Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

FényTUDAT


2017.máj.13.
Írta: kr.IST.óf.IST.ván Szólj hozzá!

Pénz

PÉNZ

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

A pénz csere és mérőeszköz első sorban, emellett segítséget nyújt számos lehetőség megvalósítására. Önmagában nem negatív és nem pozitív. Ugyanúgy, ahogyan a mágiát, és más erőket, lehet jóra és rosszra használni. Javaslom tekintsünk rá úgy, mint (lehet, hogy túlontúl leegyszerűsítem, de így talán a legcélravezetőbb) egy késre. A késsel fel tudjuk darabolni az ételt, hogy elfogyaszthassuk, és meg tudunk sebesíteni, vagy ölni vele valakit. Szándékunk szerint válik negatívvá, vagy pozitívvá.

Mégis az emberek egy nagy hányada negatívan állítja be, bűnös dologként kezeli, egy kényszerű rossznak állítja be a pénzt. Ez a rögeszme pedig generációról-generációra öröklődik, a tudatalattiban, és karmikusan átitatja szellemünket és lelkünket. Vajon miért? Mert ha a lelkedbe és tudatalattidba, tudatodba az van beleültetve-beleégetve-programozva, hogy ez rossz, nem akarhatod, nem jár neked, te szegény vagy, szegénynek születtél, akkor nem akarod a pénzt, teremtő energiáid nem fordítod felé, megmarad a pénz a gazdagoknak…ezért.

Amikor megjelent a pénz az ember életében (itt most nem igazán számít, hogy kezdetben nemesfémeket, vagy érméket, később papírokat használtak eszközként az árucseréhez, vagy egy-egy dolog értékének meghatározásához), az úgynevezett gazdag emberek bővelkedtek belőle, tehát ők dúskáltak benne. Ez ma is így van, nem változott túl sok minden, de azt azért tudjátok, hogy a Földön az összes használatban lévő pénz mennyisége iszonyatos mértékben többszöröződött meg az elmúlt 1000 évben. Ma már nem is nemesfém, vagy papír alapon van hatalmas mennyiség belőle, hanem elektronikus formában, számítógépes számlákon.

Tudjuk, mindenki tudja ezt, miért fárasztalak benneteket ezzel? Egyértelmű közhelyeket puffogtatok…

Azt is tudjátok, hogy világ(földi országok) összes pénzének 99 %-a a világ összes lakossága 1%-ának tulajdonában van? (Hagyjuk azt, hogy ezek cégek, alapítványok, államkincstárak stb., hiszen ezek mögött is emberek vannak) Lehet, hogy ezt is hallottátok már. Az un. multik (ezek földrészeken, vagy földi méretekben kereskedő, vagy ingatlanokat, termékeket, szolgáltatásokat birtokló és értékesítő gigacégek, bankok) minden országban ott vannak már. Tulajdonosaik abba a bizonyos 1%-ba tartoznak. Képzeljétek teljesen mindegy, hogy miről beszélünk, legális, vagy illegális(drog, fegyver) termékekről, akkor is az ő pénzük van benne. Sőt! Előfordul, hogy olyan mértékű növekedés áll be a világon, hogy a keletkező többlet érték (nehezen használom ezt a szót, mert igazából többlet érték nincs, inkább többlet haszonnak mondanám, talán csak a mezőgazdaság képes többlet terményt (értéket) előállítani, egyéb esetben csak emberi munkával (vagy anélkül) összeraknak, vagy átalakítanak dolgokat, és azt többért adják, mint amennyit ráfordítottak) megkívánja, hogy nyomtassanak még pénzt, anélkül, hogy lenne mögötte valódi ellenérték. Utóbb már nem is nyomtatnak, csak beírnak egy nagyobb összeget egy számítógépbe és nyomnak egy entert. És ezek az összegek is magántulajdonban vannak, mégha állami, vagy nemzetközi intézetek, bankok nevén fut is a dolog. A Világ egy nagy monopoly játék, ahol 2000 család és a hozzá tartozó slepp(az 1 % ) kezében van minden játékpénz. Amikor monopolyzol ( vagy gazdálkodj okosant játszol) egyszer csak elfogy a pénz a játékból, vagyis nem tud adni a pénztárosnak kinevezett játékos a többieknek egy fillért sem. A Világ monopolyban ilyen nincs, mert nyomtatnak, vagy entert nyomva tesznek bele még, ahány milliárd éppen kell. Az USA jegybankja magánkézben van. (Ha nem tudod mit jenet, akkor leegyszerűsítve úgy tudom mondani, hogy a jegybank nyomtat és ad ki pénzt a többi banknak)

Klassz kis játék. Hogy tetszik? Nekem nem tetszik…Tudod miért?

Mert ez nem egy igazságos játék! Az esélyegyenlőség hiányzik belőle! Ha kiosztanák azt a pénzt, amit az 1% birtokol, akkor holnaptól nem éhezne senki, mindenkinek lenne lakása, heti 2-3 napot kellene dolgozni, leginkább olyan munkát, amit szeretsz is, és nem kényszerből csinálod. Sőt, alapfizetést is kaphatnál állampolgári jogon, mint mondjuk Kuwaitban, ahol minden férfi havi 3000 dollárnyi dínárt kap állampolgári jogon. Nem is nagyon dolgoznak a kuwaitiak.

Nem lenne szükség arra, hogy a szegény réteget elnyomják, így nem kellene fegyveres elnyomó szervezeteket létrehozni, a fegyverkereskedelemnek lőnének…és sok más, a hatalom megtartását szolgáló intézményt kellene felszámolni.

Tudod, hogy ki tartja fenn mindezt? TE!!!

Mert a politikán keresztül ügyesen elhitetik a jónéppel, hogy demokráciában él (Persze a diktatúrákban egyértelmű, hogy hatalmi gépezet működik), vagyis ő választott, és ő döntött, hogy melyik párt kormányozza az országot.

Mindezt Te elhiszed? Elhiszed, hogy demokrácia van? Elhiszed, hogy a Te és sorstársaid döntésétől, szavazatától függ, hogy mi fog történni 4-5 évig az országodban?

Tévedsz…és így súlyos hibát követsz el…amellett, hogy nincs más választásod, mert közben éled a sorsod, melyben szintén nincs döntési jogköröd! Sajnálom, de így van!

Egy egyszerű példát hadd mondjak minderre: Képzeld el, hogy egérversenyre jársz. Egy dobozban van 5 pálya egymástól elválasztva, és mindegyik pályán egy-egy egér indul versenybe, hogy a végén elérjenek egyetlen darabka sajtot, így a legelső egér éri el leghamarabb, ő eszi meg mindet. A győztes egér gazdája hatalmas pénzjutalmat kap. Ám mi van akkor, ha minden egyes egérnek olyan gazdája van, aki a színfalak előtt gazda csak, de igazából csak stróman, vagyis valójában megjátssza, csak a gazdát, és minden egyes egérkének egyetlen gazdája van csak, és ez a verseny csak színjáték, bármelyik egér győz, akkor is ugyanaz az ember gazdagodik meg. Az egerek a pártok, a strómanok a pártelnökök, és a valódi gazda a színfalak mögött az 1%. Melyik egérre szavazol?

Ez eddig nem túl spirituális, nem túl igazságos, nehezen hihető, és hányingerkeltő…

Ha eddig eljutottál az olvasásban, és azt érzed, hogy van benne valami, akkor szeretnélek megnyugtatni, hogy a monopolynak hamarosan vége lesz, de ehhez Te is kellesz. Nem kell senkit bántanod hozzá. Tedd csupán azt, hogy kinyitod a szemed, és figyelsz. Meglátod a bábjátékost a színfalak mögött, és nem hiszed el a látszatot. Nem hiszed a sok maszlagot, amivel etetnek. Válj tudatossá! Válj szabaddá! Ne tápláld tovább a hatalmat és a hazugságot! Válj igaz emberré!

Az elmúlt 1000 évben megtörténtek mindezek. Azért történhettek meg, mert az univerzum ebbe a korszakba lépett, és a vaskort meg kellett élnie az emberiségnek. Le kellett menni ezekbe az erőkbe (energiákba), meg kellett őket tapasztalni, szenvedni. Ha nem ismered a sötétséget, akkor hogyan tudod értékelni a fényt? Ha nem féltél, nem szenvedtél, nem nélkülöztél, nem gyűlöltél soha életedben, akkor honnan tudod, hogy a szeretet, a kényelem, a megbecsülés nagyon jó dolgok, és nem csak alap, ami jár neked, ha már nincs jobb? Nem tudnád! E nélkül nem tudnád!

Mi jön a vaskor után? Az aranykor…

Mit lehet tudni? Hát azt lehet tudni, hogy többek között nem hazudhatsz többé. Ha mégis hazudsz, az pár órán órán belül kiderül, vagyis fény derül az igazságra. Nem bánthatsz senkit és semmit, mert pár órán belül visszakapod. A világ-multi-elit-hatalom 1% betöltötte a feladatát. Elvégeztetett. Ennyi volt. Hamarosan vége a társasjátéknak.

