid tudatában lépkedsz örömöd-gyönyöröd mezsgyéjén, így tekintve a világod tükrébe, a teljes elégedettség egységében nyugodva. Adtál már magadnak ilyen órákat mostanában, vagy bármikor? Tudod, hogy a gyönyör, az orgazmikus állapot a forrással kapcsol össze, a kezdet állapotát idézi, megnyilvánul isteni mivoltod, és megtapasztalod a Fénnyel, a Világgal, a Mindenséggel való egyesülés állapotát, mely valójában az ember, a szellem-test-lélek hármasságának alaprezgése, kiindulási állapota. Innen érkeztél és ide jutsz vissza, miközben megjárod életed, életeid láncszemeit, állomásait. Eggyé válsz újra azzal, akinek mindig a része vagy, voltál és leszel, csak tudatod elválaszt és elkülönít tőle a földi síkon, amellett, hogy vissza-vissza tudsz térni ebbe, az egységbe.

Mindezt megtapasztalhatod. Mindez ott van benned. Mindezt a határaidon belülre helyezheted. Érzésekkel és emlékekkel teli lelked szomjazza a gyönyör egység-állapotát. Keresi a visszatérést a teremtés bölcsőjébe, a kiinduló öröm rezgésbe, ahol tudatod egy volt mindennel, mindenkivel. Ikerlángod tüze egyként lobogott benned és benne, SZERelemben léteztél önmagaddal és a Mindenséggel, miközben mindez egy volt. Nem különültél el, nem voltál magányos. Most is ezt keresed. Most is ide szeretnél kerülni. Ha nem így van, és mindez úgy látod, hogy zagyvaság, és nem tudsz egyet érteni vele, akkor haladj tovább arra, amerre visz az utad, és felejtsd el, amit olvastál; kérlek ne haragudj, hogy elvettem oly drága idődből pár percet. Kívánom neked a legjobbakat, legyen szép az életed!

Ha önmagadra akarsz lelni újfent. Ha az egység gyönyör állapotát keresed, akkor fordítsd tekinteted befelé, a lelked irányába, a szíved csarnokába. A külső segítség néha nem árt, hiszen a duális világban ez is ott van. Amit nem találsz meg önmagadban, amit nem ismersz fel a lelkedben és tudatodban, arra rá fogsz találni a világban. De ne feledd, hogy mindez érted van, ha érted mire gondolok. A TE tered, mit Te teremtettél, mivel a teremtő és a teremtés egy. Az EGY pedig oszthatatlan. Az osztható EGY illúzió. Az EGY EGÉSZ EGÉSZségben létező. Ha hiszed, ha nem, rajtad áll. És további értelmetlen zagyvaságok jönnek.

Fedezd fel önnön magad önnön magadban. Ha folyton kívül keresed a megoldást és a változást, kevésbé számíthatsz sikerre, mintha belső utakon járnál. Érzéseid, gondolataid,érzeteid TE vagy, és senki más. Amikor külső segítséget kapsz, valójában az is TE vagy, csak tudatod elválaszt attól a részedtől, akitől kapod. Önmagadtól…

Ajánlom MAGamat, aki TE vagy. Meg kívánod ismerni MAGad? Segíthetek neked? Ha még mindig itt vagy és olvasol, akkor jó úton jársz. Főleg, ha megértetted mindezt.

Az emberi élet egy rögös, és nehézségekkel teli út. (Nehéz, alacsony rezgésű erők /energiák/ uralják a Mindenség ezen fertályát) Ám mivel teher alatt nő a pálma, ezért sokan vállalják a magasabb rezgésű világokból az ide születést, ami igazság szerint csak tudatáthelyezés egy emberi test nevű biomechanikai eszközbe, ami egészen jól sikerült, igaz, hogy 2000 évig készült több faj munkájának köszönhetően. De ha már itt vagyunk, és nem emlékszünk a nagy EGY állapotunkra, isteni mivoltunkra (Mi voltunk isten), akkor hozzuk ki a legtöbbet belőle. Egyetértesz? Egyetértünk szerintem, mert egyek vagyunk, csak a fizikai testünk elválaszt az egy tudástól, az egy tudattól bennünket.

Javaslom juss el a megértésig! Ha nehezen megy, hát képzeld el, még nekünk megy ez a dolog legkönnyebben, kik MAGyarul beszélünk, mert a nyelvünk hordozza a Világ magyarázatát, tehát a nyelvünk már önMAGában egy világnézet, és kozmikus tudást rejt.

A Földön emberként élni, tanulni, tapasztalni nem mindig jelenti a gyönyört. Hullámzó a lelki-testi-szellemi állapotunk, miközben spirálszerűen ismétlődő, de emelkedő, vagyis fejlődő állapot utat járunk be. Sokszor már úgy gondoljuk megoldottunk valamit, továbblépünk, és valóban így van, de egyszer csak kapunk valami hasonló élethelyzetet, ami nyomokban azonos egy korábbival, de valahogy bonyolultabb, nehezebb és a megoldása nem megy csípőből. Hát a korábbi egy másik szint volt, ez már az 4-es, vagy az 5-ös pálya (dimenzió, vagy sík).