Ha valamelyikőtök, aki most elolvasta ezt a cikket azok közé tartozik, aki az általa megszerzett jövedelmet csekély százalékban a vállalkozása fejlesztésére fordította az elmúlt években, és a nagy részét saját, és családja személyes igényeire, és az alkalmazottai jobb életszínvonalára költötte( éhezők, nélkülözők, betegek javára adományozta), akkor nem kell aggódnia. A céged megmarad és virágozni fog. De, ha esetleg mégsem ezekre ment el a jövedelmed, hanem mondjuk hatalmas növekedésnek indult a vállalkozásod, és ebből nem adtál azoknak, akik dolgoztak neked, nem adakoztál, esetleg becsaptál, kihasználtál másokat, hatalmas haszonra tettél szert, akkor jobb lesz ha komolyan veszed a leírtakat. Még nem késő!

Ismét egy példa…ami megtörtént! George Lucasról szinte mindenki hallott. Az is lehet, hogy a példámat, mely példamutató, sokan hallották már. Nem gond! Tehát tudjuk, hogy George Lucas és cége a Lucasfilm 1977-től hatalmas vállalkozássá nőtte ki magát. 6 filmet készített, és még számos más tevékenységből vált birodalommá és példává. A filmek mind példabeszédek, és hatalmas tanítást hordoznak magukban, így az emberiség javát szolgálták, szolgálják. Néhány éve Lucas eladta a Lucasfilmet a Disneynek 2 Milliárd dollárért. Mit tett? Az aranytojást tojó tyúkot eladta! Talán elfáradt és megöregedett, vagy pihenésre vágyott. És mire költött 2 Milliárd dollárt?

Eladományozta…jótékonyságra költötte…rászoruló embereknek adta mindet!

Visszatérve rád, aki nem ezt tette mindazzal a jövedelemmel, ami nem a MAGa és családja szükségleteire és vállalkozása kis mértékű növekedésére fordítódott az elmúlt években. Te!!! Igen Te…Most mit fogsz csinálni?

Nevetsz és kételkedsz? Tedd azt. Félsz? Azt is megteheted. Elbújsz, hazudsz, eldugod, kiviszed külföldre, ingatlanokat, cégeket veszel, befekteted? Nem…erről lekéstél.

 Kezdj el adni! Keress éhezőket! Keress hajléktalanokat! Keress munkanélkülieket! Alapíts karitatív szervezeteket! Nagyon gyorsan!

Ha nem teszed, mindent elveszítesz és beteggé válsz, majd hamarosan meghalsz. Hidd el nekem.

Nem tudom még mennyi időd van. Egy hónap? Egy év? Öt év? Tíz éved már nincs…hátra. Cselekedj!

Szeretettel köszönöm a Sorsnak, a Forrásnak, hogy az elmúlt 10 évet nélkülözésben tölthettem, és elveszítettem mindent és mindenkit, akit csak lehetett…De megvagyok és itt vagyok épen és egészségesen. Vannak szerető rokonaim, barátaim, családom. Ez a legfontosabb.

Ölelek Mindenkit!

Egyszer visszajelzett valaki, aki ezt az írást olvasta, hogy félelmet kelt az emberekben. A félelem az egóhoz kapcsolódó érzés. Az fél csak, aki még nem engedett el mindent és mindenkit. Aki már nem birtokol, nem akar, csak szeret feltétel nélkül, az már nem fél...

Hasonló írásokat olvashatsz a Tantra-Fény-Mag nevű weboldalamon.

Pénz

 

http://kristofreepoet.atw.hu/

 

https://www.tantra-feny.hu/

Kristóf István

MAG Népe

MAG Népe

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!


Előre szeretném bocsátani, hogy a teljesség igénye nélkül fogalmazom éppen ezeket a sorokat, ám a mondanivaló kikívánkozik belőlem. Miről is van szó? A MAG népéről, nyelvéről, múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A MAG népe azt gondolom már nem egy életközösségként kezelendő csoport. Bocsánatot kérek azoktól az új hullámot képviselő személyektől, akik ezt pl. new wave-nek neveznék, az életközösséget populációként, mert szerintük nincs sok-sok kifejezésre megfelelő magyar szó. Szerintem mindenre van magyar szó, csupán szándékaink, körülményeink és környezetünk kényszeríthet bele más nemzetek szavainak használatába, igen erős nyomást és kényszert alkalmazva. Ezen lehet változtatni. Tudatosan visszatérni a MAG nyelvében megtalálható szókincshez, és amire nincs csak angol, latin egyéb nyelvből átvett szó, arra alkossunk újakat, de ne másoljunk! Miért? Mert ez az a nyelv, melynek eredeti ősi formája átível a ma élő emberiség egész történelmén, és még MOST is, MA is megállja a helyét, hiszen univerzális, vagyis VilágEGYETEMLEGES ősi tudást hordoz, pedig nem beszéli csupán kb. 20 millió ember jelenleg. A VILÁG magyarázatára, a hétköznapok megélésére, a gondjaink (nem problémáink) megoldására ad számunkra kulcsokat ez a nyelv, mely anyanyelvünk, és néhányunk számára apa, vagy tanult nyelv, de a lényeg az, hogy MAGunkénak valljuk. Tehát az én véleményem (ezzel lehet vitatkozni, lehet kétkedők sora kíván majd belekötni, de leteszem, hogy nem fogok senkivel birokra kelni. Mindenkinek számít a véleménye, de én a leírtakon felül, nem kívánok meggyőzni senkit, csak egy álláspontot rögzítek, mely csak az enyém. Önérdek, elszállottság, önzőség (más nyelven egoizmus) szándéka nélkül.), az én véleményem, hogy minden ember magyar ezen a Földön, aki annak vallja magát, aki beszéli e nyelvet, és birtokolja rétegeit.


Mi okból kezdtem ebbe az írásba? Mert nagy tudású történészek és régészek hazai és külhoni értekezéseit olvasgatom mostanság. E neves szakemberek (nevek nélkül kívánom közlendőmet megfogalmazni) kijelentései hibáktól hemzsegnek, téves következtetéseket vonnak le, amellett, hogy nem említik annak lehetőségét, hogy emberből vannak, tehát tévedhetnek. Szóval a történész és régész leszólja a nyelvészt. A nyelvész nem mer, nem akar kutatást végezni arra vonatkozóan, hogy e nyelvben mi rejtőzik, mi az mi felszínre törekszik, és mi az mi napjainkban zajlik, és kikényszeríti magát, és a világ elé tárul.


A régész beszél arról (nagyon leegyszerűsítve fogalmazom meg, ezért bocsássatok meg. Emellett tudásom körülhatárolható ezen a téren, tehát itt és most bevállalom, hogy lehetséges: tévedek, bár olvasatom és sugallataim, képességeim (belső képi emlékeim ebből és más életekből) igazolást nyújtanak önMAGam számára), tehát beszél arról, hogy 450 ezer éve már ősember élt a Kárpát medencében. És van 50-100 ezer éves másik ősember fajtól néhány lelet itt a Kárpát-medencében. Aztán a civilizáció bölcsője Mezopotámia, ahol kb 10-12 ezer éve megjelent a földművelés, állattenyésztés, majd a falvak és később városok önszerveződése, a nagyobb közösségek megalakulása. A pattintott és később csiszolt kőszerszámok lassan kicserélődtek réz és ólom eszközökre, és persze fegyverekre mintegy 7 ezer éve. 5 ezer éve megjelenik a fokos, mint szerszám és fegyver. A tudósok (régészek,történészek) kerülgetik azt a dolgot, melyet a genetikusok, nyelvészek már kezdenek érinteni, majd vallani, miszerint az utolsó jégkorszak elvonulásával 12 ezer éve Mezopotámiával egy időben mindaz a vívmány, amit az akkor élő emberi faj elért a Tigris, Eufrátesz, Zab folyó mentén és a közeli hegyvidéken (kezdetben subar, majd sumer közösség), mindaz a Duna, Tisza, Körös mentén is zajlott. Az ősemberek genetikája nagyon eltér egymástól is és a mai ember genetikájától is. Szóval az ember és az ősember másik faj, és nem evolúciós lépcsőfok, nem egyik fejlődött ki a másikból. Emellett az ember genetikája egyszer csak megjelent a semmiből, és nem találják miként kapcsolódik a korábbi fajokéhoz. Visokóban Boszniában 30 ezer éves piramisokat találtak, míg az egyiptomi piramisok 8 ezer évesek. Sok történet, monda beszél Gondwanaról, Mu szigetéről, Lemuriáról (tudtommal ez Mu-val azonos) , Atlantiszról. Ezek mesék? Az óriások, az un. istenek is mesék? A történészek szerint mese és zagyvaság.


Mire szeretnék kilyukadni? Arra talán, hogy keressük meg a mai embert. A ma a bolygón élő ember ki valójában? Hol lett azzá ami? Az ősember, a kőkori majd bronzkori ember miként lett egy kozmikus nyelv birtokosává? Én nem tudom elképzelni, hogy ez a nyelv, melyet most birtoklok, itt a földön jött létre. A planétán felnövő kőpattintó, majd kerámiát égető, később réz, ólom, még később vasércet megmunkáló, szántó-vető-állatenyésztő, majd lovon hódító és kereskedő ókori, középkori ember ki tudta alakítani ezt a nyelvet, mely az Univerzumot foglalja magában, nem a Földet és folyókat, hegyeket, vadat, halat, s madarat. Ennél többet foglal magában a MAG nyelve. A többi nyelvet hagyjuk ki ebből. A többi nyelv oly fejlettségű, miként a nemzet, mely beszéli. A MAG nyelvében olyan tudás van, melyre a mai fizika éppen mostanság talál rá, sőt van ahol még nem tart, de MI igen, ki bele tudjuk MAGunkat ásni a rétegekbe, a nyelv mély tudásába.


Mit is szándékoztam mindezzel közre adni? Mire szeretném felhívni a figyelmet? Csak elgondolkodtató szálakat szerettem volna eljuttatni azok számára, akik nem elégednek meg külhoni történetekkel. Akik érzik, hogy már nem elegendő az, amit a tudósok elénk tettek. Hogy van mit keresni az ember, az emberiség háza táján. Hiszen nem vagyunk egyedüli értelmes a faj a Földön. Sőt igen kezdetleges a tudásunk, ha még mindig nem látjuk azt, hogy mi zajlik a Világban, a Földön, körülöttünk. A MAG népe mi okból beszél egy nyelvet, mely nem földi tudást foglal MAGában. Az ember nem földi eredetű, és nem törzsfejlődési (evolúciós) végtermék. Valaki megtanította a nyelvet az embernek, és segített a fejlődésben, nem a kereskedelem, a termelés és a profit volt, ami 14 ezer év alatt a pattintott kőtől elvezetett a szilicium nanotechnológiáig, a genetikáig. (Ez még csak fizikai szint, és az asztrális és mentális világ csak most kezd látszani. A magasabb dimenziószintek melyek kihatnak az alacsonyabbakra, és viszont az alacsonyak a magasabbakra). Gondoljunk bele, mielőtt elhamarkodott kijelentésekbe bocsátkoznánk. A múlt ismerete elengedhetetlen. A hagyományok és történelem megismerése fontos. Fontos, hogy tudjuk kik vagyunk. Fontos, hogy ne azonosuljunk más kultúrákkal, kik más múltból, más úton érkeztek meg egy másik jelenbe. Ez nem a miénk, ezzel nem kell azonosulnunk. Tekintsünk a jövőbe és építkezzünk hagyományainkból, szókincsünkből, ősi törvényeink lelkiségét és erkölcsét alapul véve lépjünk vissza a Világ Élére, az ÉL-Ő Ős Ten MAGunkban hordozott tudásával. Nem vagyunk alávalók, és nem vagyunk fölé valók senkinek és semminek. MI a MAG népe voltunk, vagyunk és leszünk e VILÁGban. Ideje föleszmélni és elfoglalni helyünket, de nem a nyájban, hanem a pásztorok között. Ne vesszünk bele a múltba, mert az nem vezet előre, de ne feledjük honnan jöttünk, és a tudás birtokában kezdjünk el építeni egy Lelkes közösséget, mely a szív útján jár, nem a pénz és hatalom ösvényeit hajhássza.

Ide kapcsolódó cikkeim:

MAG Vagyok? http://fenytudat.blog.hu/2017/09/09/mag_vagyok

MAG Lélek: https://www.tantra-feny.hu/2017_05_18_MAG_Lelek.htm

http://kristofreepoet.atw.hu/

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

A Beavató Kulcsok

A Beavató Kulcsok

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

A Mindenség-Forrás-Szeretet-Fény kiáradt a Teremtésbe, és felosztotta MAGát a TÉRbe, mely a Világ. Látható és nem látható SZÍNteket hozott LÉTre. ÉLnI kezdett, kiÁRAMlott önMAGából önMAGába, nem először, s nem utoljára. Örökkön. Ő-IS-TE(N), mint TE is TE(N) vagy. Ki vagy? OK vagyOK. ÉL-Ő-IS-TE(N) vagyOK, s ÉN TE vagyOK. EGYek vagyunk.

A Nagy Szellem, a Világ ott ÉL benned, s a Sorsod eként alakítja, miként TeIS Szellemed által teszed, mert amint a VilágÓceán is EGY, de cseppekből áll, úgy minden Ember egy-egy cseppje a Nagy EGYnek. Ő így Éli meg oszthatatlan EGYségében a Kint, mint Bent, vagy Fent,mint Lent ős lényeget.

Tudd, ahogy megírtad Sorsod Útját, úgy haladsz és fejlődsz míg végigjárod, mit egyszerre egy, és egyszerre több Életben megÉLsz, attól függ, hogy lentről, vagy fentről tekintesz reá.

Megírtad minden másodpercét, vagy épp Most írod, MindEGY, mert az idő sok sorba rendezett tér.

Ahogy beteljesíted SORsod, úgy kapod a beavató KULCSokat, melyek a (Lét)feladatodban a kapcsolók. Egyre többet tudsz, érzel és tapasztalsz, egyre mélyebben teljesíted be sorsod, egyre jobban mélyedsz el Életfeladatodban. A kulcsok ott vannak az illatokban, a szavakban, a képekben, a hangokban, vagy szakrális térben, ahol éppen elhaladsz. Felveszed, beépíted őket, s ők beavatnak és a következő szintre emelnek téged.

Megnézel egy filmet, amiben elhangzik egy szó, egy mondat és te máris szintet léptél.

Hát így.

Hasonló cikkek és írások a Tantra-Fény-Mag weboldalamon.

A Beavató Kulcsok

https://www.tantra-feny.hu/vilag.htm

Kristóf István

Az Ember Szakrális Teremtés

Az ember a szakrális teremtés

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Amikor törvényekkel, korlátokkal és szabályokkal találkozok, pontosabban beléjük ütközök, akkor tudatosul bennem, hogy sajnos még mindig a hatalom az, aki megszabja a mindennapjainkat. Egérkék vagyunk, akikkel játszik a macska. (Tudjátok, azért játszik a macska az egérrel, hogy növelje áldozata adrenalin szintjét, és ez által számára sokkal ízletesebb lesz a zsákmány húsa) Az emberiség esetében a bezártság, korlátok, határok megszabása elfojtott, robbanásra kész állapotot idéz elő, amivel táplálkozni tud, amiből erőt képes meríteni az elnyomó csoport. Itt a fb-on is tapasztalható az erkölcsösség hamis korlátja. Ami elhatárol, elfojt, föléd kerekedik és nem enged megélni a szabadságodat (arra a szabadságra gondolok, amivel nem ártasz másoknak, amivel mások személyes energiáit nem veszed el, fájdalmat, kárt nem okozol), arra mi szükség van? Az emberi test egy szakrális teremtésű, tökéletes forma, az esztétika, a gyönyör megjelenésének egyik formája. Vajon miért tilos teljességében és valóságában megmutatni? Miért szólnak a szabályok és törvények arról, hogy létezik az a fajta erkölcs, mely a középkorba nyúlik vissza, és a mai napig él és virul, nem enged meg, csak tilt és korlátoz hazug ideológiákra alapozva, álszent nézőpontokat hangoztatva, holott már senki (a fejlett többség) nem így él, gondolkodik és vélekedik világunkban, aki csak picit is haladó szemlélettel rendelkezik. Tehát miért uralkodik a fb-on, és számos médiában a középkori álszent erkölcs elavult intézménye? Mert a hatalom, mely tíz körömmel kapaszkodik a régmúltban szerzett pozíciójába, nem képes elengedni és megengedni a ma emberének a szabadságot, a szeretetet, az igazságot, a felnőtté válást. A testiség, a természetesség, a meztelenség a szexualitás felé visz, melyen keresztül a gyönyör tapasztalható meg a lehető legtermészetesebb módon, mondhatni az anyatermészet és a világegyetem a fizikai testbe született lélek és szellem számára ezt a csodát hozta létre, hogy összekapcsolódhasson az ember fizikai szinten is a forrással, a színtiszta teremtő fény ősi erejével. A szív kapcsolódás, a szeretet ezen módon biztosítottak két ember számára a fizikai sík legmagasabb szintjén. És ez megengedhetetlen, mert ezekből az emberekből eltűnik a félelem, a gyűlölet és harag által kiváltott megosztottság és elkülönülés, vagyis az egyedüllét érzése, melyre az elnyomás és kihasználás, a kizsákmányolás és alárendeltség építhető. Sok ember karmikusan cipeli ezt az álszent erkölcsöt a tudatalattijában életeken keresztül. Mindez a földre született ember előjogától a szabadságtól, és a szabad akarattól megfosztás hatalmi intézményét hivatott megtartani. Tehát ezért...szerintem. A szexuális gyönyört és a tudáshoz (igazsághoz) való jogot ezért sorolták a bűnök közé. A pornográfia és kapcsolódó iparága ettől egy nagyon távoli fogalomkör, és nem érzem ide tartozónak, vagyis nem erről beszélek. A férfi és női test teljes, és naturális ábrázolásáról, minden testtáj esztétikus megmutatásáról beszélek. A szakrális geometria és a teremtés szépségének gyönyörteli természetességéről és esztétikájáról eltakarás és homályosítás nélkül. Ez egy szubjektív vélemény, és elképzelhető, hogy rosszul látom az összefüggéseket. Ez esetben bocsássa meg nekem ezt mindenki, aki másképpen lát és másképpen gondolkozik. Legyen szeretettel teli minden megélt napotok!