Javaslom járd körbe a határaidat! Hogyan? Önismereti programokkal. Járj el önismereti rendezvényekre. Szinte biztos vagyok benne, hogy tudsz olyat tanulni, amit eddig nem tudtál MAGadról. Állj fel most és menj oda egy tükörhöz! Nézz bele! Az lenne a legjobb, ha teljesen meztelenül tennéd ezt. Ha minden egyes négyzetmillimétert végigpásztáztad, és ezen parány egységeid mindegyike nem az örömöt, a boldogságot, a gyönyört juttatta eszedbe, akkor van még dolgod. Amikor már jól haladsz önismeretben, akkor kezdj el szívből élni. Eddig is ezt tetted? Kétlem, hogy teljesen tudtál szívből élni eddig, ha mondjuk bármilyen területen is nem ismerted magad egységben és teljességben, tehát amíg bárkit önmagad elé helyeztél(Anyámat, a gyerekemet, a páromat jobban szeretem,mint önmagamat!)(Jaaa! És bárkit, még az aluljáróban magát összefosó és összehugyozó hajléktalant is MAGadon kívülre helyezed? Hát nem ott van…) ,addig nem tudtál teljesen szívből élni, vagyis önszeretetben. Önző és egoista szemét! Ezt jelenti mindez? Nem hinném…Csak tudod a teljesen nyitott szívcsakra által válsz képessé úgy szeretni, hogy TE és MINDenki belefér a szívedbe, miközben az ego nem ugrál és fontoskodik, hogy egyenleget vonjon, és aki nem adott neked szeretetet a szeretet 5 nyelve közül bármelyiken, az tőled se kapjon, miközben az is te vagy, akinek kifelé nem tudsz adni belőle. Tehát feltétel nélkül adni annyi, mint képes lenni befogadni bármit, bárkitől, bármikor. Ez megy? Jó, akkor határok és önismeret. Szívnyitás és önszeretet,míg egyszer csak feltétel nélkül is működik mindez. Utána már jöhet az isteni EGYsÉG állapota. Amikor érzed, hogy semmi sincs rajtad kívül, minden benned van, eggyé válsz mindennel és mindenkivel. Képzeld jó helyen vagy, jó időben, mert ezt a folyamatot most támogatja az egész Univerzum (aki TE vagy). Tehát olyan időket élünk, amikor a Mindenség nevű svájci óra azt az időt mutatja, hogy a SZER-etet, és éld meg a SZER-elem gyönyör állapotát, de ne alkohol és drogfüggőség hamis álcájában, hanem saját lelkeddel egységben. Ölellek Szeretettel. Te és Én Egyek vagyunk. Ő is TE (n) vagy…

MAGból NŐ az Élet-Fa, mely EGYsÉGbe köti Ég-i Atyát Föld-Anyával. Az égi fény, s a földi tűz szívedben találkoznak, hol egyesül a 4 elem Szer-elemmé.

Kristóf István

A Fotón: Dávid Júlia festménye

A témához kapcsolódik a következő írásom:

Sosem Vagy Egyedül


Hasonló cikkeket olvashatsz Tantra-Fény-Mag nevű oldalamon.

Örök Fény a Szer-elem Állapota

 

A Játszótér neve Föld

A Játszótér neve Föld

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

A Föld lehetőség a Szellem-Lélek számára, hogy olyat tapasztaljon, amit magasabb létsíkokon nem tud. A belső fejlődés, tanulás, a folyamatok és eredmények a környezetünk segítségével, az un. tükör által mennek végbe, mely világ a bennünk fejlődő tudat egy vetülete, a fizikai testen kívüli megnyilvánulása.

Az anyag polaritással és idő dimenzióval rendelkezik, így a 3D+idő világa folyamatos, az ellentétek állandó egymásba alakulását vonja maga után, mely a keleti filozófiákban áramlást, míg a nyugati világnézetben harcot takar, holott e két dolog egyet jelent; sőt, valójában Minden Egy, vagyis az alacsony rezgésű, duális világ kettőssége, ellentétei és harca egy nagy dolgot szolgál: A Változást, melynek eredménye a fejlődés. A sötét oldal, a negatív energia, az ember anyagi világában megvalósuló, a fizikai testét érő erők, csak ezen alacsony rezgésű fizikai dimenziókban rendelkeznek polaritással, valójában a MAGasabb szintekről kapják az irányító erőket és információkat, onnan, ahol nincs ellentét, harc, verseny és vetélkedés. Onnan, ahonnan mindez egy jól megszerkesztett és megtervezett terepasztalnak tűnik, vagy sok résztvevős társasjátéknak, vagy a mai modern hálózatos játékok korában ez már egy hatalmas stratégiai hálójátékhoz hasonlatos. Itt az emberi testek a karakterek (számítógépes figurák).

Az energiatest, mely részben meghatározza e fizikai testek állapotát, információt tárol, jelzéseket, érzéseket, érzeteket küld a test ruhába, és hat rájuk, az az asztrális test, a lélekruha, míg a játékos, aki irányítja a karaktert, az idegrendszerbe hatol, aki ül a számítógép monitora előtt, a Mentális Test (Szellem), a Felsőbb Én, vagy másként nevezve a milliárdnyi apróbb egységre felosztott Mindenség-Tudat: a Forrás MAGa.

Az ember tehát holisztikus 3-as egység: Szellem-Test-Lélek, és nem csupán fizikai testből áll. Aki azonosul a fizikai testével, az zsákutcába kerül, és fejlődése megreked.

Világunk negatív oldala, a rossz, a gonosz, a sötét oldal is ugyanazt szolgálja, amit a jó oldal. Az ellentétek itt, ezen a szinten válnak ketté, és lesznek ellentétes pólusúak. A valóságban, mely talán nem is létezik abban a formában, ahogyan mi emberek képzeljük el, és éljük alacsony rezgésű poláris vetületét, mindez Egy Nagy Egység. A Mindenség, a nagy Világ-Óceán fizikai szinten az apró vízcseppjeinek különválását hiteti el velünk, mely vízcseppek is galaxis méretűek, és bennük harc, versengés, elkülönülés, az ellentéteken alapuló folyamatok zajlanak, ahol az erős legyőzi a gyengét, a felülkerekedő jó, és a felülkerekedő gonosz állandó csatáját jelentő nézetre alapozott fejlődés, változás jellemző. Itt IGEN.

Itt a Földön, az anyag Világában, a bolygók és napok, üstökösök, aszteroidák, a sziklák, a tűz, a növények és állatok, az atomok és molekulák, kézzel fogható és érzékszerveinkkel tapasztalható síkján Igen, mely talán még ezredrésze sincs a Teljes Mindenségnek, itt így megy. Ahogyan a bábjátékos mozgatja a bábokat, és közben mondja helyettük a bábjáték szövegét, úgy mozgat bennünket emberi testeket a Felsőbb Én, míg Mi azt hisszük és gondoljuk, hogy saját testünk, gondolataink, és érzéseink határoznak meg bennünket. Nos Nem egészen…és nem egyszer. Többször is beszállunk a nagy társasjátékba bábukként, a nagy stratégiai játékba karakterként, és amint becsöppenünk, azonnal véresen komolyan vesszük, pedig csak érzéseket tapasztalni és tanulni érkezünk, és nem is mi vagyunk itt, hanem a testünkbe beszálló tudat van jelen, mely megéli korlátait, szükségeit, fájdalmait és gyönyöreit…Jó Játékot Mindenkinek

Hasonló cikkek, írások és világnézet vár a Tantra-Fény-Mag weboldalon.

A Játszótér Neve Föld

 

Kristóf István

A népek-nemzetek sorsa, karmája

A Népek-Nemzetek Sorsa, Karmája

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

 

ha sokszor úgy tűnik is, hogy „balsors tép” bennünket, és szétszaggatták az országot, és elnyomott, megalázott, fogyó lélekszámú nép vagyunk, akkor is a sorsunkat éljük, és konkrét oka, magasztos célja van minden történésnek, ami a nemzetet érinti.

Nemzeti, vagy népi karma-sors. A nemzet sorsa egy összeadódott sors. A nemzet összes tagjának egyéni sorsaiból, karmikusan hozott tartozásaiból adódik össze, tehát legalább annyi tényezős, amennyi tagja van a nemzetnek. Ebből következően egy-egy ember nem tud rá komoly befolyást gyakorolni, de akiknek sorsa befolyással bír a többi ember életére, azoknak nagy a befolyása a nemzeti sorsra is. Pl. politikai, vallási vezetők, népszerű személyek stb. Mindent figyelembe véve azonban itt is az alapigazságok és törvények érvényesülnek. A Mindenség összessége jól illeszkedő parányi részekből áll össze, és nincs semmi, ami ok nélkül történne, tehát nincs véletlen, és a folyamatok nem haladhatnak káosz felé, az Univerzum REND-SZER-e egységes és előremutató, örök, és kiáramló Fény. Így példának véve a magyarság sorsát nincs semmi ok aggodalomra, a kozmikus rend érvényesül a nemzet tagjainak, és a nemzet egészének sorsában. Tehát ha sokszor úgy tűnik is, hogy „balsors tép” bennünket, és szétszaggatták az országot, és elnyomott, megalázott, fogyó lélekszámú nép vagyunk, akkor is a sorsunkat éljük, és konkrét oka, magasztos célja van minden történésnek, ami a nemzetet érinti. Nincs is más dolgunk, mint az egyéni sorsunkkal egyező módon fogadjuk el a nemzet sorsát, és ne akarjuk a folyamatot megváltoztatni, ellenszegülni neki. Értelmetlen szélmalomharc lenne. Bármit is teszünk, ellenállunk, vagy elfogadunk, akkor is beteljesül nemzetünk sorsa, csak elfogadás esetén lelki békénk megmarad.  Egyet azért mégis tehetünk felebarátainkért, mégpedig az elfogadás és elengedés mellett erősítjük az összetartozás érzését, a nemzet ősiségét bennük. Ezen felül kritikusan szemléljük a nemzet elleni uralomra törő, és bomlasztó tevékenységeket, közvetlen környezetünket pedig segítjük saját sorsa beteljesítésében, és a tájékoztatás mellett támogatjuk hamis ideológiákkal szembeni éles látásuk kialakítását, a globális elnyomás eszközeivel szemben a kis önszerveződő csoportok és egységek létrehozását, és erősödését. Érezzétek hovatartozásotokat, és hogy nem hagyott el benneteket a teremtő Fény.

A megoldás nem az ellenség keresése, legyen az külső, vagy belső. A bőr alá beültetett chip a szegény országokban fontos, mert a jobb életszínvonalon élőknél, már megoldódott okostelefon,vagy mobiltelefon formájában. Hol tartózkodsz, mit beszélsz, barátaiddal mit chatelsz, milyen e-maileket váltasz, ezeket tudják rólad. Saját kamerádon (laptop, telefon)keresztül látnak is, ha éppen ezt akarják. (Nézd meg a „Snowden” c. filmet, mely igaz történet. http://www.mafab.hu/movies/cim-nelkuli-oliver-stone-projekt-272790.html ) Nyitott könyv vagy a hatalom számára. Ha például fluoros fogkrémet használsz, akkor hajlamossá válsz elhinni amit a hatalom birtokában lévő médiából hallasz hír és reklám formájában, és követed a tömegeket vásárlási szokások, fogyasztás terén. Amikor a migránsok, a zsidók, a cigányok, a románok, franciák, tótok, svábok stb. ellen hangolnak, ellenségképet alakítanak ki benned, vagyis megosztanak, hogy ne egységben és ne összefogásban gondolkodj, ilyenkor gyengítenek. Ezek a más nációkhoz tartozó emberek nem az ellenségeid hidd el. A szerecsen ember ma már afro-amerikai,(afro-európai nincs?) a cigányságból roma lett. Ezzel a nacionalizmus, és rasszizmus nem fog változni, csak elhitetik veled ügyes átcsomagolást alkalmazva, mint ahogy a nagyáruházak átcsomagolják a lejárt szavatosságú élelmiszert.