Ajánlom figyelmedbe hasonló témájú cikkemet:

Örök Fény a SZER-elem Állapota

Olvashatsz írásokat, kaphatsz hasonlatos szemléletet a Tantra-Fény-Mag weboldalon keresztül.

Az Ember Szakrális Teremtés

https://www.tantra-feny.hu/tantra.htm

Kristóf István

Igaz Való Emberség az Ember Világában

A fotón Dávid Júlia festménye /Hargita/

Igaz Való emberség az Ember Világában

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

A zárt rendszerek egy idő után telítetté válnak, korlátaikból következően véget kell érniük, mivel nem képesek fejlődni. A vallások, a szekták dogmatikus szabályai mind zárt rendszerben működnek, tehát törvényszerű, hogy kimerülnek, vagy felrobbannak. A nyílt rendszerek folyamatosan változnak, fejlődnek, és mivel nincsenek határok, korlátok, szabályok, törvények közé szorítva, így képesek emelkedni, haladni, új szintekre lépni. A vallások legtöbbjét emberek állítják össze, így az emberek egy kisebb csoportját szolgálják, vagyis a hatalmat. A szabályok, korlátok, törvények a többség irányítását(leigázását) hivatottak végrehajtani, hogy a hatalom szabadon garázdálkodhasson, uralkodhasson, elnyomhassa a többséget, aki energiával látja el. Hol is van itt a szabadság? A hatalom és a többség között ott vannak a törvények, a vallás,a fegyverek, a hamis (tév)eszmék melyek mind-mind azt hitetik el a többséggel, hogy mindez értük van, mert ha nem lenne, akkor káosz, háború és félelem uralkodna. Biztos? Az emberiség ennyire buta lenne, hogy ha nem nyomják el, nem korlátozzák, és nem használják ki, akkor gyilkol, pusztít, felőrli és megsemmisíti önmagát? Hát…

Mindezek mire mutatnak rá? Számodra, ki ezt olvasod, mit rejt mindez? Mi a lényege? Mi nincs a helyén? Mit nem látsz, nem érzékelsz mindezekben, és mindezek mögött?

Én amit ebben látok az mind a félelemről szól, az elnyomásról, a megosztásról, az elkülönültségről. Amíg a többség nincs tisztában a Való Világgal, az Igazsággal, addig el lehet nyomni. Függőségben tartott, gyűlöletben, haragban, irigységben, rettegésben, elnyomásban, hazugságban, dühben választanak el bennünket isteni felünktől, EGÉSZ-ségünktől, Teljes IGAZ valónktól.

Mit hiányolok az egyenletből? Miről nem szól mindez? (Persze itt-ott említik a könyvek, de nem igaz valójában, inkább manipulatívan és szabályzókkal, adok-kapok szinten, ami megint csak hazug és méltánytalan)

A SZERetet, a SZER-Elem hol van? Tudod miért nincs itt? Mert a SZER az ember középpontjában, szívében az a MAG, mely egyesíti a Férfi és a Női minőséget. A Szívben Egyesülnek Teremtő Fénnyé. Elvárások nélkül, Ár nélkül, viszonzás nélkül Csak úgy. Ha pedig megjelenik a Fény, akkor a sötétség eltűnik. Ha megjelenik a Szeretet (A Teremtő Fény) a Fél-elem, a gyűl-ölet sötét ereje is eltűnik. A hazugság helyére az IGAZság lép. Egyesül a két oldal, és EGYség, EGÉSZség lesz a megosztottságból és elválasztottságból. A függőségek, a hazugságok, az elidegenültség, a gyűlöletkeltés arra szolgálnak, hogy EGY-mástól elválasszanak, hogy ÖnMAGunk egységétől, IGAZ Valónktól, ÉP EGÉSZségünktől különválasszanak bennünket. Miért? Mert a félember, a félelemember, a dühös ember, a gyűlölködő ember nem látja, nem láthatja az igazságot, mert elválasztják az igazságtól. A Tudás és a belőle fakadó Tudatosság az Igazságot láttatja velünk. A manipuláció, a mesterkélt hazugság sötétsége eltűnik, amint az IGAZság és SZERetet Fénye kigyullad a szívekben. Az Ég Atya és Föld Anya SZER-elemben egyesül a szívben, s teremtő fénnyé változik, hiszen nem vagy egyedül. A Forrás-Mindenség EGY, melynek Te a része vagy, sőt a MAGad szintjén hasonlatos is vagy hozzá, mert Te is EGY vagy, és benned van a férfi és női oldal.

Én is TE(N) vagyOK, Te is TE(N) vagy, Mi is TE(N) vagyunk: EGYségben vagyunk Mindennel, az ÉL-ő is TE(N) vagy itt és most, az örök jelenben, hol csak fény van és szeretet.

Kérdezlek hát;  belátod e Mindezeket? Látod e az igazságot? Képes vagy e tenni Önnön MAGadért, ahogyan Mindenkiért, mert ugye EGYek vagyunk. Vagy inkább hiszed azt, ami tévÚTra vezet. Maradsz e a sötétségben? Maradsz e a hazugságban? Maradsz e a félelemben? Maradsz e gyűlöletben, a haragban, a dühben, az irígységben és továbbra is elhiszed, hogy egyedül vagy, és a világ tőled függetlenül működik, el vagy választva a többi embertől, a Mindenség rajtad kívül áll, és Te egy kívülálló vagy.

Tedd, amit jónak látsz! Ne higgy el semmit mindebből! Élj úgy, mint eddig! Én nem akarlak megváltoztatni. Az én szerepem csupán az, hogy megvilágítsak egy-egy pontot abból, amit látsz, vagy amit nem látsz. Tedd amit tenned kell, gondold, érezd,érzékeld azt, amit jónak vélsz. Minden jót felebarátom!

Ezek után szeretnék még néhány dologra rávilágítani. Az ember szabadnak születik. A szabadság azt jelenti, hogy bármit megtehet: Ölhet, rabolhat, szaladhat, dolgozhat, rajzolhat…sorolva a végtelenségig. Mindezt teheti anélkül, hogy bárki megtiltaná, megállítaná, korlátot szabna neki. Még egy fontos dolog, hogy az ember a szabad létezését, élete útját a sorsán keresztül viszi végig. Tanul, tapasztal, fejlődik. Ez alatt (több életen keresztül) rájön, hogy ha másoknak árt, azt az univerzum viszonozza, vagyis kölcsön kenyér visszajár. Így a maga bőrén és kárán jöhet rá arra, hogy ha ártok másoknak (embereknek, állatoknak,Föld-Anyának) azt visszakapom. Ez nekem rossz? Igen! Akkor mit érdemes tenni? Szeretni, segíteni, tanítani…stb. csupa pozitív, mások javát szolgáló cselekedeteket véghez vinni. DE!!! Nem a szabályok, korlátok, az elnyomó hatalmat szolgáló, a gazdagok vagyonát, felhalmozott, mások munkájából és elnyomásából szerzett javait védő törvények által kell fejlődnöm. A Földi lét nem ez okból jött létre. Az egyensúly megborult egy időre.

Az öröm, a boldogság, a teljesség, az egészség, a fejlődés az amire vágyunk. Ha a szeretet állapotába kerülsz, vagyis érzed a teremtő forrás szeretetét, azt az erőt, ami fényt ad a lelked számára, a tudatod/szellemed a teljesség-egységet tapasztalhatja, és még a tested is a gyönyörben létezik, akkor mondható, hogy holisztikusan, test-szellem-lélek egységben felemelkedtél, a középpontodban: MAG valódban létezel. Ez az isteni állapot. Ezt szeretné minden ember megtapasztalni. E miatt tesz mindent. Ha viszont nincs tudatában a valóságnak, akkor hazugságokkal el lehet téríteni arról az útról, mely ebbe az állapotba vezet. A drogok, a dohány , az alkohol, az erőszak, a függőségek, a sötét oldalt, vagyis a hazug oldalt szolgálják, tehát olyan álságos dolgokba viszik az egyént, hogy azt higgye a MAG állapotba került (emelkedett, teljesség-egység, gyönyör,szeretet,fény állapot), de valójában csak tudatmódosítókkal élt. A hatalom a tudatmódosítókon, az erőszakon, a törvényeken, a korlátokon keresztül vezet hamis illúziókba, hogy fenntarthassa elnyomó és kihasználó helyzetét.