Tegyél ÖnMAGadért. Legyél igényes arra, hogy adalékanyagoktól mentes élelmiszert eszel. Házilag készítsd el ételed! Nézd meg mit veszel! Zárd ki a mérgeket ételedből és életedből. Ne igyál energiaitalt, sokkal mérgezőbb, mint a kábítószerek egy része, vagy az alkohol, a foszforsavval és koffeinnel dúsított colák, persze ezeket se fogyaszd, vagy mértékkel.(Kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság /Orvosság az életre,vagy annak végére/ ) Mondd el az ismerőseidnek, hogy a hírekben és reklámokban hamis információkat nyújtanak át neked-neki, hogy becsapva kövesd azt az utat, melyet a hatalom elvár tőled. Sok hírt ugyanúgy megrendeznek, mint az akciófilmeket, s ily módon milliókat csapnak be. Az adód jó részét valójában nem utakra, infrastruktúrára, szociális háló építésére, nincstelen éhező emberek támogatására költik. Az adódat a te véleményedre fittyet hányó hatalom a választási kampányára költi, vagy a kampányára felvett államadósság visszafizetésére: Már 300-400 éve a legjobb adós az állam, mert egy nemzet dolgozik ezen hitelek visszafizetésén. Ügyesen megtervezett módon adósságba kevert és kisemmizett honfitársaid autóját, házát, földjét veszik meg belőle negyed áron a hatalom részesei. (Nézd meg a „Préri Urai” Chomancheria c. filmet, mely szintén igaz történet: http://www.mafab.hu/movies/comancheria-275536.html ) Előre tudták mi fog történni, mi lesz a következmény, és szándékosan csaptak be. Géza „királlyal” kezdődött, és azóta ezerszer elárulta a hatalom ezt a népet. DE!!! Fogadd el a sorsunkat. Sokat tanultunk mindebből. A nyelvünkben ott él az IGAZság, szókincsünk többet ér az aranynál, benne rejtőzik a Világ Szeretet Fénye, ahogyan a Lelkünkben is. Mi egy békés nép vagyunk. A szívünk és lelkünk nagyságának köszönhetően mindezt megengedtük önjelölt vezetőinknek ezer éven keresztül. És most, ma sem szabad ellenségeket keresnünk. Szeretetet, összetartást, ésszerű és egészséges életmódot kell kialakítanunk. Csak kérlek kapcsold ki a TV-t, és menj el a családoddal és a barátaiddal kirándulni, közösséget építeni, segíteni a rászorulóknak, akik nem oly szerencsések, mint te, akiket sikerült kisemmizni, mert nem tudták azt, amit te már tudsz. Ha más ellen fordulsz, akkor elveszett ember vagy. „Kard által vész el, ki kardot ragad”. A sötétséget nem a harag, gyűlölet, düh űzi el, hanem a fény, ami a szeretet. A gyógyír a félelemre a szeretet. A kiút nem mások magad alá gyűrésében, eltiprásában, kiirtásában rejlik. A kiút a szeretet, összefogás, passzív elutasítása a hatalom mesterkedéseinek, és minden ember elfogadása bőrszíntől és vallástól függetlenül. Lehet, hogy a másik ember még nem olyan fejlett, mint te, de érzései vannak. Anyja, apja,testvére neki is van, akiket bizonyosan úgy szeret, mint te. Ha megölöd őt, vagy a rokonát, barátját, azzal csak fokozod a haragot és gyűlöletet. Ha megbocsátasz és szeretsz, akkor szeretet teremtesz, akkor fényt viszel a sötétségbe. Mától ne szolgáld a tömegek mérgezését (olajipar, atomenergia, kémiai ipar, gyógyszergyártás, chemtrail), amennyire tőled telik, amennyire múlik ez rajtad, vagy önmagad sárba tiprását, azt hidd el, amit megtapasztalsz, amit a szíved diktál, ami a lelkedből jön, amit igaz barátod mesél neked, a többi hazugság elvisz a sötétség felé. Ne gyűlölj, csak fordíts hátat a hazugoknak! Ne tégy senki ellen, tégy valakiért, vagy valamiért, hiszen ez azonos azzal, hogy ÖnMAGadért, vagy ÖnMAGad ellen teszel. A sötétség csak a fény által fog eltűnni az életedből, fordíts hátat a sötétségnek, az elnyomásnak, a haragnak és gyűlöletnek. Térj a szív Útjára! Légy IGAZ MAGyar, ki segít más embereken, nemzeteken, miként a szegény vándor megosztja a hamuba sült pogácsáját azokkal, kik rászorulnak. Egy ősi nemzet sarja vagy, mely mindig IGAZ Úton járt, s e miatt sok hazug, sok hazugsággal szennyezte nevünket és múltunkat. Nem állsz senki felett, de alávalóbb sem vagy senkinél. A MAG népének sarja vagy, ki a fizikai Világ felett áll Lelkületében és Szellemiségében. Lelj rá ÖnMAGadra, IGAZ Utadra!

Legyen SZER-ETET-tel teli minden napod!

 

        További ide IGAZodó cikkek:

MAG VagyOK?
 
 MAG Népe


MAG Lélek

 

Hasonló írásokat és cikkeket, SZEMlÉLETet kaphatsz Tantra-Fény-Mag weboldalam által.