Új korszak kezdődött néhány évvel ezelőtt. Az Univerzum-Mindenség a korábbi süllyedő, alacsony rezgésű vaskorból kilépett. A Világ elindult az emelkedés felé, az aranykor elkezdődött. Ez azt jelenti, hogy lehetőség nyílt elengedni mindazt, amit a vaskor ránk kényszerített. A bennünk több életből összegyűlt szennyet, lelki terhet most eldobhatjuk, és szabaddá válhatunk. Mindez nem kötelező. Emlékszel! Szabad vagy…szabadon dönthetsz. Maradhatsz a függőségek, tudatmódosítók, hazugságok sötét oldalán, továbbra is árthatsz másoknak, részt vehetsz az elnyomók hatalmi gépezetében, szolgálva őket, elnyomva másokat és persze önmagadat, de ki is léphetsz a szabad levegőre. Beléphetsz a szeretetbe, így arra az útra térhetsz, mely a MAG állapotba vezet, de hamis drogok nélkül, csupán szívből és lélekből, megengedő, elfogadó módon, korlátok nélkül. Ehhez változtatnod kell az egész életviteleden, felfogásodon, embertársaid, szeretteid, a Föld és a Világ felé eddig fennálló viszonyulásodon. Menni fog?

A gyönyör nem bűn. A gyönyör az egység (MAG) állapotának fizikai testben megtapasztalható szintje (persze tudatmódosító mesterséges anyagok mellőzésével). Mondhatni az isteni állapot földi megtapasztalása, ahol a lelki szinten a szeretet, szellemi szinten a mindenség-egység, testi szinten az orgazmus érzése-érzete valósul meg. Amíg azonban középkori dogmatikus vallási korlátokba ütközöl saját lelkedben, tudatalattidban és tudatodban, addig ezt az állapotot nem érheted el. Amíg azt gondolod a gyönyörről, hogy az bűn, vagy helytelen, vagy bármi módon negatív dolog, addig nem vagy képes szabaddá válni. Amíg nem vagy szabad, addig nem leszel képes felemelkedni, és elfoglalni a helyed egy új szabad emberiségben. Dönts szíved szerint!

A lángot meggyújtottam, a Világot kezedbe helyeztem. Köszönöm a megtisztelő figyelmed, és megyek is tovább. Ha mindezt nem hiszed, vagy eltolod MAGadtól, az már a tiéd. Nem akarlak meggyőzni, csupán megtettem, amit meg kellett tennem.

de kapcsolódó írásaim:

MAG VagyOK?

Világ-Szer-Te


Hasonló cikkeket olvashatsz még Tantra-Fény-Mag nevű oldalamon.

Igaz Való EMBERsÉG az Ember Világában

Kristóf István

Szabad Magyarok

Szabad Magyarok

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Házam körül, hazám gyönyörű tájain szembesülnöm kell alkalmanként a rideg valósággal. Elégedetlen, hőbörgő emberek hallatják hangjukat. Javaslom minden igaz magyar embernek, hogy előbb saját háza (hazája) táján tegyen rendet, s ezt követően lehet a Világ felé tekinteni.

Ebek harmincadja még láncon tengeti sanyarú életét. Ti beszéltek szabadságról? Ti akarnokoskodtok és lázadtok sorsotok ellen, miközben leghűbb, szolgalelkű barátotok, ki életét arra szánta, hogy szeretettel és hűséggel éljen mellettetek, ő ,a kutyátok láncra verve él, megfosztva szabadságától. Említhetném a törvényt is, mely védi ezeket az ebeket, és azt, hogy börtönbüntetést is kaphattok, ha nem oldjátok el láncaikat. De nem teszem. Egyelőre más irányból közelíteném meg mindezeket.

„Rend a lelke mindennek”. Egy szólás, mit a MAG népe emleget. Ha háborogsz, lelkeddel viaskodsz, feldúlt vagy, káosz ural, a gyűlölet, harag és düh határozza meg léted a Világgal szemben, akkor miért várod a szeretet, szabadság és rend visszatükröződését onnan? Miért vársz rendet egy olyan házban, egy olyan hazában, hol benned nincs rend? Miért vársz szeretetet, törődést, gondoskodást, ha te nem ezt sugárzod magadból? Talán tégy egy próbát!

Ha lázadsz, küzdesz,harcolsz valami ellen, akkor erőt adsz neki. Legyen az politika, a szomszéd, vagy egy haragosod. Míg gondolatban rosszat kívánsz neki, addig erővel táplálod, s megadod neki azt, amit éppen hogy nem akarsz, hogy tovább maradjon. Ha tüntetni mész, fellázadsz szabadságod korlátainak vélt és valós fenntartói ellen, a hatalom szolgái ellen, addig csak azt teszed, amit elvár tőled a láncaid végét tartó hatalom. Köszöni szépen jól van. „Kard által vész el, ki kardot ragad”. Ha harcolsz, akkor elbuksz: óhatatlan és törvényszerű. Ha szeretted leláncolod, ha családod felé elvárásokkal élsz, korlátokat szabsz, feszültséged otthon vezeted le, vagy alkoholba fojtod bánatod, vagy bármilyen más szenvedélybe, függőségbe, addig semmi sem fog változni!

Jó, de mi mást lehet tenni? Képzeld lehet! Hosszú a teendők sora, de ha elindulsz igaz utadon, meglásd széppé válik élted. Alkoss önmagadnak egy vezérlő elvet, mely a rend és igazság köré épül! Ne árts senkinek és semminek. Engedd meg a Világnak, hogy úgy forogjon, ahogyan neki tetszik. Engedd meg MAGadnak, hogy azt tedd, amit szeretsz, amitől jól érzed magad, ami erőt ad neked. (Hamis illúzió a drog, az alkohol, a játékszenvedély ereje. A Dohány Szellem a legerősebb démon a Földön, mert az emberek ezzé tették. Egy jó szándékú, megfelelő erejű szellem volt a cigaretta kora előtt. A hatalom felhasználta ellened, és te alávetetted magad ennek, önként és dalolva. Ezeked dobd el magadtól!) Fordulj el a hatalomtól. Aminek hátat fordítasz, és elengeded útjára, az el fog tűnni az életedből. Ezt most ne hidd el nekem! Ám próbáld ki! Ha nem szidod a politikát, ha nem szidod a munkahelyed, ha nem szidod a rendszert, és nem szidsz holnaptól senkit és semmit, akkor attól fogva könnyebbé válik az életed. Annyira se árts, hogy eltaposol egy bogarat. Szándékkal sose tégy ilyet. A Világ, mely körülvesz, érted teremtődött. Ezt sem kell elhinned! Képzeld, ezt a Világot neked hozták létre. (Valójában Te hoztad létre, egy másik dimenzióból) Ha jobban belegondolsz, rájöhetsz, hogy Te, mint ember, csak a saját gondolataid, érzékeid,érzéseid világában létezhetsz csak. Tehát más emberek, más élőlények, más dolgok rajtad kívül esnek. Ám ha ez így van, akkor mi az, amin te változtathatsz? Mi az amire te képes vagy hatni? Hát az ÖnMAGad! Rajtad áll, csakis rajtad, hogy milyenné teszed az életed! És most a próba!

Ha úgy gondolod, hogy nem érdekel ez az egész, hát dobd félre. Ha viszont úgy véled, egy kísérletet megér, akkor vágj bele. Tégy egy próbát!

Egy hónapon keresztül tedd meg azokat a dolgokat, melyekre most javaslatot teszek: Ne szólj le és ne szidj senkit, és semmit. Ha véletlen megtörténik, és kicsúszik a szádon, akkor kérj bocsánatot önmagadtól, és mondd ki háromszor: „Törölj!Törölj!Törölj!”, majd haladj tovább. Ne ítéld meg önmagad hátrányosan: Pl. ne mondd, hogy „DeHülyeVagyOK”. Ha mégis kicsúszik, akkor tedd az előző dolgot, és törölj. Ne ítélkezz mások felett! Rajtad kívül állnak mások, így nem tudhatod, miért teszik azt, amit éppen tesznek, vagyis nincs jogod ítélkezni,kritizálni, leszólni senkit. Ha mégis kicsúszik a szádon, akkor törölj! Ne utasíts senkit! Ne várj el másoktól semmit! Ha nem tetszik valami, akkor csináld meg te, de senkire ne kényszeríts rá semmit. Még gondolatban sem! Ha véletlenül megtörténik, akkor kérj bocsánatot tőle és csináld meg te! Ha a kutyád láncon van, akkor engedd el! Ha megszökik e miatt, akkor megérdemled! Ha lelövik, vagy elüti az autó, az az ő sorsa, az ő dolga, de te mondjuk építhetsz neki egy 10 m2-es kifutót, ahol szabadon játszhat. Vegyél neki játékokat. A mai naptól a barátod, a társad, a gyermeked, a szülőd, a rokonod tekintsd olybá, mint önnön MAGad. Szabad létezŐK. Szeretettel és törődéssel, kellő tapintattal közölhetsz velük olyan dolgokat, miket Te másként tennél, de ha elmondtad a mondandód nekik,akkor engedd is el ott és akkor ezt a dolgot. Engedd meg nekik, hogy hibázzanak. Engedd meg nekik, hogy tanuljanak a sorstól! Engedd meg nekik a fájdalmat, a hibákat, a vereséget. Engedd meg MAGadnak, hogy ezeknek az embereknek megengeded, hogy szabadon tegyék azt, amit te másként tennél. Ha így teszel egy hónapon keresztül, és semmi nem változik, nem lesz jobb az életed, akkor kérlek bocsáss meg nekem! Hibáztam! Nem adtam jó tanácsot! Tedd azt, amit akarsz, amit Te helyesnek vélsz! Mosom kezeimet, élem az életemet! Te is tedd ezt!

Ja!!és takarítsd ki a lakásodat, dobj ki mindent, amit az elmúlt egy évben nem használtál és a következő egy évben nem használnál. Rakj rendet! Keress minden megmaradt (amit nem dobtál ki) dolognak végleges helyet. Az udvart, lépcsőházat, utcafrontot tedd rendbe!

…és engedd le a kutyát a láncról!


Ide kapcsolódó cikk:

MAG VagyOK?

Hasonló írások és világszemlélet a Tantra-Fény-Mag weboldalon.

Szabad Magyarok

 

Kristóf István

Örök Fény a Szer-elem állapota

Örök Fény a Szer-elem állapota

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Csak MAGad vagy, és TE vagy MINDen. A szíved súg, csak halld meg merre vezet Utadon

Életed során, ha visszagondolsz, és emlékeidben elmerülsz, mi volt az, ami egyszeri és megismételhetetlen gyönyörben részesített? Volt ilyen pillanatod, órád, napod ? Nem csupán egy test által megélt orgazmusra gondolok, hanem olyan élményre, mely lelkedet is megrengette. Olyan testestül-lelkestül felemelő pillanat, mely beleégett az emlékeidet tároló aurádba. Ha volt ilyen, akkor később kerested ezt az állapotot többször is ugye, meg akartad ismételni, ám valahogy ezek csak az első és igazi gyönyör-emlék halovány másolataiként sikerültek csak később?

Ha szánsz néha önmagadra néhány órát, amikor csak te vagy MAGadnak. Gondolataiddal és érzéseiddel töltesz egy meditálós, borozgatós, vagy önkielégítős estét. Női feled önfeledt és mélyre ható együttlétet tölt el férfi feleddel, és egészként látod és érzed magad. Szeretetben és egész-ségben, intim környezetben, határaid tudatában lépkedsz örömöd-gyönyöröd mezsgyéjén, így tekintve a világod tükrébe, a teljes elégedettség egységében nyugodva. Adtál már magadnak ilyen órákat mostanában, vagy bármikor? Tudod, hogy a gyönyör, az orgazmikus állapot a forrással kapcsol össze, a kezdet állapotát idézi, megnyilvánul isteni mivoltod, és megtapasztalod a Fénnyel, a Világgal, a Mindenséggel való egyesülés állapotát, mely valójában az ember, a szellem-test-lélek hármasságának alaprezgése, kiindulási állapota. Innen érkeztél és ide jutsz vissza, miközben megjárod életed, életeid láncszemeit, állomásait. Eggyé válsz újra azzal, akinek mindig a része vagy, voltál és leszel, csak tudatod elválaszt és elkülönít tőle a földi síkon, amellett, hogy vissza-vissza tudsz térni ebbe, az egységbe.

Mindezt megtapasztalhatod. Mindez ott van benned. Mindezt a határaidon belülre helyezheted. Érzésekkel és emlékekkel teli lelked szomjazza a gyönyör egység-állapotát. Keresi a visszatérést a teremtés bölcsőjébe, a kiinduló öröm rezgésbe, ahol tudatod egy volt mindennel, mindenkivel. Ikerlángod tüze egyként lobogott benned és benne, SZERelemben léteztél önmagaddal és a Mindenséggel, miközben mindez egy volt. Nem különültél el, nem voltál magányos. Most is ezt keresed. Most is ide szeretnél kerülni. Ha nem így van, és mindez úgy látod, hogy zagyvaság, és nem tudsz egyet érteni vele, akkor haladj tovább arra, amerre visz az utad, és felejtsd el, amit olvastál; kérlek ne haragudj, hogy elvettem oly drága idődből pár percet. Kívánom neked a legjobbakat, legyen szép az életed!

Ha önmagadra akarsz lelni újfent. Ha az egység gyönyör állapotát keresed, akkor fordítsd tekinteted befelé, a lelked irányába, a szíved csarnokába. A külső segítség néha nem árt, hiszen a duális világban ez is ott van. Amit nem találsz meg önmagadban, amit nem ismersz fel a lelkedben és tudatodban, arra rá fogsz találni a világban. De ne feledd, hogy mindez érted van, ha érted mire gondolok. A TE tered, mit Te teremtettél, mivel a teremtő és a teremtés egy. Az EGY pedig oszthatatlan. Az osztható EGY illúzió. Az EGY EGÉSZ EGÉSZségben létező. Ha hiszed, ha nem, rajtad áll. És további értelmetlen zagyvaságok jönnek.

Fedezd fel önnön magad önnön magadban. Ha folyton kívül keresed a megoldást és a változást, kevésbé számíthatsz sikerre, mintha belső utakon járnál. Érzéseid, gondolataid,érzeteid TE vagy, és senki más. Amikor külső segítséget kapsz, valójában az is TE vagy, csak tudatod elválaszt attól a részedtől, akitől kapod. Önmagadtól…

Ajánlom MAGamat, aki TE vagy. Meg kívánod ismerni MAGad? Segíthetek neked? Ha még mindig itt vagy és olvasol, akkor jó úton jársz. Főleg, ha megértetted mindezt.

Az emberi élet egy rögös, és nehézségekkel teli út. (Nehéz, alacsony rezgésű erők /energiák/ uralják a Mindenség ezen fertályát) Ám mivel teher alatt nő a pálma, ezért sokan vállalják a magasabb rezgésű világokból az ide születést, ami igazság szerint csak tudatáthelyezés egy emberi test nevű biomechanikai eszközbe, ami egészen jól sikerült, igaz, hogy 2000 évig készült több faj munkájának köszönhetően. De ha már itt vagyunk, és nem emlékszünk a nagy EGY állapotunkra, isteni mivoltunkra (Mi voltunk isten), akkor hozzuk ki a legtöbbet belőle. Egyetértesz? Egyetértünk szerintem, mert egyek vagyunk, csak a fizikai testünk elválaszt az egy tudástól, az egy tudattól bennünket.

Javaslom juss el a megértésig! Ha nehezen megy, hát képzeld el, még nekünk megy ez a dolog legkönnyebben, kik MAGyarul beszélünk, mert a nyelvünk hordozza a Világ magyarázatát, tehát a nyelvünk már önMAGában egy világnézet, és kozmikus tudást rejt.

A Földön emberként élni, tanulni, tapasztalni nem mindig jelenti a gyönyört. Hullámzó a lelki-testi-szellemi állapotunk, miközben spirálszerűen ismétlődő, de emelkedő, vagyis fejlődő állapot utat járunk be. Sokszor már úgy gondoljuk megoldottunk valamit, továbblépünk, és valóban így van, de egyszer csak kapunk valami hasonló élethelyzetet, ami nyomokban azonos egy korábbival, de valahogy bonyolultabb, nehezebb és a megoldása nem megy csípőből. Hát a korábbi egy másik szint volt, ez már az 4-es, vagy az 5-ös pálya (dimenzió, vagy sík).

Javaslom járd körbe a határaidat! Hogyan? Önismereti programokkal. Járj el önismereti rendezvényekre. Szinte biztos vagyok benne, hogy tudsz olyat tanulni, amit eddig nem tudtál MAGadról. Állj fel most és menj oda egy tükörhöz! Nézz bele! Az lenne a legjobb, ha teljesen meztelenül tennéd ezt. Ha minden egyes négyzetmillimétert végigpásztáztad, és ezen parány egységeid mindegyike nem az örömöt, a boldogságot, a gyönyört juttatta eszedbe, akkor van még dolgod. Amikor már jól haladsz önismeretben, akkor kezdj el szívből élni. Eddig is ezt tetted? Kétlem, hogy teljesen tudtál szívből élni eddig, ha mondjuk bármilyen területen is nem ismerted magad egységben és teljességben, tehát amíg bárkit önmagad elé helyeztél(Anyámat, a gyerekemet, a páromat jobban szeretem,mint önmagamat!)(Jaaa! És bárkit, még az aluljáróban magát összefosó és összehugyozó hajléktalant is MAGadon kívülre helyezed? Hát nem ott van…) ,addig nem tudtál teljesen szívből élni, vagyis önszeretetben. Önző és egoista szemét! Ezt jelenti mindez? Nem hinném…Csak tudod a teljesen nyitott szívcsakra által válsz képessé úgy szeretni, hogy TE és MINDenki belefér a szívedbe, miközben az ego nem ugrál és fontoskodik, hogy egyenleget vonjon, és aki nem adott neked szeretetet a szeretet 5 nyelve közül bármelyiken, az tőled se kapjon, miközben az is te vagy, akinek kifelé nem tudsz adni belőle. Tehát feltétel nélkül adni annyi, mint képes lenni befogadni bármit, bárkitől, bármikor. Ez megy? Jó, akkor határok és önismeret. Szívnyitás és önszeretet,míg egyszer csak feltétel nélkül is működik mindez. Utána már jöhet az isteni EGYsÉG állapota. Amikor érzed, hogy semmi sincs rajtad kívül, minden benned van, eggyé válsz mindennel és mindenkivel. Képzeld jó helyen vagy, jó időben, mert ezt a folyamatot most támogatja az egész Univerzum (aki TE vagy). Tehát olyan időket élünk, amikor a Mindenség nevű svájci óra azt az időt mutatja, hogy a SZER-etet, és éld meg a SZER-elem gyönyör állapotát, de ne alkohol és drogfüggőség hamis álcájában, hanem saját lelkeddel egységben. Ölellek Szeretettel. Te és Én Egyek vagyunk. Ő is TE (n) vagy…

MAGból NŐ az Élet-Fa, mely EGYsÉGbe köti Ég-i Atyát Föld-Anyával. Az égi fény, s a földi tűz szívedben találkoznak, hol egyesül a 4 elem Szer-elemmé.