Kristóf István

Sosem vagy egyedül...

Sosem vagy egyedül

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Sosem vagy egyedül. Hihetetlen lehet a számodra, de az őrangyalaid, a segítőid és a Felsőbb Éned (Belső Isteni Én) sosem hagynak magadra. Vigyázzák holisztikus egységed (3 tested) és mindent megtesznek, hogy a sorsod (Életút) beteljesítsd. Az Utadon tartanak, és megóvnak a visszafordíthatatlan történésektől. Az Univerzum egy komplex Egység. Ily módon apró részletekig megtervezett és finom működésben van. Szokták egy svájci órához hasonlítani. Ezzel együtt minden fogaskerék minden apró foga fontos a működéséhez. Ahhoz, hogy TE, mint parányi fogaskerék ne tudd a nagy SZERkezetet elrontani, a segítőid, őrangyalaid, Felsőbb Éned vigyázzák a sorsod, vagyis a feladatod a nagy Egységes Óraműben. Amikor szeretkezel, szerelmeskedsz, tantrikus módon együtt vagy Önmagaddal (meditáció), vagy egy másik emberrel, akkor nagy mennyiségű energia keletkezik, mely az Univerzum számára fontos. Ez a szexuális energia, vagy tantrikus energia, magyarul Erő, a VILÁG erőit segíti, és emeli. Tehát a szerelmeskedés energiái kiemelt fontossággal bírnak a Világ számára, a Forrás számára. Ezek a felszabaduló energiák (életerő, prána, csí (kí)) a Föld és az Univerzum energiaszintjét, rezgését emelik. Ily módon a segítőid nagyon támogatják és segítik, hogy ilyen magas rezgésű energiát állíts elő, vagy adj a VILÁG számára. Ez a SZER, a SZERelemből táplálkozó, a Forrás teremtő-gyógyító energiájával megegyező. Azonban ne téveszd össze egy kóbor numera energetikájával, ahol mondjuk sercen egyet a gyufaszál, fellobban, majd azon nyomban el is alszik. Ez egy lassan felgerjesztett kandalló ereje, ahol a hatalmas fahasábok lassan jönnek tűzbe, de a végén úgy izzanak, hogy még az acélt is megolvasztják, nem lehet a közelükben megmaradni. Ekkora a különbség egy gyors szex és egy igazi (tantrikus) szerelmeskedés között.

Olvashatsz még cikkeket Tantra-Fény-Mag nevű weboldalamon.

Sosem Vagy Egyedül...

Kristóf István

Világ-Szer-Te

A MAG Népe VálaszÚt Előtt. SZERetet, vagy GyűlÖLet

VILÁG-SZER-TE

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Fontos, hogy Test-Véred, Gyermeked, Szülőd és Barátod tudja KI Ő, s TE Ki vagy. Tudd HONnan jöttél. Nem a puszta porából fújt ide a szél Kárpát Hazába. Nem Foglaltad el, s nem foglaltad vissza sem EGY-SZER, sem KÉT-SZER, ehhez ne férjen KÉTséged sosem, hiszen Mióta Az EMBER-Állat megjelent e Földön, azóta a Hévizek US medencéje Őseink ÚR-szága, hol átélhettek JEGET, s SZÖKŐárt. S-ENKI sem itt született e bolygón, KI atyád, vagy anyád volt. Az US-BAR Ereiben ott van az ős-ember, de ott van Szíriusz, Nephilim és Orion Lét-Ereje. Hosszú időn át az óriások uralkodtak, s ők használtak MIND-Ő-nket, s MI szolgáltunk balga-népként, hiszen Lelkünk gyermeteg volt még akkor-tájt. A Világ Hétszer fordult mióta US-Amber él ehelyt. Lassan felébredtünk és felcseperedtünk, míg FONTossá nem váltunk a Világ szemében. S egy IDŐ óta e TESTekbe komoly Szellem-Lelkek érkeznek tanulni és tapasztalni Mindent mire az EMBER KÉPes. Mélységek és MAGasságok hosszú ÉLT Útjain járunk. Tíz-Száz-Ezer-SZER jöttünk, s mentünk a SZÍNtek között, miket ma rezgéseknek, hullámoknak, s dimenzióknak hívnak. A MAG népe megŐRizte az ősi tudást, mit az óriásoktól kaptunk. Nyelvünkben hordozzuk, s Lelkünkben rejtettük el, hogy egy NAP majd ébredhessünk, s MAGunk legyünk a MAGja az új Világnak itt e Földön.

Hát ne feledd KI vagy, honnan jöttél, s hogy a népek MAGja vagy. DE!! Nem vagy se Ura, se Szolgája más népeknek. Nem vagy feljebb-VALÓ, se alább-VALÓ senkinél. Ha a MAG nép sarja vagy, akkor a SZER-Elem ott van Lelkedben-Testedben és Szellemedben. Ha bántanak, ütnek, megtipornak viseld, vagy állj odébb, de a SZERetet nem alhat ki benned egy percre sem. Nincs vallás, nincs dogma, mit szolgálnod kellene! Nincs dicső hírNÉV mit birtokolhatsz, hisz MINDez a HATALOM játékának eszköze, s benned SZERetet van, s a MAG ott él Lelkedben, hát nem szolgálhatsz senkit, semmit, nem uralkodhatsz senki felett. Segíts, ha kérnek, tégy ha SZÍVed szól, s kövesd Utad. Szolgáld TEN-MAGad, így US-TENt szolgálod, de senki mást. Kit gyűlölsz, kire haragszol, kit bántasz, legyűrsz, irtasz: MIND TEST-VÉRed, felebarátod. Mind e Világon érted van, hogy segítse Utad. A rossz erő mit SZERte küldesz, visszatér és visszaüt. A jó erő, a SZERetet mit SZERte küldesz visszajő, s megtölt, simogat, s ezer csókkal válaszol egyetlen-egynek fejében.