Kristóf István

A Fotón: Dávid Júlia festménye

A témához kapcsolódik a következő írásom:

Sosem Vagy Egyedül


Hasonló cikkeket olvashatsz Tantra-Fény-Mag nevű oldalamon.

Örök Fény a Szer-elem Állapota

 

A Játszótér neve Föld

A Játszótér neve Föld

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

A Föld lehetőség a Szellem-Lélek számára, hogy olyat tapasztaljon, amit magasabb létsíkokon nem tud. A belső fejlődés, tanulás, a folyamatok és eredmények a környezetünk segítségével, az un. tükör által mennek végbe, mely világ a bennünk fejlődő tudat egy vetülete, a fizikai testen kívüli megnyilvánulása.

Az anyag polaritással és idő dimenzióval rendelkezik, így a 3D+idő világa folyamatos, az ellentétek állandó egymásba alakulását vonja maga után, mely a keleti filozófiákban áramlást, míg a nyugati világnézetben harcot takar, holott e két dolog egyet jelent; sőt, valójában Minden Egy, vagyis az alacsony rezgésű, duális világ kettőssége, ellentétei és harca egy nagy dolgot szolgál: A Változást, melynek eredménye a fejlődés. A sötét oldal, a negatív energia, az ember anyagi világában megvalósuló, a fizikai testét érő erők, csak ezen alacsony rezgésű fizikai dimenziókban rendelkeznek polaritással, valójában a MAGasabb szintekről kapják az irányító erőket és információkat, onnan, ahol nincs ellentét, harc, verseny és vetélkedés. Onnan, ahonnan mindez egy jól megszerkesztett és megtervezett terepasztalnak tűnik, vagy sok résztvevős társasjátéknak, vagy a mai modern hálózatos játékok korában ez már egy hatalmas stratégiai hálójátékhoz hasonlatos. Itt az emberi testek a karakterek (számítógépes figurák).

Az energiatest, mely részben meghatározza e fizikai testek állapotát, információt tárol, jelzéseket, érzéseket, érzeteket küld a test ruhába, és hat rájuk, az az asztrális test, a lélekruha, míg a játékos, aki irányítja a karaktert, az idegrendszerbe hatol, aki ül a számítógép monitora előtt, a Mentális Test (Szellem), a Felsőbb Én, vagy másként nevezve a milliárdnyi apróbb egységre felosztott Mindenség-Tudat: a Forrás MAGa.

Az ember tehát holisztikus 3-as egység: Szellem-Test-Lélek, és nem csupán fizikai testből áll. Aki azonosul a fizikai testével, az zsákutcába kerül, és fejlődése megreked.

Világunk negatív oldala, a rossz, a gonosz, a sötét oldal is ugyanazt szolgálja, amit a jó oldal. Az ellentétek itt, ezen a szinten válnak ketté, és lesznek ellentétes pólusúak. A valóságban, mely talán nem is létezik abban a formában, ahogyan mi emberek képzeljük el, és éljük alacsony rezgésű poláris vetületét, mindez Egy Nagy Egység. A Mindenség, a nagy Világ-Óceán fizikai szinten az apró vízcseppjeinek különválását hiteti el velünk, mely vízcseppek is galaxis méretűek, és bennük harc, versengés, elkülönülés, az ellentéteken alapuló folyamatok zajlanak, ahol az erős legyőzi a gyengét, a felülkerekedő jó, és a felülkerekedő gonosz állandó csatáját jelentő nézetre alapozott fejlődés, változás jellemző. Itt IGEN.

Itt a Földön, az anyag Világában, a bolygók és napok, üstökösök, aszteroidák, a sziklák, a tűz, a növények és állatok, az atomok és molekulák, kézzel fogható és érzékszerveinkkel tapasztalható síkján Igen, mely talán még ezredrésze sincs a Teljes Mindenségnek, itt így megy. Ahogyan a bábjátékos mozgatja a bábokat, és közben mondja helyettük a bábjáték szövegét, úgy mozgat bennünket emberi testeket a Felsőbb Én, míg Mi azt hisszük és gondoljuk, hogy saját testünk, gondolataink, és érzéseink határoznak meg bennünket. Nos Nem egészen…és nem egyszer. Többször is beszállunk a nagy társasjátékba bábukként, a nagy stratégiai játékba karakterként, és amint becsöppenünk, azonnal véresen komolyan vesszük, pedig csak érzéseket tapasztalni és tanulni érkezünk, és nem is mi vagyunk itt, hanem a testünkbe beszálló tudat van jelen, mely megéli korlátait, szükségeit, fájdalmait és gyönyöreit…Jó Játékot Mindenkinek

Hasonló cikkek, írások és világnézet vár a Tantra-Fény-Mag weboldalon.

A Játszótér Neve Föld

 

Kristóf István

A népek-nemzetek sorsa, karmája

A Népek-Nemzetek Sorsa, Karmája

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

 

ha sokszor úgy tűnik is, hogy „balsors tép” bennünket, és szétszaggatták az országot, és elnyomott, megalázott, fogyó lélekszámú nép vagyunk, akkor is a sorsunkat éljük, és konkrét oka, magasztos célja van minden történésnek, ami a nemzetet érinti.

Nemzeti, vagy népi karma-sors. A nemzet sorsa egy összeadódott sors. A nemzet összes tagjának egyéni sorsaiból, karmikusan hozott tartozásaiból adódik össze, tehát legalább annyi tényezős, amennyi tagja van a nemzetnek. Ebből következően egy-egy ember nem tud rá komoly befolyást gyakorolni, de akiknek sorsa befolyással bír a többi ember életére, azoknak nagy a befolyása a nemzeti sorsra is. Pl. politikai, vallási vezetők, népszerű személyek stb. Mindent figyelembe véve azonban itt is az alapigazságok és törvények érvényesülnek. A Mindenség összessége jól illeszkedő parányi részekből áll össze, és nincs semmi, ami ok nélkül történne, tehát nincs véletlen, és a folyamatok nem haladhatnak káosz felé, az Univerzum REND-SZER-e egységes és előremutató, örök, és kiáramló Fény. Így példának véve a magyarság sorsát nincs semmi ok aggodalomra, a kozmikus rend érvényesül a nemzet tagjainak, és a nemzet egészének sorsában. Tehát ha sokszor úgy tűnik is, hogy „balsors tép” bennünket, és szétszaggatták az országot, és elnyomott, megalázott, fogyó lélekszámú nép vagyunk, akkor is a sorsunkat éljük, és konkrét oka, magasztos célja van minden történésnek, ami a nemzetet érinti. Nincs is más dolgunk, mint az egyéni sorsunkkal egyező módon fogadjuk el a nemzet sorsát, és ne akarjuk a folyamatot megváltoztatni, ellenszegülni neki. Értelmetlen szélmalomharc lenne. Bármit is teszünk, ellenállunk, vagy elfogadunk, akkor is beteljesül nemzetünk sorsa, csak elfogadás esetén lelki békénk megmarad.  Egyet azért mégis tehetünk felebarátainkért, mégpedig az elfogadás és elengedés mellett erősítjük az összetartozás érzését, a nemzet ősiségét bennük. Ezen felül kritikusan szemléljük a nemzet elleni uralomra törő, és bomlasztó tevékenységeket, közvetlen környezetünket pedig segítjük saját sorsa beteljesítésében, és a tájékoztatás mellett támogatjuk hamis ideológiákkal szembeni éles látásuk kialakítását, a globális elnyomás eszközeivel szemben a kis önszerveződő csoportok és egységek létrehozását, és erősödését. Érezzétek hovatartozásotokat, és hogy nem hagyott el benneteket a teremtő Fény.