MOST hát választanod kell!! MA vagy Holnap, mert holnapután már nincs. MAG vagy, vagy NEM? SZERetni akarsz MIND-ENKIT, vagy Haragszol MIND-ENKIRE? (HA Haragszol, a Harang érted szól!) Itt most EGY Út van csak. Mert a Világ holnap kettéválik. Merre mész tovább…?

További ide IGAZodó cikkek:

MAG Népe

MAG VagyOK?

MAG Lélek


Hasonló cikkek és írások olvashatók a Tantra-Fény-Mag nevű weboldalamon.

 Világ-Szer-Te

Kristóf István

"Oszd Meg és Uralkodj!"

A MAGból fakad az új ERŐ, belőle hajt ki az ÉLET-FA, mely a FENTI és LENTI VILÁGot EGYbe kapcsolja, és így lesz teljes EGÉSZ-EGYsÉG: FÖLD(anya) s ÉG(atya).

"Oszd meg, és uralkodj"

 

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Mit is jelent az „Oszd meg és uralkodj!” elve számunkra, hétköznapi emberek számára? Véleményem szerint ez egy komoly CSAPda, mely a beCSAPáson alapul. Semmiképpen sem IGAZ MAG lelkű, SZERetet alapú, EGY-s-ÉG elvű, MAGasztos eszméket valló irány. A hatalmon, félelmen aLAPULÓ vezető réteg, mely nem nemzetéért él, aki nem szolgálja népe haladását és fejlődését, hanem uralkodik, és fölé helyezi magát azoknak, kik vele egy szinten élnek és halnak, azon réteg nem való vezetőnek. A megosztás célja, hogy az EGYségből KÉTséget hozzon létre, és kétségbe esést. Aki az EGYség állapotából kilép, az az EGÉSZség állapotából is kilép. A Forrás-Mindenség EGYsége a SZERetet TEREMT-Ő állapotában LÉTezik. Ebben Minden és Mindenki a SZER-Elem finom rezgésű FÉNYességének VILÁGát alkotja. Azonban ha megjelenik a KÉTség, megjelenik a FÉL-Elem, a harag, a gyűlÖLet, a tehetetlenség, melyek a megosztottságból fakadnak, és az IGAZságot azon nyomban a HAMISság és HAZUGság váltja fel. Gondolj bele: Az IGAZság MINDEN, a HAZUGság Semmi!

 Miért vetettem fel mindezt? Mert azt látom, hogy hagyod MAGad megosztani! Tested-Lelked-Szellemed arany közepe (Útja) a MAG, akár a sejt közepe. A MAGból fakad az új ERŐ, belőle hajt ki az ÉLET-FA, mely a FENTI és LENTI VILÁGot EGYbe kapcsolja, és így lesz teljes EGÉSZ-EGYsÉG: FÖLD(anya) s ÉG(atya). Hol egyesül Föld és Ég? Hol egyesül a Földanya tüze és Ég(i)atya FÉNYe? Hol EGYesül a TŰZ, a VÍZ, a LEVEGŐ, a FÖLD Elem Ötödik Elemmé, SZER Elemmé? A SZERetetben, mely a SZÍVből ered. A SZÍVteredben, a SZÍV csakrádban, honnan kiáradón TERet TEREMt, s VILÁGot alkot, a TE VILÁGodat. De csak addig a pillanatig, amíg nem esel kétségbe… Mert akkor megjelenik SZÍVedben a KÉTség, a gyűlÖLet, a harag, a FÉL Elem, melyek a sötétségbe taszítanak. Ha hagyod!

Ne hidd el a hazugságokat! Miből tudod, hogy valami hazugság? Onnan, hogy elválaszt a Fénytől, vagyis a SZERetettől. Elválaszt felebarátodtól, TEST-VÉRedtől, attól az állapottól, ahol érzed, hogy nem vagy külön való az EGYtől, EGYség SZERetetben vagy Mindennel és Mindenkivel. Ne térj azokra az Utakra, melyek mások ellen fordítanak. Amíg játszol, és Tudatában vagy a JÁTÉKnak, és nem Hiszed el, hogy el vagy választva az EGYtől, addig LYÓ. Amely pillanatban megjelenik SZÍVedben a gyűlölet egy másik EMBER, Lény, ESZme, dolog iránt, azon nyomban elszakítottad magad a SZER Elemtől, a FÉNYtől, az EGÉSZségtől, amivel KÉTségbe helyezted magad.

Ami-Aki ellen harcolsz, azt MAGadhoz kötöd sötétséggel, s így szolgálod őt, s táplálod (ERŐddel) energiáddal. A duális, alacsony rezgésű anyagi Világ (Fény természetű hullám és rezgés Univerzum) két pólusú, ám ha BeLÁTod, hogy a két pólus valójában EGY, és TE is EGYséges EGÉSZ vagy, mely része egy még nagyobb egységnek, mely hatalmas VILÁG Óceán végtelen parány cseppből áll, akkor elfogadod és befogadod azt a Világot, mely körülvesz, és azon nyomban EGY leszel vele. A Világ, mely körülvesz, nem kívül van. Tükröz téged, de EGY veled. Ha mutat valamit, azt neked mutatja, és ezzel tanít téged. Semmi sem ellened van! Sőt! Minden érted van,mert így ÉRTED meg LÉNYedet, a LÉNY-Eget… Hogy amint Lent, úgy Fent, és amint Kint úgy Bent, de MINDez EGY, csupán az anyagi síkon osztódik meg, hogy tanulj,okulj,fejlődj, de végül visszatérhess oda, ahonnan indultál: Az EGYsÉGbe, a SZER Elembe, a TEREM-t-Ő Forrásba, mely a Fény-Szer-etet, a Fény-Világ.