A megoldás nem az ellenség keresése, legyen az külső, vagy belső. A bőr alá beültetett chip a szegény országokban fontos, mert a jobb életszínvonalon élőknél, már megoldódott okostelefon,vagy mobiltelefon formájában. Hol tartózkodsz, mit beszélsz, barátaiddal mit chatelsz, milyen e-maileket váltasz, ezeket tudják rólad. Saját kamerádon (laptop, telefon)keresztül látnak is, ha éppen ezt akarják. (Nézd meg a „Snowden” c. filmet, mely igaz történet. http://www.mafab.hu/movies/cim-nelkuli-oliver-stone-projekt-272790.html ) Nyitott könyv vagy a hatalom számára. Ha például fluoros fogkrémet használsz, akkor hajlamossá válsz elhinni amit a hatalom birtokában lévő médiából hallasz hír és reklám formájában, és követed a tömegeket vásárlási szokások, fogyasztás terén. Amikor a migránsok, a zsidók, a cigányok, a románok, franciák, tótok, svábok stb. ellen hangolnak, ellenségképet alakítanak ki benned, vagyis megosztanak, hogy ne egységben és ne összefogásban gondolkodj, ilyenkor gyengítenek. Ezek a más nációkhoz tartozó emberek nem az ellenségeid hidd el. A szerecsen ember ma már afro-amerikai,(afro-európai nincs?) a cigányságból roma lett. Ezzel a nacionalizmus, és rasszizmus nem fog változni, csak elhitetik veled ügyes átcsomagolást alkalmazva, mint ahogy a nagyáruházak átcsomagolják a lejárt szavatosságú élelmiszert.

Tegyél ÖnMAGadért. Legyél igényes arra, hogy adalékanyagoktól mentes élelmiszert eszel. Házilag készítsd el ételed! Nézd meg mit veszel! Zárd ki a mérgeket ételedből és életedből. Ne igyál energiaitalt, sokkal mérgezőbb, mint a kábítószerek egy része, vagy az alkohol, a foszforsavval és koffeinnel dúsított colák, persze ezeket se fogyaszd, vagy mértékkel.(Kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság /Orvosság az életre,vagy annak végére/ ) Mondd el az ismerőseidnek, hogy a hírekben és reklámokban hamis információkat nyújtanak át neked-neki, hogy becsapva kövesd azt az utat, melyet a hatalom elvár tőled. Sok hírt ugyanúgy megrendeznek, mint az akciófilmeket, s ily módon milliókat csapnak be. Az adód jó részét valójában nem utakra, infrastruktúrára, szociális háló építésére, nincstelen éhező emberek támogatására költik. Az adódat a te véleményedre fittyet hányó hatalom a választási kampányára költi, vagy a kampányára felvett államadósság visszafizetésére: Már 300-400 éve a legjobb adós az állam, mert egy nemzet dolgozik ezen hitelek visszafizetésén. Ügyesen megtervezett módon adósságba kevert és kisemmizett honfitársaid autóját, házát, földjét veszik meg belőle negyed áron a hatalom részesei. (Nézd meg a „Préri Urai” Chomancheria c. filmet, mely szintén igaz történet: http://www.mafab.hu/movies/comancheria-275536.html ) Előre tudták mi fog történni, mi lesz a következmény, és szándékosan csaptak be. Géza „királlyal” kezdődött, és azóta ezerszer elárulta a hatalom ezt a népet. DE!!! Fogadd el a sorsunkat. Sokat tanultunk mindebből. A nyelvünkben ott él az IGAZság, szókincsünk többet ér az aranynál, benne rejtőzik a Világ Szeretet Fénye, ahogyan a Lelkünkben is. Mi egy békés nép vagyunk. A szívünk és lelkünk nagyságának köszönhetően mindezt megengedtük önjelölt vezetőinknek ezer éven keresztül. És most, ma sem szabad ellenségeket keresnünk. Szeretetet, összetartást, ésszerű és egészséges életmódot kell kialakítanunk. Csak kérlek kapcsold ki a TV-t, és menj el a családoddal és a barátaiddal kirándulni, közösséget építeni, segíteni a rászorulóknak, akik nem oly szerencsések, mint te, akiket sikerült kisemmizni, mert nem tudták azt, amit te már tudsz. Ha más ellen fordulsz, akkor elveszett ember vagy. „Kard által vész el, ki kardot ragad”. A sötétséget nem a harag, gyűlölet, düh űzi el, hanem a fény, ami a szeretet. A gyógyír a félelemre a szeretet. A kiút nem mások magad alá gyűrésében, eltiprásában, kiirtásában rejlik. A kiút a szeretet, összefogás, passzív elutasítása a hatalom mesterkedéseinek, és minden ember elfogadása bőrszíntől és vallástól függetlenül. Lehet, hogy a másik ember még nem olyan fejlett, mint te, de érzései vannak. Anyja, apja,testvére neki is van, akiket bizonyosan úgy szeret, mint te. Ha megölöd őt, vagy a rokonát, barátját, azzal csak fokozod a haragot és gyűlöletet. Ha megbocsátasz és szeretsz, akkor szeretet teremtesz, akkor fényt viszel a sötétségbe. Mától ne szolgáld a tömegek mérgezését (olajipar, atomenergia, kémiai ipar, gyógyszergyártás, chemtrail), amennyire tőled telik, amennyire múlik ez rajtad, vagy önmagad sárba tiprását, azt hidd el, amit megtapasztalsz, amit a szíved diktál, ami a lelkedből jön, amit igaz barátod mesél neked, a többi hazugság elvisz a sötétség felé. Ne gyűlölj, csak fordíts hátat a hazugoknak! Ne tégy senki ellen, tégy valakiért, vagy valamiért, hiszen ez azonos azzal, hogy ÖnMAGadért, vagy ÖnMAGad ellen teszel. A sötétség csak a fény által fog eltűnni az életedből, fordíts hátat a sötétségnek, az elnyomásnak, a haragnak és gyűlöletnek. Térj a szív Útjára! Légy IGAZ MAGyar, ki segít más embereken, nemzeteken, miként a szegény vándor megosztja a hamuba sült pogácsáját azokkal, kik rászorulnak. Egy ősi nemzet sarja vagy, mely mindig IGAZ Úton járt, s e miatt sok hazug, sok hazugsággal szennyezte nevünket és múltunkat. Nem állsz senki felett, de alávalóbb sem vagy senkinél. A MAG népének sarja vagy, ki a fizikai Világ felett áll Lelkületében és Szellemiségében. Lelj rá ÖnMAGadra, IGAZ Utadra!

Legyen SZER-ETET-tel teli minden napod!

 

        További ide IGAZodó cikkek:

MAG VagyOK?
 
 MAG Népe


MAG Lélek

 

Hasonló írásokat és cikkeket, SZEMlÉLETet kaphatsz Tantra-Fény-Mag weboldalam által.

Kristóf István

Sosem vagy egyedül...

Sosem vagy egyedül

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Sosem vagy egyedül. Hihetetlen lehet a számodra, de az őrangyalaid, a segítőid és a Felsőbb Éned (Belső Isteni Én) sosem hagynak magadra. Vigyázzák holisztikus egységed (3 tested) és mindent megtesznek, hogy a sorsod (Életút) beteljesítsd. Az Utadon tartanak, és megóvnak a visszafordíthatatlan történésektől. Az Univerzum egy komplex Egység. Ily módon apró részletekig megtervezett és finom működésben van. Szokták egy svájci órához hasonlítani. Ezzel együtt minden fogaskerék minden apró foga fontos a működéséhez. Ahhoz, hogy TE, mint parányi fogaskerék ne tudd a nagy SZERkezetet elrontani, a segítőid, őrangyalaid, Felsőbb Éned vigyázzák a sorsod, vagyis a feladatod a nagy Egységes Óraműben. Amikor szeretkezel, szerelmeskedsz, tantrikus módon együtt vagy Önmagaddal (meditáció), vagy egy másik emberrel, akkor nagy mennyiségű energia keletkezik, mely az Univerzum számára fontos. Ez a szexuális energia, vagy tantrikus energia, magyarul Erő, a VILÁG erőit segíti, és emeli. Tehát a szerelmeskedés energiái kiemelt fontossággal bírnak a Világ számára, a Forrás számára. Ezek a felszabaduló energiák (életerő, prána, csí (kí)) a Föld és az Univerzum energiaszintjét, rezgését emelik. Ily módon a segítőid nagyon támogatják és segítik, hogy ilyen magas rezgésű energiát állíts elő, vagy adj a VILÁG számára. Ez a SZER, a SZERelemből táplálkozó, a Forrás teremtő-gyógyító energiájával megegyező. Azonban ne téveszd össze egy kóbor numera energetikájával, ahol mondjuk sercen egyet a gyufaszál, fellobban, majd azon nyomban el is alszik. Ez egy lassan felgerjesztett kandalló ereje, ahol a hatalmas fahasábok lassan jönnek tűzbe, de a végén úgy izzanak, hogy még az acélt is megolvasztják, nem lehet a közelükben megmaradni. Ekkora a különbség egy gyors szex és egy igazi (tantrikus) szerelmeskedés között.

Olvashatsz még cikkeket Tantra-Fény-Mag nevű weboldalamon.

Sosem Vagy Egyedül...

Kristóf István

süti beállítások módosítása