Mi MINDENnek a LÉNY-Ege? Élj úgy, hogy IGAZ maradj. IGAZodj a Világ-hoz, mely FÉNY, mely SZERetet. Nem vagy különálló, nem vagy kívülálló: EGY vagy MINDENnel, EGY vagy MINDENkivel, melyek kölönléte csupán illúzió, hogy megértsd Utad és Léted LÉNY-Egét. Minden Út, Minden ér, Minden Patak, Minden folyó, Minden folyam az óceánba folyik, és EGYgyé válik vele. Fogadd el, hogy a MÁSság nem rossz, csak MÁS Út. Nem rossz, nem helytelen, csak a SOKból egy MÁSik, de a SOK EGYütt az EGY, a sok-sok EGY egyedi és megismételhetetlen, de nem helyes, vagy helytelen…Mindez TE vagy, MINDEN TE vagy. TE vagy az OKa MINDENnek, hiszen ÉRTED, hogy azért van MINDEN ÉRTED, hogy megÉRTsd a LÉNY-Eget, hogy a LÉT mit REJT-Eget NEKED, KI Velem, s Vele EGY vagy. Te nem vagy, mert MI vagyunk, EGYütt EGYek.

Hasonló írásokat találsz Tantra-Fény-Mag nevű weboldalamon.

Oszd Meg és Uralkodj

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

A Világ Fény-MAGja

A Világ Fény-MAGja

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

 

Van még helyed a teremtő Világban? Ítélkezel és pálcát törsz mások felett? Mi a megoldás? TEN-MAGad változol, vagy erővel változtatsz a KÖRnyező VILÁGon?

Hova helyezed magad ma, ebben a Világban? Én is, akár csak Te egyetlen csepp vagyok a végtelen óceánban. Megannyi szubjektív szándékként, érzésekkel lelkünkben sodródunk az áramlatokkal, sorsunk Útján, a népek, nemzetek, fajok sokrétű hullámai között, a Mindenség nagy Tervének beteljesülését szolgálva.

Ám embernek születtünk, így holisztikus egységben élünk, vagyis a fizikai testen kívül mentáltestünk és asztráltestünk is van, így alkotva egészet. Kapcsolódva a Forráshoz az Univerzummal együtt fejlődünk, a magunk szintjén, fizikai testünk az anyagi világ dimenziójában, mentál- és asztrál testünk magasabb dimenziókban. Akik már tudatossá váltak, azok tapasztalják, hogy nem csak anyag vagyunk, hanem jóval több annál. Nincsenek véletlenek, és számunkra láthatatlan erők kezében vagyunk.

Előre megírt sorsunkat be kell teljesítenünk. A szabad akarat létezik ugyan, de Utunkról nagyon nem térhetünk le, legfeljebb megállhatunk, betérhetünk egy-egy helyre elidőzve, míg vissza nem kényszerülünk, amikor sürgetővé válik az idő. A szabad akarat egy dolgot megenged ugyan, amikor le is térhetünk a kiszabott ösvényről, Sorsunk előre megírt nagy könyvét az ágy alá hajítva. Ez az öngyilkosság. Ez esetben nem kell beteljesíteni a MAGunk által leírt állomásokat és vonalat. Ám ezzel kihívjuk magunk ellen a sorsot, vagyis számos Szellem-Lélek felé karmikus tartozással távozunk erről a planétáról. Mégis jobb azt hiszem, ha elfogadjuk a Sorsunkat. Egy dolog azonban nagyon fontos. Mégpedig, hogy miként megyünk végig ezen az Úton. Milyen érzésekkel, milyen hozzáállással teljesítjük be a MAGunk által kiszabott TERVet, a nagy terv egyetlen vízcsepphez szabott parány egységét, mely számunkra több életet, számos inkarnációt jelent. Az ember mértékéhez viszonyítva ezek mégsem parányok, hanem óriási dolgok. Tehát ha pozitívan, egész lényünkkel, egész-ségben, szeretetben, önmagunk megismerésével, teljességünkben és valónkban haladunk az ösvényen, akkor beteljesítjük a sorsunkat. Ha azonban FÉL-elmekkel, rettegéssel, haraggal, gyűlÖLettel, irígységgel, daccal megyünk és haladunk, akkor megkeserítjük lelkünket, egészségünk és harmóniánk megbomlik, és kialszik bennünk a láng, a SZERetet Fénye. Ezért hát érdemes változtatni a SZEM-l-ÉLETen, a LÁT-ásmódon addig, amíg nem késő.

2012-ben új korba és új energiákba lépett át a galaxis. Az új kor új kilátásokat hozott, új lehetőségeket. Esélyt kapott minden egyes szellem-lélek, hogy tegyen Önmagáért, EGÉSZségéért. A maradi, visszahúzó, és a nehéz anyagi szintre süllyesztő szemlélet már nem szolgálja Utunkat, már nem erősít. A középkori szemlélet visszasüllyeszt egy alacsony szintre. Változnunk kell ahhoz, hogy előre nézhessünk, és hogy haladhassunk az új irányba. Ami felemel bennünket, ami támogatja emelkedésünket, vagyis fejlődésünket, az az elfogadás, szabad megengedés, a szeretet, és a befelé MAGunkba tekintés. Ha változást szeretnénk, és jobb Világot, akkor MAGunkon kell változtatni, hiszen ehhez van csak jogunk. A rajtunk kívül álló dolgok, személyek, események teszik, amit megkíván tőlük a sorsuk. Mi is azt tesszük. Ám hogy miként, milyen hozzáállással, az rajtunk áll. Engedd meg a Világnak, hogy forogjon. Légy megengedő és elfogadó, és fogadd be mindazt, amit kapsz a Világodból, a tükrökből. Lelked tükrén át, szemeden keresztül SZEMléled a VILÁGot. Amit nem tudsz elfogadni, az megakad, az megakaszt. Azzal dolgod van. Ám neked kell változnod, nem ő, nem az a dolog fog változni első sorban.

A felismerések jól támogatják a fejlődést. Önmagunk megismerése egyik legfőbb feladatunk. Mások megítélése nem szolgál bennünket, Lelkünk MAGja a Szeretet felé visz, vagyis Szívünk szavát kell követnünk. A dogmatikus, szigorú szabályokat tartalmazó, mások legyőzését, uralását kívánó törvények nem szolgálják a szeretetet és emelkedést. Senkinek nincs hozzá joga, hogy ítélkezzék, hogy pálcát törjön mások felett. Fogadj el mindent és mindenkit olyannak, amilyen. Nem könnyű, de érdemes elkezdeni e szerint élni, és gondolkodni. A gyűlölet, harag, irígység, és hasonló gondolatok, érzések megmérgezik lelkünket és gondolatainkat, visszasüllyesztenek az előző kor alacsony szintjére, ahol háborúk, népirtás, alá- és fölérendeltség, kegyetlenség uralkodott. Minden Földre érkező, emberi Testbe születet szellem-lélek egyenrangú. Persze van aki gyámolításra, irányításra szorul, mások tanítására van szüksége. Ez természetes, de ez nem  jelent alá és fölérendeltséget. A pici gyermek ugyanolyan jogokkal rendelkezik, mint az ereje teljében lévő felnőtt, vagy az agg, ki élete nyugvó szakaszába érkezett.

Első teendőd legyen az, hogy elfordulsz az ítélkezéstől. Tekints Önmagadba, valódba, vagyis nézz IGAZ lelkedbe, és kezdd el meghallani a szíved szavát. Ami nem az elfogadásról, szeretetről, igazságról szól, azzal ne azonosulj. Ezután indulj el önmagad megismerése irányába. Ha nem megy önállóan, hát bátran kérj segítséget. Senki sem tökéletes, ki több, ki kevesebb segítségre szorul Útja során. Engedd el a korlátaidat, tekints, és lépj határaidon túl, melyeket a társadalom, a karmád, a családod és környezeted épített köréd. Légy szabad, anélkül, hogy ártanál másoknak. A szabadság megélése mellett mások szabad létét tiszteletben tartva, az igazság mellett maradva kell haladni és fejlődni. Az önismeret útján lépdelve az elfogadás a legjobb mód megtalálni a szeretetet. Tehát önismeret, önszeretet, önelfogadás. Mindez nem önzés, és nem ego. Mi MAGunk vagyunk a teljesség és a Mindenség, hiszen ami rajtunk kívül van, az már nem mi vagyunk. Ha változtatni akarunk azon, ami rajtunk kívül áll, azt csak erővel tehetjük. Ha erővel tesszük, akkor vétünk a szabadság eszméje ellen. A dolgok akkor is változnak, ha MI változunk. A Világ mely körülvesz bennünket, IGAZodik hozzánk. Minél több SZERetet van bennünk, minél több elfogadás van bennünk, ha az önáltatást, önbecsapást felváltja az IGAZság, az IGAZ önMAGunkra lelés, akkor a terünket újjá teremtjük, hozzánk IGAZodván jobbá válik, anélkül, hogy erőt fektettünk volna bele, erőszak árán változtatva rajta.

Tégy a szeretetért, tégy a szabadságért, ne árts senkinek! Haladj sorsod útján! Határaidat kezdd el kitolni! Érezd a lehető legjobban magad úgy, hogy önMAGadért teszel. Nem lépsz fel senki és semmi ellen, hiszen ezzel energiát adsz neki, és támogatod. Ami megakaszt, amit nem tudsz elfogadni, az tanít, megmutat, ráébreszt. Ne mutass másra, hiszen Minden mi benned van, mi veled történik, az érted van, az Oka te MAGad vagy, tehát MAGadban kell megoldást találnod rá, ne másban keresd a megoldást és a hibát sem. Légy hű ÖnMAGadhoz. Higgy ÖnMAGadban. Mindennek a Forrása belőled ered, hiszen csak azt TUDhatod, mi benned van. Amit elindítasz, az visszatér hozzád. Ha gyűlöletet és haragot táplálsz, az tér vissza, ha SZERetetet, akkor az. A Mindenség, a VILÁG (Fény, Teremtő Szeretet) EGY és EGÉSZ. Ha elfogadod, hogy MINDENNEK része vagy, és EGY vagy vele, EGYséged és EGÉSZséged a MINDENség, akkor tudatossá válsz a megOLDÁSra, és ÁLDÁSsal térhetsz abba a SZERetet VILÁGba, ahová valójában tartozol.

A MAG népe a nemzetek MAGja. A változás mindig a MAGból indul el. Ugye érted, hogy Minden érted van, így rajtad is áll mit teszel TEN-MAGadért, és eként a VILÁGért.

Ez a cikk és hasonló írások olvashatók a Tantra-Fény-Mag oldalon.

A Világ Fény Magja

Festmény: Jean-Léon Gérôme: Phrüné hetéra az Areioszpagosz tanácsa előtt(1861)

süti beállítások módosítása